Harry Potter | Eltemetett múlt

Hey babes!

Meghoztam a következő bejegyzést, ami szintén egy Harry Potter fic, ha már a kedvenc fandomom. Még az új Legendás állatok film után kezdtem megint rákattanni Albus és Gellert kapcsolatára, így írtam velük egy szöszt, szokás szerint angst lett (egyébként Petrának készült, csak hogy feldobjam a napját). Jó olvasást! ♥️

HP | Grindeldore | novella | angst

Albus Dumbledore egyedül volt. Nem rég nevezték ki a Roxfort új igazgatójának, így az irodájában állt, de furcsán idegennek érezte a környezetét. Más esetben örült volna a rengeteg eszköznek, könyvnek, és tudásnak, amit ráhagytak, akkor viszont nem tudott ezekért lelkesedni. A hatalmi helyzet megijesztette, mert megígérte magának, hogy nem akar majd vezető szerepben lenni, most pedig mégis itt volt, és egy egész iskola számított rá.

Legutóbb, amikor hatalmat akart, nem lett jó vége, és még most is viseli a következményeket. Sejtette, hogy még nincs vége, de félt befejezni. Nem tudott megint Gellert szemébe nézni, azok után, ami köztük történt. Hagyta magát tőrbe csalni, és nem vette észre az intő jeleket, de azóta se tudta őt hibáztatni, csak saját magát. Neki kellett volna időben rájönnie, hogy ez nem fog működni. De nem ment. Grindelwald mellett életében először úgy érezte, hogy nincs egyedül. Hogy van valaki, aki megérti a gondolatait, aki hasonlóan nagyra vágyik, mint ő, és akivel közösen el tudják érni a céljaikat. Időközben viszont rá kellett jönnie, hogy mindketten mást szeretnének, és ezt együtt nem tudják megvalósítani. Ő tehetett az egészről. Nem tudott elég nagyot, merészet álmodni, és túl gyáva volt, hogy megtegye a lépéseket.

Úgy érezte, valaki tényleg megbecsüli, és szeretni tudja. Száműzni akarta az emlékeit, de azok akaratlanul is visszakúsztak a tudatába. Szinte érezte az érintéseket, ahogy egy erős kéz megszorítja az övéit, miközben az asztalnál ülnek a jegyzeteik felett, és végre valami áttörést érnek el. Ahogy lágyan a füle mögé tűrik a hosszú hajtincseit, amikor a szemébe hullottak. Amikor betakarják és végigsimítanak a karján, mert a kanapén aludt el munka közben. Amikor már nem bírja tovább, és kiborul, hogy aztán a karok erős szorításában megnyugodhasson. Ahogy egy-egy átdolgozott éjszakán lágyan összeérnek az ajkaik, amikor már a fáradtságtól nincs máshoz erejük. Amikor reggel egymást ölelve ébrednek, és a másik illata körbeöleli minden porcikáját.

A gondolatokra egy könnycsepp gördült le az arcán, de már nem volt vele senki, aki letörölhette volna őket. Magára maradt az irodai eszközökkel, a felelősséggel, és a gondolataival, amiket már nem bírt tovább elfojtani. Bármit megadott volna, hogy még egyszer belenézhessen a kék szemekbe, amik szeretetet sugározva, áthatóan nézik őt, és érezhesse Gellert Grindelwald ajkát a sajátján, de a köztük lévő kapocsból már nem maradt semmi, csak gyűlölet.

Remélem, tetszett nektek ez a rövidke szösz, jövőhéten egy kicsit vidámabb játékkal érkezem. 

Love, az örök HP fan, Lyl ♥️

Drarry | Szürke szemek

Hello dearies!

Jelentem, holnap újranyit a Jó blogok tárháza, és most igyekszem minden blogomon többet jelen lenni. Ezért meg is hoztam a következő bejegyzést, ami megint angst lett, pedig én igazán próbálkoztam valami vidámat összehozni, de nem sikerült, annak ellenére, hogy kedvenc párosom. A novella egyébként Rutának készült. Jó olvasást! ♥️

HP | Drarry | novella | angst

Az elegáns kis kávézó az Abszol-út egyik eldugott utcácskájában volt. Harry Potter elnyomott egy mosolyt, mert Madam Puddifoot roxmortsi teaházára emlékeztette, ahol eltöltött már pár kínos percet. Bár itt nem volt semmi rózsaszín, mégis ugyanolyan nyugtalanul lépett be a helyiségbe, mint évekkel ezelőtt oda, és ugyanúgy kerülte az ott lévő párokat a tekintetével. Mélyet sóhajtott, amikor meglátta a szőke tincseket az egyik saroknál lévő asztal mellett, majd elindult arra. Pár órája még a King's Crosson állt, és büszkén nézte a távolodó vonatot, miután a saját fiának segített eloszlatni a kételyeket, most meg nem tudott megbirkózni a sajátjaival. Végül úgy döntött, nem menekülhet tovább, így odaült az asztalhoz, Draco Malfoyjal szemben. Nem köszöntek egymásnak, ahogyan délelőtt sem, mert egyikük sem tudta, hogyan.

– Melyik ház? – kérdezte a szőke férfi, mire Harry halványan elmosolyodott. Azelőtt kapta a híreket a Roxfortból, mielőtt elindult otthonról.

– Griffendél, csak úgy, mint a bátyja, James – mondta. – Nálad?

– Meg mint az apja... Természetesen Mardekár. – Draco büszke vigyorra húzta a száját.

– Vannak dolgok, amik nem változnak.

Mindketten a saját roxfortos éveikre gondoltak, a rivalizálásokra, amiken most majd a fiaik mennek keresztül, de keserű gondolatot ébresztettek az emlékek. Egy ideig egyikük sem szólt, csak csendben néztek ki az ablakon, elkerülve a beszélgetést, amire már évekkel ezelőtt sort kellett volna keríteniük. Végül megitták a kávéjukat, egyikük sem húzta sokáig, aztán egyikük feldobta, hogy sétáljanak. A sötétben legalább már nem látták egymás arcát. Ugyan szeptember volt, de estére elég hidegre fordult az idő, így mindketten összehúzták az átmeneti kabátjukat.

– Tudod, hiányoztál – szólt végül Draco, olyan halkan, hogy Harry is alig hallotta. Átkozta magát, hogy kimondta, miután az alacsonyabb, fekete hajú férfi nem felelt, és már azt is megbánta, hogy megszervezték ezt a találkozót. Évek óta nem beszéltek, csak néha pillantották meg egymást egy-egy eseményen, de az aznap délelőtt felhozott mindent, amit addig próbáltak elfojtani. Mindketten tudták, hogy a másik ott lesz, de a valóság ennek ellenére is fájt.

Harry Potter szótlan volt, erre most tényleg nem tudott felelni. Neki is hiányzott a másik, pokolian, de tudta, hogyha ezt kimondja, akkor egy olyan lavinát indít el, ami elől nem tud elmenekülni. Lopva oldalra pillantott, de a csalódott és elkeseredett arcot látva elkapta a fejét. Ugyanezt az arcot látta akkor is, amikor elköszöntek egymástól, annyi évvel ezelőtt. Senkinek nem beszélt arról az időről, amit a Roxfort biztonságot nyújtó rejtett folyosóin és a Szükség szobájában töltöttek együtt , és tudta, hogy a másik is hallgatott. Azóta se verte ki a fejéből azokat a szürke szemeket, amik végtelen szomorúságot árasztottak akkor, és amik mintha nem is változtak volna.

Annyira belemerült a gondolataiba, hogy észre sem vette a kereszteződést, és ha a szőke férfi erős karjai nem rántják vissza, le is lépett volna az útra. Végül egy néma pillantást vetettek egymásra, és egy mellékutcába indultak, amit megvilágított egy közeli kocsma. Harry még mindig érezte a csuklóján a helyet, amit néhány pillanattal azelőtt még a férfi hideg ujjai szorítottak. Nem bírta tovább.

– Draco – suttogta, és végre belenézett a szürke szempárba, amit addig annyira került. – Szeretlek. Soha nem tudtalak elfelejteni. Feleségem és gyerekeim vannak, ahogyan neked is. Ginnyt is nagyon szeretem, próbálom megbecsülni, de soha nem éreztem iránta azt, amit irántad. Azóta se vertelek ki a fejemből.

Megint lehorgasztotta a fejét, így nem láthatta, ahogy a szomorú szemekben valami más is megcsillan. A szőke varázsló közelebb lépett, és kissé megemelte a férfi állát. Sok mindent szeretett volna mondani, de nem tudta elkezdeni.

Csak egy rövid, lágy csók volt. Nyoma sem volt már a két elszánt fiatalnak, akik egymás karjaiba menekültek a körülöttük lévő világ szörnyűsége elől. Mindketten azt tették, amit elvártak tőlük, és abba nem fért bele a kapcsolatuk. A zöld és szürke szempár még egyszer egymásba fonódott, mielőtt visszatértek a saját életükbe, amikbe kettejüknek nem volt helyük. 

Remélem tetszett, jövőhéten egy hasonlóan vidám novellával érkezem, de utána boldogabb vizekre evezünk! ♥️

Love, az angstqueen, Lyl

Novella | Hócsata

Hey babes!

Meghoztam a második karácsonyi novellát, szintén Criszinek készült. Mivel az előző nem épp egy vidám karácsonyi történet, ezért írtam egy rövid Drarry szöszt is. Eléggé OOC karakterek vannak benne, és nagyon fluff, úgyhogy ez tényleg csak egy kis boldog apróság. Jó olvasást! ♥️

Drarry | OOC | AU | karácsony | fluff

Harry Potter a roxforti tó befagyott vize mellett állt. Nem sokszor érezte magát ilyen gondtalannak, mint ott, akkor, a karácsonyi szünetben. Ugyan Hermione hazautazott a szüleihez, Ron pedig a családjával Romániában, a havas csúcsokon töltik az ünnepeket, ő mégsem volt egyedül. Ezt rögtön érzékelte is, amikor egy hógolyó repült felé, majd nagy erővel vállon találta.

 – Figyelj már, Potter! – kísérte a támadást egy hang is. Harry elvigyorodott, majd felkapott egy adag havat, és pálcáját lendítve megcélozta a támadót. Sajnos az ügyes célzás nem hozott neki sikert, mert egyenesen eltalálta a szőkeség arcát, aki meg is botlott, és hanyatt vágódott a hidegben. A kis túlélő most kissé artikulálatlan üvöltésként hallotta ismét a vezetéknevét, így gyorsan odasietett Dracóhoz. 

– Sajnálom – nevetett Harry, egy cseppnyi sajnálat nélkül. 

– Sajnálhatod is – mondta morcosan a mardekáros, miután felállt. Nem csak a kipirosodott arca fájt, de a becsülete is, mert elesett, és még a hócsatát is elvesztette. Mérgesen indult vissza a kastélyba, Harry pedig megpróbálta kiengesztelni, és komolyan venni, de Draco olyan volt, mint egy duzzogó kismacska. Túl sokáig viszont nem élvezhette a győzelmét, mert miután ki is nevette Malfoyt, az megsértődött, és a szobájába indult.

 – Várj, Malfoy! – szólt utána Harry, de addigra a fiú beért a klubhelyiségbe, így a másik is a Griffendél toronyba vette az irányt. Ágyában egy olvadozó hógolyót talált, ezzel jelezte neki Draco, hogy egy ideig nem kíván most vele beszélgetni. Draco Malfoyt nem sok mindennel tudta felidegesíteni, de ha megsérti a becsületét, azt halálosan magára veszi. Jobban belegondolva elég könnyű megsérteni a becsületét, így igen gyakran szoktak ilyen apróságokon veszekedni.

*

Másnap reggel Draco fáradtan nyöszörgött az ágyában. Nem volt egy reggeli típus, így sokszor nehezére esett felkelni, most viszont határozottan zavarta valami. Hamarosan rá is eszmélt, hogy az a valami Harry Potter, aki épp gyengéden próbálta ébresztgetni. 

– Boldog karácsonyt! – suttogta a fiú szöszi barátja fülébe, mikor látta, hogy lassan ébredezik. – Hoztam neked valamit. Előhúzott egy nagy, hosszúkás csomagot, mire Draco azonnal éberebb lett.

 – Potter, te vettél nekem egy seprűt? 

– Úgy tűnik. És megtaláltam a te ajándékodat is, cukormérgezést fogok kapni.

 – Az a cél. Rendben, megbocsájtok, de remélem tudod, hogy ezzel még nincs vége, és ma lealázlak hócsatában. 

– Tudom. Próbálkozz csak! 

Draco egy mozdulattal közelebb húzta magához a fekete hajú srácot, majd nyomott egy lágy csókot az ajkára. 

– Boldog karácsonyt, Potter! 

 

Remélem, tetszett, holnap még jön egy rövid HP-s szösz. Mindenki egyen sokat! ♥️

Love, a boldogságot terjesztő Lyl

Születésnapi mentőakció

 Hello, my dearies!

Jelentem, visszatértem bloggerföldére, azóta a kritikarendelős opciók elköltöztek, ugyanis lett egy design blogom Majrával, Liával és Nadinnal, link ITT. A nyár alatt sikerült összeszednem magamat, most vannak előre bekészített bejegyzéseim. A mai egy rövid crossover slash novella lenne, amit Petrának írtam még szülinapjára. Jó olvasást! ♥️ (omg, it's actually happy, can you believe it?)

novella | fanfic | slash | crossover | HP | PJO | ajándék

A nyári hőség miatt a Privet Drive utcái kihaltak voltak, aki tudott, elhagyta a forró kertvárost, mások a házukban hűsöltek, miután korán reggel meglocsolták a száraz gyepet. Harry Potter az ágyán ült, és néhány levelet tanulmányozott, amit a barátai írtak neki. A meglazult padlódeszka alatt, ahol évek óta dugdosta a tankönyveit, és minden mást is, amit a nagybátyjáék elkoboztak volna, ha meglátják nála, most egy torta is lapult, egy bizonyos félóriás saját készítésű, kevésbé ehető, ám annál inkább szívből jövő meglepetése. A fiú mellett ajándékok hevertek, Kviddics cuccok, egy könyv, meg néhány édesség is. Hedvig és néhány másik madárvendége nagy utat tettek meg, de hát nem minden nap lesz tizenhat éves az ember. Harry mosolyogva tette arrébb legjobb barátja, Ron macskakaparását, aztán felkapta a fejét, mikor lentről hangok szűrődtek fel. A Dursley család épp egy vadonatúj tévét csodált meg a nappaliban, amit véletlenül se unokaöccsük kapott, hanem a szülők szeme fénye, Dudley. Harry meg is lepődött volna, ha Vernon bácsiék gondoltak volna rá, de azért egy felköszöntést el tudott volna viselni. Kissé csalódottan fordult vissza a kapott dolgaihoz, és eléggé hiányérzete volt. Na, nem Dursleyék megható kedvessége miatt érzett így, azt már megszokta, de még valakinek számított volna a levelére. Nem tudta, hogy épp hol járhatott, de a hiánya fojtogatta őt, ezen a napon pedig az érzés csak fokozódott. Ki akart szabadulni a házból, de nem tudta, hova mehetne.

Lent Dudley az új, hatalmas képernyőn nézte épp a kedvenc műsorát, a Dursley szülők pedig minden energiájukkal azon voltak, hogy elfelejtsék, milyen nap is van aznap. Tavaly unokaöccsük szülinapján valami hazugsággal elcsalogatták őket, mire visszaértek, Harry felszívódott. Nem mintha hiányzott volna, de ilyen szemtelenséget nem lehet velük megtenni. Az azelőtti évben egy bizonyos vörös hajú család tagjai is tiszteletüket tették náluk, abból a fajtából, azt a kandalló, a nappali és fiacskájuk nyelve sínylette meg, így még annál is inkább utálták nevelt fiuk születésnapját. Úgy gondolták, ha nem vesznek tudomást róla, akkor megúszhatják az aznapi kellemetlenségeket. Nem is tudták, mekkorát tévednek.

Az egész úgy kezdődött, hogy valaki kopogtatott az ajtón, mire Vernon bácsi boszúsan feltápászkodott a kedvenc foteljából, ahol egy újságban a nap fontosabb híreit bújta, hogy megnézze, ki zaklatja őket egy ilyen forró napon. Harry ugyan hallotta a zajokat, meg nagybátyja feldúlt hangját, ahogyan valakit szörnyen kedvesen kitessékelt az ajtón, de gondolta, hogy csak hirdetésekkel vagy térítéssel jöttek, a bácsi akkor szokta rövid kiabálás után rájukcsukni az ajtót. Halk pusmogásként érzékelte, ahogy Petunia néni megkérdezi, mi történt. Biztosan nagyon rámenősek lehettek, mert a néni durcázva bevonult a konyhába a tiszta edényeket még tisztábbra sikálni, ami a kedvenc durcázós elfoglaltságainak egyike volt.

Ám a vendégek nem tágítottak. Valaki ráfeküdt a csengőre, mire már Dudley is felnézett, ugyanis az éles hang megzavarta őt tévénézés közben. Miután továbbra se sietett senki újra ajtót nyitni, a hívatlan, nem szívesen vendégek úgy döntöttek, megoldják egyedül is, két perccel később pedig egy csapat tinédzser taposta össze a nappali nemrég ismételten kitisztított szőnyegét. A Dursley család döbbenten nézett az érkezettekre, ilyen színes társaságot ritkán látnak, egy pillanatra megszólalni se tudtak.

– Hol van Harry? – kérdezte egy fekete hajú, zöld szemű srác, mire Vernon bácsi is megtalálta a hangját.

– Hol van Harry? Mi az, hogy hol van Harry? Mit képzeltek, hogy csak így betörtök, mint egy csapat rossz utcakölyök és utána még kérdéseket tesztek fel? AZONNAL KIFELÉ! – üvöltötte, mire a ház egyetlen normális lakója is úgy döntött, megnézi mi történt, addigra azonban a kérdést feltevő fiú már elindult felfele a lépcsőn. Időközben egy szőke, kócos hajú lány előrelépett, mert úgy érezte, barátja illetlensége ellenére illendő lenne bemutatkozni, annak ellenére is, hogy történetesen ő nyitotta ki az ajtót is.

– Jó napot, a nevem Annabeth Chase, ön pedig gondolom Mr Dursley – mondta bátor mosollyal az arcán, majd kezet nyújtott a bácsinak. Az nem volt hajlandó elfogadni a kézfogást, így folytatta. – Harryért jöttünk.

Vernon bácsi még mindig sokk hatása alatt állt, mögötte Petunia néni is csak bámult a jelenlévőkre, Dudley pedig anyja mögött keresett menedéket esetleges támadások elől. Tény, hogy meglehetősen furcsa társaság zavarta meg a család idilli nyugalmát. Annabeth mellett egy rövid, fekete hajú lány állt, bőre halványan fénylett, bár ezt Dursleyék valószínűleg nem igazán látták. Volt egy alacsonyabb, furcsa srác is, göndör haja kitüremkedett egy idétlen sapka alól, lábait pedig meglehetősen érdekesen tartotta. A csontsovány, fekete hajú srác nem keltett akkora feltűnést, ám a hatalmas, testes fiú mellette, óriási bociszemekkel annál inkább, pláne, hogy nehéz volt az arcára nézni. A maradék két jelenlévő, egy borzas hajú lány és egy vörös, szeplős, Vernon bácsi számára igencsak ismerős srác kifejezetten normálisnak tűnt.

– Ti is... olyanok vagytok? – A család döbbent feje csak ennyit tudott kipréselni magából.

– Mármint milyenek? – nézett értetlenül Annabeth, ami alapból nála igen ritkán fordult elő.

– Bűvészbottal rohangáló őrültek – nézett végig megvetően a társaságon Petunia néni.

– Nos, nem egészen – szólalt meg óvatosan Thalia. – Nem vagyunk varázslók, ha erre gondol.

– Akkor? – nézett összehúzott szemekkel Vernon bácsi.

– Egy... vallás hatalmait használjuk – fogalmazta meg óvatosan Annabeth, mire Tysonból kitört a nevetés.

– Mint egy szekta? – érdeklődött megvetően Mrs Dursley, ám hangjában félelem csendült.

– Végül is – mogyogta Nico Grovernek, mire ő és Ron is röhögésben tört ki.

– TESSÉK? HAGYJÁTOK EL A HÁZAMAT! HARRY! – ordította a ház ura paprikavörös arccal.

A fiú azonban egész mással foglalkozott, nagybátyja hangját szinte meg sem hallotta. Mondjuk válaszolni se tudott volna, mert száját épp lefoglalta Percy Jackson. Mikor pár perccel azelőtt felment az emeletre, Harry még mindig az ágyán ült és meglepettségében megszólalni se tudott. Végül a tengeristen fia tette meg az első lépést, mert odament, és magához húzva lágy csókot lehelt barátja szájára, ami időközben heves nyelvpárbajba ment át. A hangokat hallva végül szétváltak, majd úgy döntöttek, lassan ideje elhagyni a helyszínt. A szülinapos gyorsan bedobálta a cuccait egy táskába, majd kézen fogta a félistent és elindultak lefelé. Dursleyéknek kisebb gondjuk és nagyobb volt annál, hogy a kezeikre figyeljenek, mert Vernon bácsi megindult a vigyorgó Harry felé.

– Azonnal tüntesd el ezeket innen – hörögte a fiúnak.

– Elképesztő a vendégszeretete – mondta Grover, Tyson pedig elkezdett sírni, mikor meghallotta Mr Dursley szavait.

– Oké, indulunk is – vont vállat Harry.

– Te nem mész sehova! – próbálta megállítani bácsikája. – AZONNAL GYERE VISSZA!

A fiú kecsesen kikerülte, majd kilépett az ajtón. Miután mindannyian kijutottak, Grover gyorsan játszani kezdett a pánsípján, mire a bejáratot növények hada állta el.

– Harry, úgy örülünk, hogy jól vagy – ölelte meg legjobb barátnője. – Ha tudom, hogy hamarosan találkozunk, nem vesződtem volna a bagollyal. Csak eléggé váratlanul ért minket a barátaid érkezése, este szóltak.

Hermione vetett egy óvatos pillantást Annabethre, akivel gondosan tartották a három lépés távolságot, ám arcán mosoly bujkált.

– Hogyhogy? – nevette el magát a szülinapos.

– Nos, eléggé hirtelen ötlet volt – röhögött Nico, majd kezet fogott Harryvel. – Boldog szülinapot!

– Eléggé hirtelen ötlet? Konkrétan Percy a tábortűz után jelentette be, hogy mi most meglátogatunk téged.

– Hát na, illett felköszöntenem téged – karolta át az említett barátja vállát, majd egy gyors puszit nyomot az arcára.

– És hogy jutottatok ide? – kérdezte a kissé elpirult Harry. – Csak nem repültetek?

– Hajóztunk... – morogta Grover, mint aki ennek nem igazán örült volna.

– Amerikából?

– Igen – felelte Thalia, majd megrovóan Percyre nézett.

– Jobb ötletem nem volt – vont vállat a fiú.

– Nekem lett volna. Akármi. De így Grover majdnem megfulladt, Nico kimerült, miután visszaküldött egy csapat szörnyet Tartaroszba, Thaliával pedig majdnem ottragadtunk egy szigeten – sorolta Annabeth, de utána mosolyogva megölelte és felköszöntötte Harryt.

– De megérte! – mondta lelkesen Tyson, majd magához húzva összeroppantotta a fiú gerincét.

– Minket meg tegnap este hívtak fel, hogy menjünk ki eléjük, hogy együtt jöjjünk ide – mesélte röhögve Ron.

– És most mik a tervek?

– Elmegyünk inni, filmezni, megünnepeljük a szülinapodat, aztán visszafele keresünk egy rendes fuvart és velem töltöd a nyár többi részét – ismertette Percy a természetesen jól kigondolt tervet.

– Jó ötlet ez? – kérdezte Harry vigyorogva, pedig ennél szebb dolgot nem is kaphatott volna barátaitól.

– Nem – felelték kórusban a többiek nevetve.

To be continued...

Remélem tetszett, ezt még tényleg szeretném befejezni. Giger kihívott a retró kihívásra, so it's coming!

Love, az ismételten lelkes Lyla ♥️

Alternatív érettségi

Hey dearies!

Mostanában eléggé eltűntem, aminek főleg a suli az oka, meg új fandomok. Azóta elkezdődött a pride month (♥️), meg kitört a nyár, hamarosan a szünet is, szóval most egy ideig aktív lesz a blog, de erről egy későbbi bejegyzésben még szó lesz. Ma pedig elhoztam az alternatív érettségit, amire Florea hívott ki, jó olvasást!

tag | kihívás | kérdések | random

Nagyon köszönöm Floreának, hogy gondolt rám, nézzetek be hozzű is, nagyon kreatív leányzó, én imádom a blogját. Link ITT ♥️

- Írj néhány kedves szót arról, akitől kaptad a kihívást. Ha nagyon szereted őt olvasni, belinkelheted a blogját is.
- Az én alternatív érettségimen három tárgy van: random tények, emlékek, és fantázia. Mindhárom tárgyból húsz-húsz „tétel” van. Ahhoz, hogy átmenj, legalább tízet meg kell válaszolnod tárgyanként, amiket te választhatsz ki.
- Nincs rossz válasz!
- A válaszaid után illeszd be az eredeti kérdéssornak a linkjét, hogy a kihívottaid is tudjanak válogatni a hatvan kérdés közül. Link ITT
- Hívd ki azokat, akiknek szívesen feldobnád a napját; vagy azt, akit a vizsgák közben megjutalmaznál még egy vizsgával!

Random

Melyik a kedvenc évszakod?

Igazából mindegyiket egyszerre szeretem és utálom. Téli kölök vagyok, így ezért is szeretem, meg karácsony, hóesés, viszont februárra be szoktam sokallni a hidegtől. Nyáron nincs suli, több időm van és ott a tábor is, de nekem amúgy is állandóan melegem van, harminc fokban pedig elhalálozom. Tavasszal és ősszel sokat esik és speciális igényeimnek is megfelel a hőmérséklet (haha), de hát a suli...

Vannak olyan szavak, amik felidegesítenek, ha meghallod őket?

Crush, kedvencem, 2k18, meg még további háromszáz, ami túl sok ember alapszókincsét képezi sajnos.

Van olyan könyv, vagy film, amit kötelezővé tennél az iskolában? Miért?

A kötelezők egy nehéz kérdés, mert tényleg sok embernek veszi el a kedvét, még akkor is, ha nem a klasszikusokról van szó. Itt a tanár szokott választani, elég jó könyveket is, de tapasztalat, hogy azokat se szokták nagyon elolvasni, így szerintem nem, akkor is, ha vannak alap dolgok, amiket illene elolvasni.

Mit tudsz a legjobban főzni?

Kezdő konyhatündérként (lassan három éve) tökéletesre fejlesztettem a tojásrántottámat.

Van olyan videó, ami minden alkalommal megnevettet? Melyik az?

Túl sok ilyen van, kezdve Szirmai úr agymenéseivel, egészen a Marvel cast videóin *mellbe vágja magát, mint ahogy azt Chris Evans szokta*.

Mi az MBTI-típusod? Szerinted van olyan személyiségteszt, ami kifejezőbb ennél?

Büszke INTP leányzó vagyok, aki évekig utálta ezt a tesztet, ami főleg a kiforratlan személyiségéből eredt, aztán egészen megbarátkozott vele. Amúgy szerintem nem nagyon lehet egy teszttel behatárolni valakit, akkor is, ha valamennyire találó, meg nem fekete-fehér az egész, ahhoz túl bonyolultak az emberek.

Mi a legjobb és legrosszabb tulajdonságod?

A mérhetetlen lustaságom, amit kreativitásnak nevezek (kettő az egyben). 

Ki a példaképed, és miért? Ha bárkit választhatnál, akivel leülhetsz ebédelni, őt választanád?

Annyira nem szeretem a példaképeket, mert szerintem jobb, ha mindenki saját magát veszi alapul, és nem másokat követ, de ettől függetlenül nyilván vannak emberek, akikre nagyon felnézek. A legközelebb ehhez a kifejezéshez talán a táborvezetőm, Rebi áll, mert egy csoda az a nő, elképesztően tehetséges, egyedi, stílusos és egyszerűen imádom. Amúgy vele leülhetek amúgy is ebédelni, ha más nem, akkor táborban, így ebédelni Tom Hiddlestonnal mennék. Őt csak megölelgetném, beletúrnák a hajába és egy tea mellett elbeszélgetnék vele az élet nagy dolgairól.

Mi a kedvenc társasjátékod?

Cluedo, Catan, Rizikó, Memory, Ki nevet a végén és bármi, ahol megverhetek mindenkit, muhahaha. 

 

Szereted a tűzijátékot? Melyik volt eddig a legemlékezetesebb, amit láttál?

Igen. Valamelyik augusztus huszadikán voltam a Margit szigeten egy különleges emberrel, az nagyon megmaradt, meg az előző két szilveszter pár bloggerálatfajjal, azokat se felejtem el soha. 

Emlékek

Van olyan kiegészítőd (óra, nyaklánc, karkötő stb.) amihez különösen ragaszkodsz? Miért?

A háromhetes fantasy táborból az életgyűrűm, le sem szoktam venni.

Mi volt a legszebb, vagy legmeghatóbb mondat, amit valaha mondtak neked?

Ez nem egy konkrét dolog volt, hanem több olyan pillanat, amikor valaki azt tudasította bennem, hogy mennyire szeret és fontos vagyok neki.

Kaptál már beírást az ellenőrződbe? Ha igen, miért? (Vagy miért kaptad a legtöbbet?)

Itt nem nagyon szokás, de arra emlékszem, hogy elsőben egy gyereknek doboltam a hátát, akit ez rendkívül zavart, ezért ő meg beletörte a frissen kihegyezett ceruzája hegyét a karomba, köszi Jancsi. Mindketten kaptunk egy beírást, hogy zavartuk a másikat (igen, elsősorban nekem is az volt a problémám természetesen, hogy zavart, véletlenül se fájt).

Az utóbbi években mennyi volt a leghosszabb idő, amit Facebook nélkül töltöttél, és milyen alkalomból? Mit csináltál helyette?

Három hét, a tábor ideje alatt. Amúgy nem is hiányzott túlzottan, bár anélkül nem hiszem, hogy kibírnám, csak ott elterelik annyira a figyelmünket, hogy ne zavarjon, meg ki is zökkentene onnan.

Mi volt általánosban a kedvenc online- vagy videojátékod?

Annyira nem videojátékoztam, viszont már kiskoromban traviánoztam (egy elég komoly stratégiai játék, anyuék kezdték el, nekem meg megtetszett), meg imádtam a tower defence játékokat, mai napig leülök Kingdom rusht vagy Gemcraft Labyrinth-ot játszani.

Mi volt a jeled óvodában?

Ház, de mindig virágot akartam, így általános suliban azt rajzoltam, mikor ez volt a feladat, de ki kellett radíroznom. Viszont a házhoz alkothattom egy virágoskertet, így megnyugodott a pici lelkem.

Melyik tárgyat tanította a kedvenc tanárod, és mitől vált a kedvenceddé?

Az általános iskolai tanítónénim volt a kedvencem, így ő tanította a legtöbb akkori tantárgyamat. Amúgy hatalmas szíve volt, de tudott szigorú is lenni, szerintem remek alapokat kaptam tőle, nem csak a későbbi sulihoz, de az élethez is, eléggé hiányzik.

Mit tartasz a legnagyobb dolognak, amit eddig elértél?

Kijöttem pár nehezebb időszakból és találtam olyan embereket, akik megértenek, szeretnek és támogatnak, leginkább ezeket mondanám.

Mi volt a legérthetetlenebb indok, amiért véget ért egy barátságod?

Apró félreértések, meg besértődés mindkettőnk részéről, általában elég gyerekes indokok szoktak lenni, mert én se a békés természetemről vagyok híres, aztán volt egy-két helyzet, amit utólag soha nem beszéltünk meg pár emberrel.

Mi volt a legötletesebb nicknév, vagy felhasználónév, amit megadtál?

Nem rég kaptam egy emailt a tumblr-től, mert réges régen, egy messzi-messzi galaxisban regisztráltam és utána sosem használtam. A megszólítás az volt, hogy kedves józsimermástnemfogadel!

Fantázia

Mi az az esemény, amit a legjobban vársz? Hány nap van még addig?

Most épp elsőként a tábor, addig 23 nap van, utána az Ed Sheeran koncert, 54 nap múlva.

Ha bármilyen frizurád lehetne, milyet választanál?

Igazából most nem változtatnék, mert épp növesztem, aztán már megvannak a terveim (rövidebb, festett haj), de ha bármit lehetne választani, akkor kipróbálnám a természetes vörös és a göndör hajat.

Mi az álommunkád, amivel negyven évig szívesen foglalkoznál?

Fizikus szeretnék majd lenni, még lehet össze is jön.

Ha mindenképpen népszerű lennél a jövőben, de te választhatnád meg, mivel válsz azzá, mit választanál?

Írás, esetleg éneklés, vagy feltaláló, még bármelyik megtörténhet, hihi *megy tovább álmodozni*.

Ha írtál/írnál regényt, az miről szól(na)?

Amit épp írok, az egy több szálon futó félig urban fantasy, félig disztópia sárkányokról, portálokról és nyolc világcsodáról.  De tervben van egy könnyedebb nyári sztori, egy cirkuszos, meg egy hősökről és gonoszokról szóló, bár utóbbit lehet az elsőbe fogom beleszőni.

Ha választhatnál, mennyi idős lennél most? Miért?

Maradnék annyi, amennyi vagyok, jelenleg kiélvezem tinédzser korom utolsó éveit.

Mi tesz egy barátságot igazzá?

A támogatás, kölcsönös bizalom, minimális hasonlóság, közös témák, poénkodós és komoly pillanatok, alkalmazkodás, együtt átélt élmények, egymás megismerése és elfogadása.

Ha kivehetnél öt tantárgyat, de másik ötöt kellene megnevezned, amit a helyükre beillesztenél, mit cserélnél, és mire?

Roxfortos tárgyak érnek? Amúgy nem általánosan vezetném be, de nálunk kivenném a földrajzot, a bioszt, a tesit, a rajzot és az éneket, helyettük pedig szívesen tanulnék külön irodalmat, drámát, médiát, pszichológiát (bár az később lesz, de csak egy évig) és filozófiát (szintén).

Ha lenne egy Facebook-oldalad, vagy Instagramod, esetleg YouTube-csatornád százezer követővel, akik mind harmincas-negyvenes szülők, mit mondanál nekik?

Egy kicsit megpróbálnám átadni egy tinédzser gondolatait, igyekeznék arról beszélni, hogy hogyan lehet kezeleni bizonyos dolgokat a gyerekeikkel kapcsolatban, ami nekik új lehet, mitől nem kell megijedni és mire kell jobban figyelniük.

Ha eltűnne a legjobb barátod, vagy barátnőd, hol keresnéd elsőként? Tegyük fel, hogy még nem terjedt el az internet, a telefonja pedig ki van kapcsolva. 

Szólok a másik hülyegyereknek, hogy ő is vegyen egy repülőjegyet Angliába, aztán hárman éldegélnénk Londonban (természetesen ez csak elméletben, abszolút nem tervezünk ilyesmit és nem fordulhatna elő, dehogy).

A kihívott bloggerek pedig: Petra (Happy ending), Lily (Galactic nightmares), Erik (Other side of the horizon), Giger (the Gigest) és bárki, aki kedvet kap hozzá. Jó töltögetést, dearies!

Remélem, tetszett, legközelebb egy novellával érkezem!

Love, a kisebb káosz közepén leledző Lyla ♥️

Drabbles | Drunk Ships

*félénken idesündörög*

Hello dearies!

Előfordulhat, hogy történt egy apró kihagyás, tényleg nem olyan sok, épphogy egy pici. Nem pont úgy indítottam ezt az évet, ahogy szerettem volna, de jelentem, visszatértem, most már tényleg, vannak előre megírt posztjaim, szokás szerint rengeteg ötletem, épp megint átvariáltam az összes tervemet, frissítettem a tartalomjegyzéket, szóval visszatértem a jól megszokott káoszomba, már hiányzott. Sőt, még lehet egy last-minute blognyitás is várható holnapra. Addig is, hoztam pár kedvenc shippemmel egy kis részeg-félperces-fluffot, jó olvasást! ♥ (ne kérdezzétek, ez honnan jött)

 

fanfic | drabble | részeg!AU | Wolfstar | Artez  | Percico | fluff

– Azt hiszem, szerelmes vagyok.

– Kibe?

– Ebbe a falba. Nézd milyen szép a fáklyafényben.

– Gyönyörűek.

Egy kihalt, eldugott folyosón próbálta Remus feltámogatni Siriust a hetedikre, ám ez az utóbbi enyhén illuminált állapotának köszönhetően igen nehéznek bizonyult.

– Szép, egészséges zöld színe van az arcodnak – nézett aggódva barátjára a barna hajú srác.

– Azt mondod zöld? És szép arcom van? A te arcod is szép. Meg a szemed is az. Szép zöld, azt szoktam nézni. Mondtam már, milyen szép szemeid vannak? – kérdezte Sirius, megpróbálva minél inkább úgy tenni, mintha jól lenne. Hát, nem volt.

– Nem, még nem – jött kissé zavarba Remus, aki mindenre fel volt készülve, de erre nem. Már meg sem lepődött, mikor barátja feldobta, milyen jó is lenne a karácsonyi szünet első napját lent kezdeni a konyhán, majd becuccolva az egyik titkos zugba az ott szerzett piákkal. Remus megpróbált felelősségteljesen inni, ugyanez viszont nem volt elmondható Siriusról. Már sokszor látta barátait részegen, bár tény, hogy ha James is ott volt, akkor mindketten elég bátornak érezték magukat és azzal töltötték az idejüket, hogy rosszabbnál rosszabb, ám vicces ötleteiket valósították meg, Peter és ő pedig utánuk próbálták eltörölni a nyomokat.

– Pedig tényleg nagyon szépek a szemeid. Meg a szád is szép. Azt is sokszor bámulom. Olyan pirosak. Mindig meg akarom őket ízlelgetni, de soha nem szokott összejönni. Most nem hagyom, hogy bárki megakadályozza – hadarta Sirius, majd a meglepett Remusnak esett és boldogan lecsapott az ajkaira. A barna hajú srác belenevetett a csókba, majd ő is viszonozta.

***

A konyhában ültek, mindketten gyanúsan méregették a hűtőt, ahol találtak pár doboz sört.

– Én nem iszom – mondta határozottan Arnold.

– Én se – vont vállat lazán Cortez.

– Let's just kiss.

– Oké.

***

– Ezt add ide... nem kéne innod... kicsi vagy még – nyögte kissé nehézkesen a magasabbik srác és megpróbálta kivenni a kisebbik kezéből az üveget.

– Percy, ugye tudod, hogy jóval idősebb vagyok nálad? – kérdezte Nico teljesen nyugodtan, közben a tengeristen fia mellette hadonászott. Mivel nem tudott annyira erősen rászorítani a piára és kikapni a másik kezéből, így megpróbálta kiverni a kezéből, kevés sikerrel. A srác ezen igen jót szórakozott, majd ugyanolyan higgadtsággal meghúzta az ismeretlen eredetű innivalót.

– Add már ide... vigyáznom kell rád... nem ihatsz... – Percy nem adta fel ilyen könnyen.

– Maradj már!

– De nem! Nem... engedem.

– Oh, fogd már be! – Végül Nico úgy döntött, a szavak nem hatnak, így a szájával némította el a másikat.

Remélem tetszett, még tervezek ilyesmit ám másokkal is.

Love, a visszatért, lelkes, ám igen gonosz Lylu ♥

Novella | The Theory of Fandoms

Csodaszép karácsony estét!

Remélem mindenkinek jól telik eddig a karácsony, egyetek sokat és élvezzétek ki. Lassan véget ér a Bloggerkarácsony is, én pedig úgy döntöttem, kirakom ide a Hazelnek írt fluffomat. Egy kis fizika/kémia, hitelesnek indult, félúton meggondolta magát, de legalább összehoztam pár fandom utalást. Jó olvasást és boldog karácsonyt, dearies! ♥

novella | Hazelnek | karácsonyi | original | gay | nagyjából fluff | fizika/kémia (na jó, fizika) 

Kint szakadt a hó, mindent beborított a nagy fehérség, idilli tájképet festve. A legtöbben azon a helyen ültek, amit az otthonuknak neveztek, meghitt környezetben. Végül is ők is, csak mindenkinek mást jelent az otthon. A labor hideg, fehér csempéi makulátlanul tiszták voltak, ahogy mindig, a szürke műszerek fényesen csillogtak és az egész helyiséget átjárta az erős, kissé kékes fény, ám mégis volt valami sejtelmes, mint mikor az uszodában a víz fodrokat fest a falra. Ugyan középen állt egy nagy, pulthoz hasonlító asztal, rajta különféle eszközökkel, egy mikroszkóppal, kémcsövekkel, rádobva két szemüveggel és egy fehér köpennyel, mellette pedig voltak székek, de a két ott tartózkodó a földre telepedett le. A szintén ragyogó, ám igen hideg padlón rengeteg jegyzet hevert a fiúk mellett, ők pedig tollat rágcsálva nézegették őket.

Felettük egy komplett sci-fihez elég berendezés volt, több számítógép és öt képernyő. Abból három a tumblr-t mutatta, a maradék kettőn meg a pinterest volt nyitva. A lenti, asztali gépeken statisztikák és programok álltak, kis ábrákkal illusztrálva. Arrébb a falon, a hatalmas parafatáblán egy térkép állt, különböző emberek voltak feltűzve, kivágott cikkek, pirossal jelölt helyek és nyomtatott képek városokról. Ha nem tudósok csinálták volna, egy megszállott stalker, vagy akár egy rendőrség falán is lehetett volna. A helyiségben ezeken kívül rengeteg fehér szekrény állt, a rend pedig csak látszólagos volt, a legtöbbet nem szabadott kinyitni. A nagy részükben szimplán csak kupi volt, behajigált üvegek, mágnesek, kis szerkezetek, de például a sarokban akadt egy, amiben egy kétes eredetű zöld massza várt arra, hogy kitörhessen, így azt messzire elkerülték, ugyanis még nem jöttek rá, hogyan is lehetne eltüntetni. Egy polcon szép sorjában mappák sorakoztak, szépen felcímkézve, ennek ellenére pedig teljesen összekeverve. Az asztal fiókjaiba minden olyan dolog került, amit gyakran használtak, mint az olló, a rajzszögek, kisebb mágnesek vagy épp az öngyújtó. Itt jön képbe a leghasznosabb tárgy a laborban, a poroltó az ajtóként szolgáló lift melletti sarokban állt.

Az egyik srác hirtelen felpattant, de mivel elég magas volt, majdnem beverte a fejét a falra erősített képernyőbe. Odasietett a laptopjához, majd villámgyorsan pötyögni kezdett. A másik értetlenül nézte, majd ő is felállt, és lábujjhegyre állva társa válla fölött átlesve olvasta, hogy mit ír. Próbálta megérteni, de a képernyőn csak összefüggéstelen szavak álltak, majd a fiú abba is hagyta a gépelést és az egyik megnyitott tumblr-n kezdett el keresgélni. Társa csak kérdő tekintettel bámulta.

– Gav, beavatnál, hogy mégis mi történt? – kérdezte végül barátját, aki halkan motyogott magában, miközben hevesen tekergetett le, majd villámgyorsan másik keresést indított és megint lefele pörgetett a találatok között. Pár szótlan perc után sóhajtott egyet, majd végre társára nézett, aki egyre kevésbé értette, hogy mi történik.

– Rájöttem valamire. Cade, azt hiszem, tudom, hogy mi történik! – mosolygott csillogó szemmekkel, szavaiban izgatottság csengett.

– És be is avatnál? – nevette el magát az említett.

– Oké, szóval. Figyelj! Azt tudjuk már, hogy a könyvekben nincs semmi, ahogyan a CD-ken sem. Viszont mi van, ha nem tárgyhoz kötöttek, hanem emberekhez és helyekhez, gondolj csak bele! – Gavyn arcán gyermeki lelkesedés látszott és türelmetlenül várta, hogy társa válaszoljon. Cade röviden elmélázott, majd lassan, még mindig gondolkozva válaszolt.

– Lehet benne valami... Akkor viszont teljesen rossz irányban keresgéltünk. És mi lehet a rajongókkal? Valami kapcsolat akkor is kell legyen.

– Hát figyelj, akkor vizsgáljuk meg a többi mindent, valamit csak találunk!

Cade sóhajtott, de barátja teljesen komolyan gondolta. Ellenkezett volna, de gyötörte a kíváncsiság. Az egyik szekrényből elővettek pár tálcát, tele kis üvegcsékkel és dobozokkal, majd a mikroszkóp elé telepedtek. Többnyire csendesen dolgoztak egymás mellett, lejegyzetelték az eredményeket, megmutattak a másiknak egy-két érdekességet, de egyelőre nem találtak semmi áttörőt.

– Amúgy itt egy darab a Percy Jackson egyik lapjából, ezt még nem néztük meg.

– Gavyn, te kitéptél egy lapot egy könyvből és még azt is megcsonkítottad? – hüledezett Cade. – Meg vagy te húzatva? Többet nem állok veled szóba.

– Nyugi már, tudományos célok miatt tettem – próbált a srác védekezni, de inkább kissé arrébb csúszott székével.

– Mindjárt téged váglak fel és vizsgállak meg tudományos célok címszó alatt!

– Utána megragasztom, oké?

– Veszel nekem egy másikat, akartad mondani...

A fél idegrendszerük ráment a kutatásra, kávéfüggőségük igencsak megmutatkozni látszott, de eredménye még mindig nem volt a sok vesződésnek. Egy komplett csontkollekción, két állati maradványon, rengeteg kőzeten és pár, speciális boltokban fellelhető furcsa tárgyon, mint egy érdekes, többnyire hegyes trónon, két közepesen hosszú, mintás, faragott boton és egy vasból összetákolt kukaszerű dolgon túl mindketten kedvtelenül próbálgatták az újabb és újabb apróságokat. Jegyzeteik egyre rövidebbek lettek, az előttük álló átvizsgálandó halom, meg csak nőtt. Közben próbáltak hatékonyabb megoldást találni, kiszűrni a haszontalan mintákat, több-kevesebb sikerrel.

– Egy jávorszarvas agancsának része? – próbálkozott Cade, egy nagyon kis darabot tartva egy csipesszel.

– Tedd a fandomos tárgyakhoz, bár nem hiszem, hogy hasznát vennénk – nézett rá furcsán Gavyn. – Homok a játszótérről?

– Már megint beengedted ide a húgodat…?

– Jó, kidobom. Stephen King hajszála?

– Nem százfűlé főzetet csinálunk! De jó lesz, add ide. – Gad büszkén átnyújtotta társának a darabot, aki rögtön a mikroszkóp alá tette. – Akarjam tudni, hogy honnan vagy miért?

– Hagyj, négy órát álltam érte sorba és mellesleg dedikálta nekem az Azt.

– Nincs több kérdésem.

Hirtelen történt az egész. Cade kedvtelenül nézegette a hajszálat, lassan kijegyzetelve az eredményeket és észrevételeket. Vetett még egy pillantást a monitorra, majd kivette a lencse alól a megvizsgált darabot. Gavyn épp egy vízmintát vitt a saját helyére, de társa a könyökével meglökte, így az ráborult Cade jegyzeteire és a kezében tarott hajra is. A srác már elfogadta saját szerencsétlenségét, így csak lemondóan sóhajtott, majd úgy döntött, újraírja az elmosódott darabokat. Ám a műszerek kijeleztek valamit.

– Gav, valami történt! – mutatott lefagyva a képernyőre.

– A víz és a minta reagál egymásra... ú, ez olyan, mint a H2O-ban! – lelkendezett a másik. Cade megrökönyödve bámult barátjára, majd fejét rázva visszafordult.

– Kevesebb mese, könyörgöm. Figyelnél, légy szíves? – kérdezte nem várva választ, miközben hevesen pötyögni kezdett laptopjába.

– Lehetséges ez egyáltalán?

– Nem tudom... Honnan volt a víz?

– Fogalmam sincs.

– Nézd meg!

– Ja, Csendes óceán.

A fiúk izgatottan adogatták egymásnak a helyüket, miközben a mikroszkóppal figyelték a fejleményeket. A változás nem volt nagy, de eltért a megszokottól. Mintha egy kapcsolat alakult volna ki a minta és a víz között. Cade figyelmesen tanulmányozta a történteket, motyogva kommentálva azt, Gavyn pedig pontosan leírt mindent, amit hallott vagy ő maga megvizsgált. Bár gyakran veszekedtek, poénkodtak vagy tapasztalták a koncentrálás teljes hiányát, ha komoly kutatásról volt, mindketten odafigyeltek és tökéletes összhangban dolgoztak. Egymásnak adogatták a szükséges dolgokat, a magasabbik mindent előkészített egy kísérlethez, Cade pedig addig kipróbálta a többi óceán vizét.

– Mindegyik egyezik – mondta végül, miután feljegyezte az eredményeket.

– A strandi homok?

– Szintén.

Egymásra pillantottak, Gavyn arcán izgatott félmosoly volt, a másik fiú pedig visszavigyorgott rá.

– Tudod, mit jelent ez, ugye?

– Az egész a vízből jött, ezért áll kapcsolatban minden!

– Amerika, Nagy Britannia, Japán... a filmezés nagyjai!

– Gondolj csak bele, minden az olaszoktól és franciáktól indult, ott kezdődött, aztán jött Hollywood!

A kép összeállt, mindketten a másik gondolatmenetét fejezték be, és örültek a saját sikerüknek. Azonban egy kérdés még nyitva állt. Miután a kezdeti lelkesedés elmúlt, merengve bámultak egymásra, ugyanazon agyalva. Végül Cade mondta ki a kérdést, ami a következő nagy problémájuk.

– Viszont akkor... milyen kapcsolatban állnak a helyek, az alkotók és a fogyasztók? – Lassan formázta a gondolatfoszlányokat szavakká, óvatosan próbálta megközelíteni a témát.

– Van egy feltevésem, már gondoltam rá, csak eddig túl örültnek hangzott.

– A te ötleteid mindig őrültek, Doki, aztán kiderül, hogy egy zseni vagy. Bár nem mindig, néha megmaradsz őrültnek.

– Kösz. Szóval, tudjuk, hogy van ez a mező, az óceánból jön és körbelengi a világ nagy városait, ahonnan a művészet indult. Görögország, Olaszország, USA, Japán...

– A lényegre.

– Oké. Mi van, ha ez a mező kölcsönhat az emberi részecskékkel? Akiknél nagyobb az az erő, azok lesznek a művészek vagy a rajongók, vagy a kettő egyben. Ezért van az, hogy kialakulhat kisebb vagy akár hatalmas vonzódás a filmekhez, a festményekhez, igazából bármihez.

– Ez megmagyarázná mondjuk a fake fanokat, vagy miért létezik egyáltalán az a fogalom, hogy fangirl.

– Persze. Ez megmagyarázna mindent. Nézd csak meg.

Gavyn a gépekhez lépett és a tumblr, majd a pinterest keresőjét használta.

– Egyre több ember nap, mint nap, a rajongás egyre fiatalabb korban alakul ki, ezek a részecskék terjednek, ahogy nő a népesség.

– Meg ha igazad van, akkor a fandomok is ebből fakadnak, innen jön a kreativitás. A több erővel rendelkező művészek alkotásai több rajongót hoz magával. Ezért váltak az alapműveltség részévé is.

Pár perccel később megint a földön helyezkedtek el, egy-egy laptoppal maguk előtt, összeírva mindent, amire aznap jutottak. Le akarták fektetni az alapokat, hogy tudják, mivel kell foglalkozniuk a következő időszakban. Több kísérletük volt már arra, hogy megfejtsék a fandomok nagy rejtélyeit, a tumblr sötét oldalát, a fájdalmas rajongás okát, de eddig mindegyik kudarcba fulladt, akár több hónap munka után. Ám ezúttal más volt, belenyúltak valamibe, valami nagyba. Nem akarták elkapkodni, ugyanakkor mindketten izgatottak voltak és jóval gyorsabban járt az agyuk, mint a kezük. Legalább azt el akarták dönteni, hogy milyen irányban szeretnének vagy inkább tudnának elindulni.

– Gav, amúgy ha igazunk van... – kezdte Cade, ám társa félbeszakította.

– Márpedig igazunk van!

– Komolyan mondom. Ha sikerül bebizonyítani, csinálhatnánk egy szérumot.

– Na, megszólalt a kémikus.

– De figyelj, ezzel akár irányítani is lehetne az egészet, vagy befolyásolni bárkit, hogy új dolgokat találjon ki.

– Akár magunkat is?

– Csodaszérumot akarok, nem drogot.

– Te mondtad, hogy nem Százfűléfőzetet csinálunk.

– Maradj már csöndben egy picit. Megígértem neked, hogy nézek veled Be more chillt, de így elfelejtheted. – Cade kezdett durcás lenni, bár barátja egy mosollyal meg tudta lágyítani.

– Jó, oké, figyelek. De akkor is, hogy gondoltad. Óceánvíz, random könyvekből lapok, pár CD, egy Salvador Dali festmény és bumm, varázslat?

– Nem, és ne is emlegesd a könyveimből a lapokat, vagy az egész lakásban piros lufikat kötök mindenhová.

– Meg ne próbáld!

– Akkor fogd be.

– Nyugi, inkább nézd meg, amit írtam! – Gav büszkén társa elé rakta a gépét és mögé telepedve a vállára helyezte az állát.

Cade figyelmesen nézte a sorokat. Fel-felnevetett olvasás közben, majd hátrafordulva egy csókot lehelt barátja ajkaira.

Eközben kint felerősödött a hóvihar, egy közeli templomból halk zene és ének szűrődött ki, a házakban boldog családok ültek a karácsonyfa mellett. Cade és Gav pedig pont úgy töltötték a szentestét, ahogy akarták: egymás mellett, a kedvenc helyükön. Mögöttük, a pulton a mini karácsonyfájuk díszei vidáman csillogtak, ahogy a laptop megvilágította őket. Az össze-vissza szövegből összeállt a nagy egész. A rajongók, az óceán, a Cadyn-mező és a Cadyn-részecskék, a (szigorúan NEM saját) könyvek lapjai és a nagy kérdőjel, ami kiegészítette a hiányos részeket. Ott és akkor született meg a közös kémiájukból a fandomok elmélete. 

Remélem, tetszett, további csodaszép ünnepnapokat és boldog karácsonyt mindenkinek!

Love, a kissé ügyetlen, ám igyekvő angyalka, Lyla

Kingsman | Pimasz mosoly

 Heyhey darlings!

Mandulagyulladással csücsülök épp az ágyamban, így megint nem volt energiám a szerdai bejegyzésre, meg későn is értem haza, szóval bocsánat. Deee, kárpótlásként hoztam egy Kingsman ficet, bár lehet ez nem nem vigasztal senkit, véletlenül angst lett (jó, lehet, hogy nem véletlenül). Ugyan az új filmet még nem néztem meg, de az első részt nem rég láttam újra, az pedig megihletett. Oké, Petra is tehet róla, ő adta a shipötletet, szóval én ezért haragszom rá, ő meg a novella miatt rám. Jó olvasást! ♥

 novella | slash | egyperces | Kingsman ff | Galahad szemszöge | visszaemlékezés | angst

Mindenben őt látta. Mindenről ő jutott eszébe. És mindenhol összefutott vele. Lehet, hogy csak ő képzelte oda, mert már rémálmaiban is szerepelt, de nem tudott szabadulni a gondolatától.

– Harry, figyelsz rám? – Töki hangja hirtelen zökkentette ki elmélkedéséből. A fiú kíváncsian nézett rá, mire megrázta magát és visszaigazította szemüvegét.

– Elnézést. Tehát, a legfontosabb, hogy ide állj... – fordult vissza a tervrajzhoz, de agyban megint messze járt.

Nem szerette azt a pimasz mosolyát. Mindig szarkasztikusan nézett a világra, de ő észrevette rajta, mikor jól szórakozott. A szája szélén ott szokott bujkálni a nevetés, mikor kiosztotta valamelyik ügynököt, vagy szívatta az újakat. De még akkor is, amikor jelentett vagy magyarázott. Sokszor érezte, hogy figyeli, még amikor nem bevetésen volt is.

Kevesen látták az igazi arcát. Az őszinte nevetését, a kedves, aggódó tekintetét. A lágy hangját. Néha szerette volna elhinni, hogy ezt csak ő ismeri, csak neki mutatta meg. De tisztában volt vele, hogy ez nem így van. Elhidegültek egy mástól, és bár ő maga nem keresett soha új kapcsolatot és inkább a munkájára koncentrált, tudta, hogy a másik soha nem bírta sokáig egyedül. Bár kívülről gyakran ridegnek és távolságtartónak tűnt, egyáltalán nem volt az, és ezt Harry valaha nagyon csodálta benne.

Évekkel ezelőtt is azzal a pimasz mosollyal indította útjára a csapatot kiképzésre, ám ő visszanézve kapott egy másikat is. Talán csak hallani vélte, de mintha egy lágy „vigyázz magadra” is elhagyta volna a száját, ő pedig bólintott, aztán elszántan elindult. Nem félt, tudta, hogy ott lesz vele, figyeli minden egyes mozdulatát és ha ő magára nem is, a másik majd vigyáz rá. És végre nem csak a jó cél és a túlélési ösztön hajtotta, hanem volt is kihez hazamennie. Tudta, hogy a másik próbál ridegen összpontosítani, de közben ujjai elfehérednek ökölbe szorított kezén, ha valami veszélyes történik, ahogyan azt is, hogy megkönnyebbülten felsóhajt, amikor elindulnak haza. Olyankor üdvözli a csapatot, majd elvonul, ő pedig utána megy és rendesen is köszönnek egymásnak. Legalábbis így volt régen és még most is így kéne lennie. Pedig most csak pimaszul rámosolyog egyet, aztán folytatja a teendőit, ő pedig már nem megy be utána.

– Szóval ide gondoltam a bázist – fejezte be Töki a gondolatait, ő pedig csak bólintott egyet, mintha felfogta volna. Valahol a fejében talán ott volt, amit a fiú mondott neki, de nem igazán tudta volna most felidézni. Szerencsére erre nem is volt szükség, mert nyílt az ajtó és Töki gyorsan felpattant, hogy az újonnan érkezettnek is elmagyarázza terveit, most, hogy Galahad rábólintott. A belépő körülnézett, majd biccentett egyet felé. Ő pedig belegondolt, hogy talán mégis szereti Merlin pimasz mosolyát.

Remélem tetszett, szerdán érkezem egy meglepetés projekttel, amin egy másik bloggerleányzóval dolgozunk! ♥

Love,  a titokzatos, ám még mindig gonosz Lyla

Artez | Búcsú

Hello, husik!

Meghoztam nektek az első Arnold x Cortez novellámat, amit már nagyon-nagyon rég meg szerettem volna írni. Majd folytatása is lesz, szőt, meg szeretném írni a történetüket, hogy hogyan jöttek össze, milyenek voltak együtt, na meg hogyan jutottak el idáig (I'm still okay, thanks for asking). Emellett egy kis újdonság: lett egy csodálatos bétám, aki megrúgdos, hogy lusta vagyok, vagy ha nincs önbizalmam, meg ha orbitális baromságot írok, üdvözöljétek szeretettel Petrát. Nézzetek be hozzá is, mert ha nem fulladtok bele a saját könnyeitekbe, akkor elképesztő a leányzó! ♥

Illetve köszönöm a legutóbbi kommentet Victoriának, ölelééés.

És ezt a csodát Artezékről is Petrának köszönhetjük, let's hug her

Artez | slash | SzJG | fanfiction | drabble | búcsú | angst (hurt/comfort)

Párizs békés utcáin idilli képet festett a lemenő nap, de ezt ebben a pillanatban a két fiú egyáltalán nem tudta értékelni. Egyikük sem szeretett fölöslegesen beszélni, ott pedig pláne nem jöttek a szavak. Cortez a lépcsőház előtti lépcsőn ült, felhúzott térdén támaszkodott és lehajtotta a fejét, Arnold pedig lassan járkált fel-alá. Végül nekidőlt az egyik fának és úgy döntött, ő töri meg a csöndet.

– Azt hiszem, hogy itt a vége. – Mikor a másik fiú felnézett, összetalálkozott a tekintetük és egy pillantra mindketten elvesztek a másik szemeiben. Cortez lassan bólintott, egyrészről mehetnékje volt, másrészről viszont ott akart maradni a barátjával, amíg csak tudott. Nem szokott tanácstalan lenni, általában tudta, mit csináljon, vagy megoldotta egyedül a problémáit, de ezúttal ötlete se volt. Végül felállt, majd ő is nekitámaszkodott a fának. Arnold tarkójára csúsztatta a kezét, majd lágyan megcsókolta, közben pedig lassan átölelték egymást. Abban a csókban benne voltak az elmúlt pár hónap együtt töltött pillanatai. Felidézték a titkos találkozásokat, a színjátékokat, amiket az osztálytársaik előtt műveltek és a délutánokat egymásnál. De ott voltak a veszekedések, a kínos szituációk és a nyáriszünet, amit külön töltöttek.

Végül elhúzódtak egymástól. Egyikük sem szokott sírni, de mindkettőjüknek könnyes volt a szeme, talán mert érezték, hogy nem húzhatják tovább. Arnold előtt ott volt egy új élet egy új városban, új lehetőségekkel. Corteznek pedig már nem volt helye ebben. Nyáron mindketten változtak, új stílus, új élmények, új jövőkép. Még egy boldog távkapcsolat reményében köszöntek el egymástól júniusban, később viszont be kellett látniuk, hogy nekik ez nem megy. Valahol talán mindig is tudták, hogy ezt nem húzhatják sokáig, a valóság viszont fájdalmasabb volt, mint azt képzelték, pedig régóta tudták, hogy ez is eljön. Az utóbbi egy hétben annyi időt töltöttek együtt, amennyit tudtak, de ennek is eljött a vége, ahogy mindennek.

Egy utolsó fájdalmas ölelésben akartak mindent elmondani egymásnak és meg sem szólalni. Végül szavak nélkül beszélték meg, érezve egymást a mozdulataikban.

– Viszlát Cortez!

– Szia Arnold.

Remélem tetszett, szerdán egy cikkel érkezem, ahol a bloggervilágot fogom kicsit boncolgatni, maradjatok velem!  ♥

Love, a kicsit sem beteg shipperqueen, Lyla

Drarry | Gondoltam...

Sziasztok babáim! 

Pár dolog így az elejére: köszönöm szépen Babunak, hogy gondolt rám és írt nekem megjegyzést! A múltkori bejegyzés óta összeszedtem a közeljövőben kikerülő posztokat, beleírtam, hogy mik vannak folyamatban, illetve mikorra várhatóak, csak egy pár kulisszatitkot, szóval végre kész a tartalomjegyzékem, itt olvashatjátok: ♥. Ma pedig meghoztam a blog első ficét, egy félperces kis cukiságot az egyik kedvenc párosommal, Dracóval és Harryvel. Köszönöm Redynek, meg mindenki másnak, aki barkochbázott velem, hogy ihletet gyűjtsek! (ugyanitt: bárkivel szívesen játszom, kreatív vagyok gondolás terén) ♥

drabble | fanfic | HP | Drarry | fluff | slash

 Draco és Harry a könyvtárban barkochbázik. Harry gondol, Draco pedig a szokásos egoizmusával válaszolgat.

– Te kezdesz.

– Gondoltam!

– Tárgy?

– Nem.

– Állat?

– Néha.

Értetlen fej.

– Várj, mi? Néha? Potter, ismered te ennek a játéknak a szabályait?

– Igen, tisztában vagyok vele.

– Oh, ember?

– Igen.

– Animágus?

– Nem.

– Mi? Oké, akkor mágus?

– Igen.

– Roxfortos?

– Igen.

– Sárvérű?

Harag.

– Malfoy!

– Oké, szóval mugliszületésű?

– Nem.

– Aranyvérű?

– Igen.

– Szóval mardekáros.

– Hé, nem minden aranyvérű mardekáros!

– Részletkérdés. De azért mardekáros?

Sóhaj. Szemforgatás.

– Igen, az.

– Fiú?

– Igen.

– Én!

– Nem kérdezünk rá! Ne legyél egoista, nem csak te létezel a világon.

– Értem.Vagyis nem. Szóval jóképű?

– Egyesek szerint.

– Szerinted is?

– Vannak jó napjai.

Düh. Asztalra csapás.

– Potter, ugye ezt nem gondoltad komolyan?

– Nyugodj le!

– Nem nyugszom le! Mi az, hogy helyesnek találsz valakit, aki nem én vagyok?

– Én ilyet nem mondtam.

– De, az előbb mondtad, hogy vannak jó napjai, amiből egyértelműen következik, hogy...

Bűnös mosoly.

– Mondom, én ilyet nem mondtam.

– Várj!

– Igen?

Pirulás.

– Mégis rám gondoltál?

– Kitaláltad, te jössz.

– Hé, várj! Mi az, hogy egyesek szerint és vannak jó napjai? Kikérem magamnak, hogy mindenki helyesnek tart, aki nem, annak ízlésficama van és én még mosott szar fejjel is jól nézek ki. És néha állat? Potter, van fogalmad arról...

Hirtelen csönd. Hatásos elhallgattatás.

Mondtam én, hogy drabble, de azért remélem tetszett, igyekeztem. Ti szeretitek ez a párost? Jó, őket nem lehet szeretni. Köszönöm, hogy elolvastad ♥

Love, a (halál- ), kerítő- és szerelemistennő, Lyla