Születésnapi mentőakció

 Hello, my dearies!

Jelentem, visszatértem bloggerföldére, azóta a kritikarendelős opciók elköltöztek, ugyanis lett egy design blogom Majrával, Liával és Nadinnal, link ITT. A nyár alatt sikerült összeszednem magamat, most vannak előre bekészített bejegyzéseim. A mai egy rövid crossover slash novella lenne, amit Petrának írtam még szülinapjára. Jó olvasást! ♥️ (omg, it's actually happy, can you believe it?)

novella | fanfic | slash | crossover | HP | PJO | ajándék

A nyári hőség miatt a Privet Drive utcái kihaltak voltak, aki tudott, elhagyta a forró kertvárost, mások a házukban hűsöltek, miután korán reggel meglocsolták a száraz gyepet. Harry Potter az ágyán ült, és néhány levelet tanulmányozott, amit a barátai írtak neki. A meglazult padlódeszka alatt, ahol évek óta dugdosta a tankönyveit, és minden mást is, amit a nagybátyjáék elkoboztak volna, ha meglátják nála, most egy torta is lapult, egy bizonyos félóriás saját készítésű, kevésbé ehető, ám annál inkább szívből jövő meglepetése. A fiú mellett ajándékok hevertek, Kviddics cuccok, egy könyv, meg néhány édesség is. Hedvig és néhány másik madárvendége nagy utat tettek meg, de hát nem minden nap lesz tizenhat éves az ember. Harry mosolyogva tette arrébb legjobb barátja, Ron macskakaparását, aztán felkapta a fejét, mikor lentről hangok szűrődtek fel. A Dursley család épp egy vadonatúj tévét csodált meg a nappaliban, amit véletlenül se unokaöccsük kapott, hanem a szülők szeme fénye, Dudley. Harry meg is lepődött volna, ha Vernon bácsiék gondoltak volna rá, de azért egy felköszöntést el tudott volna viselni. Kissé csalódottan fordult vissza a kapott dolgaihoz, és eléggé hiányérzete volt. Na, nem Dursleyék megható kedvessége miatt érzett így, azt már megszokta, de még valakinek számított volna a levelére. Nem tudta, hogy épp hol járhatott, de a hiánya fojtogatta őt, ezen a napon pedig az érzés csak fokozódott. Ki akart szabadulni a házból, de nem tudta, hova mehetne.

Lent Dudley az új, hatalmas képernyőn nézte épp a kedvenc műsorát, a Dursley szülők pedig minden energiájukkal azon voltak, hogy elfelejtsék, milyen nap is van aznap. Tavaly unokaöccsük szülinapján valami hazugsággal elcsalogatták őket, mire visszaértek, Harry felszívódott. Nem mintha hiányzott volna, de ilyen szemtelenséget nem lehet velük megtenni. Az azelőtti évben egy bizonyos vörös hajú család tagjai is tiszteletüket tették náluk, abból a fajtából, azt a kandalló, a nappali és fiacskájuk nyelve sínylette meg, így még annál is inkább utálták nevelt fiuk születésnapját. Úgy gondolták, ha nem vesznek tudomást róla, akkor megúszhatják az aznapi kellemetlenségeket. Nem is tudták, mekkorát tévednek.

Az egész úgy kezdődött, hogy valaki kopogtatott az ajtón, mire Vernon bácsi boszúsan feltápászkodott a kedvenc foteljából, ahol egy újságban a nap fontosabb híreit bújta, hogy megnézze, ki zaklatja őket egy ilyen forró napon. Harry ugyan hallotta a zajokat, meg nagybátyja feldúlt hangját, ahogyan valakit szörnyen kedvesen kitessékelt az ajtón, de gondolta, hogy csak hirdetésekkel vagy térítéssel jöttek, a bácsi akkor szokta rövid kiabálás után rájukcsukni az ajtót. Halk pusmogásként érzékelte, ahogy Petunia néni megkérdezi, mi történt. Biztosan nagyon rámenősek lehettek, mert a néni durcázva bevonult a konyhába a tiszta edényeket még tisztábbra sikálni, ami a kedvenc durcázós elfoglaltságainak egyike volt.

Ám a vendégek nem tágítottak. Valaki ráfeküdt a csengőre, mire már Dudley is felnézett, ugyanis az éles hang megzavarta őt tévénézés közben. Miután továbbra se sietett senki újra ajtót nyitni, a hívatlan, nem szívesen vendégek úgy döntöttek, megoldják egyedül is, két perccel később pedig egy csapat tinédzser taposta össze a nappali nemrég ismételten kitisztított szőnyegét. A Dursley család döbbenten nézett az érkezettekre, ilyen színes társaságot ritkán látnak, egy pillanatra megszólalni se tudtak.

– Hol van Harry? – kérdezte egy fekete hajú, zöld szemű srác, mire Vernon bácsi is megtalálta a hangját.

– Hol van Harry? Mi az, hogy hol van Harry? Mit képzeltek, hogy csak így betörtök, mint egy csapat rossz utcakölyök és utána még kérdéseket tesztek fel? AZONNAL KIFELÉ! – üvöltötte, mire a ház egyetlen normális lakója is úgy döntött, megnézi mi történt, addigra azonban a kérdést feltevő fiú már elindult felfele a lépcsőn. Időközben egy szőke, kócos hajú lány előrelépett, mert úgy érezte, barátja illetlensége ellenére illendő lenne bemutatkozni, annak ellenére is, hogy történetesen ő nyitotta ki az ajtót is.

– Jó napot, a nevem Annabeth Chase, ön pedig gondolom Mr Dursley – mondta bátor mosollyal az arcán, majd kezet nyújtott a bácsinak. Az nem volt hajlandó elfogadni a kézfogást, így folytatta. – Harryért jöttünk.

Vernon bácsi még mindig sokk hatása alatt állt, mögötte Petunia néni is csak bámult a jelenlévőkre, Dudley pedig anyja mögött keresett menedéket esetleges támadások elől. Tény, hogy meglehetősen furcsa társaság zavarta meg a család idilli nyugalmát. Annabeth mellett egy rövid, fekete hajú lány állt, bőre halványan fénylett, bár ezt Dursleyék valószínűleg nem igazán látták. Volt egy alacsonyabb, furcsa srác is, göndör haja kitüremkedett egy idétlen sapka alól, lábait pedig meglehetősen érdekesen tartotta. A csontsovány, fekete hajú srác nem keltett akkora feltűnést, ám a hatalmas, testes fiú mellette, óriási bociszemekkel annál inkább, pláne, hogy nehéz volt az arcára nézni. A maradék két jelenlévő, egy borzas hajú lány és egy vörös, szeplős, Vernon bácsi számára igencsak ismerős srác kifejezetten normálisnak tűnt.

– Ti is... olyanok vagytok? – A család döbbent feje csak ennyit tudott kipréselni magából.

– Mármint milyenek? – nézett értetlenül Annabeth, ami alapból nála igen ritkán fordult elő.

– Bűvészbottal rohangáló őrültek – nézett végig megvetően a társaságon Petunia néni.

– Nos, nem egészen – szólalt meg óvatosan Thalia. – Nem vagyunk varázslók, ha erre gondol.

– Akkor? – nézett összehúzott szemekkel Vernon bácsi.

– Egy... vallás hatalmait használjuk – fogalmazta meg óvatosan Annabeth, mire Tysonból kitört a nevetés.

– Mint egy szekta? – érdeklődött megvetően Mrs Dursley, ám hangjában félelem csendült.

– Végül is – mogyogta Nico Grovernek, mire ő és Ron is röhögésben tört ki.

– TESSÉK? HAGYJÁTOK EL A HÁZAMAT! HARRY! – ordította a ház ura paprikavörös arccal.

A fiú azonban egész mással foglalkozott, nagybátyja hangját szinte meg sem hallotta. Mondjuk válaszolni se tudott volna, mert száját épp lefoglalta Percy Jackson. Mikor pár perccel azelőtt felment az emeletre, Harry még mindig az ágyán ült és meglepettségében megszólalni se tudott. Végül a tengeristen fia tette meg az első lépést, mert odament, és magához húzva lágy csókot lehelt barátja szájára, ami időközben heves nyelvpárbajba ment át. A hangokat hallva végül szétváltak, majd úgy döntöttek, lassan ideje elhagyni a helyszínt. A szülinapos gyorsan bedobálta a cuccait egy táskába, majd kézen fogta a félistent és elindultak lefelé. Dursleyéknek kisebb gondjuk és nagyobb volt annál, hogy a kezeikre figyeljenek, mert Vernon bácsi megindult a vigyorgó Harry felé.

– Azonnal tüntesd el ezeket innen – hörögte a fiúnak.

– Elképesztő a vendégszeretete – mondta Grover, Tyson pedig elkezdett sírni, mikor meghallotta Mr Dursley szavait.

– Oké, indulunk is – vont vállat Harry.

– Te nem mész sehova! – próbálta megállítani bácsikája. – AZONNAL GYERE VISSZA!

A fiú kecsesen kikerülte, majd kilépett az ajtón. Miután mindannyian kijutottak, Grover gyorsan játszani kezdett a pánsípján, mire a bejáratot növények hada állta el.

– Harry, úgy örülünk, hogy jól vagy – ölelte meg legjobb barátnője. – Ha tudom, hogy hamarosan találkozunk, nem vesződtem volna a bagollyal. Csak eléggé váratlanul ért minket a barátaid érkezése, este szóltak.

Hermione vetett egy óvatos pillantást Annabethre, akivel gondosan tartották a három lépés távolságot, ám arcán mosoly bujkált.

– Hogyhogy? – nevette el magát a szülinapos.

– Nos, eléggé hirtelen ötlet volt – röhögött Nico, majd kezet fogott Harryvel. – Boldog szülinapot!

– Eléggé hirtelen ötlet? Konkrétan Percy a tábortűz után jelentette be, hogy mi most meglátogatunk téged.

– Hát na, illett felköszöntenem téged – karolta át az említett barátja vállát, majd egy gyors puszit nyomot az arcára.

– És hogy jutottatok ide? – kérdezte a kissé elpirult Harry. – Csak nem repültetek?

– Hajóztunk... – morogta Grover, mint aki ennek nem igazán örült volna.

– Amerikából?

– Igen – felelte Thalia, majd megrovóan Percyre nézett.

– Jobb ötletem nem volt – vont vállat a fiú.

– Nekem lett volna. Akármi. De így Grover majdnem megfulladt, Nico kimerült, miután visszaküldött egy csapat szörnyet Tartaroszba, Thaliával pedig majdnem ottragadtunk egy szigeten – sorolta Annabeth, de utána mosolyogva megölelte és felköszöntötte Harryt.

– De megérte! – mondta lelkesen Tyson, majd magához húzva összeroppantotta a fiú gerincét.

– Minket meg tegnap este hívtak fel, hogy menjünk ki eléjük, hogy együtt jöjjünk ide – mesélte röhögve Ron.

– És most mik a tervek?

– Elmegyünk inni, filmezni, megünnepeljük a szülinapodat, aztán visszafele keresünk egy rendes fuvart és velem töltöd a nyár többi részét – ismertette Percy a természetesen jól kigondolt tervet.

– Jó ötlet ez? – kérdezte Harry vigyorogva, pedig ennél szebb dolgot nem is kaphatott volna barátaitól.

– Nem – felelték kórusban a többiek nevetve.

To be continued...

Remélem tetszett, ezt még tényleg szeretném befejezni. Giger kihívott a retró kihívásra, so it's coming!

Love, az ismételten lelkes Lyla ♥️