2019. 06. 29.

Szünet

Hey babes!

Tudom-tudom, nagyon eltűntem, pedig a pride-monthra szerettem volna visszatérni. Sok minden történt, suli, dráma, barátok, de ezt nem is részletezném. Idén itt, Bécsben volt a EuroPride, amin végig részt vettem, most még osztálykirándulás volt, és így, hogy végre nekem is végetért a suli, megkezdődik a nyári szünetem. Ismét elmegyek a táborba, amiről tavaly is írtam, augusztusban pedig dolgozom. Ezért döntöttem úgy, hogy most nem próbálkozom meg a posztolással, mert nem tudnék rendszeresen. Pontosan nem tudom, mikor tudok visszatérni ide, de legkésőbb szeptemberig újra jelentkezem majd. Akkor majd írok a táborról, hajvágásról, tetoválásról, és novellákkal is elárasztalak titeket. Már alig várom!

Hatalmas ölelés, és egy csodaszép nyarat mindenkinek!
Love, a kivételesen megfontolt döntést hozó Lylu ♥️

2019. 03. 30.

Cikk | A bloggervilág és én

Hey dearies!

Picit megint elmaradtak a dolgok, de itt vagyok ám, és most egy jó ideig nem is terveztem leállni. Ma egy cikket hoztam, amit már régóta szeretnék megírni, és ennek most jött el az ideje. Én sem nagyon hittem el, de a Jó blogok tárháza tegnap lett öt éves, úgyhogy gondoltam most összefoglalom, hogy mi is történt azóta, hogy megjelentem a bloggeren. Az elején a változásokról lesz szó, a poszt második fele pedig inkább személyesebb hangvételű, mert sok mindent adott nekem az itt eltöltött pár év.



Mikor először bloggerföldére tévedtem, tizenhárom éves friss kamasz voltam, akinek nagyon kellett még egy világ, amibe belemerülhet. Ez is öt éve történt, 2014 februárjában regisztráltam a blogspotra, akkor egy személyes bloggal (Lyla blogja volt a címe, szóval sok minden nem változott, kreatívabb sem lettem). Még emlékezhettek páran arra az időszakra, rengeteg blogregény született – bár a legtöbb nem bizonyult hosszú életűnek –, hódítottak a One Direction, Justin Bieber és egyéb fanfictionök, és minden csoportban az első öt találat design blog volt. Az akkori kinézetek legtöbbször egy egyszerű fejlécből álltak (egy szerkesztett háttér, amit "fejlécalapnak" hívtunk, arra pár karakter, és a cím), és a szövegdobozok is a fénykorukat élték, a design blogok is ilyesmikre fókuszáltak. A kódos kinézetek még nem terjedtek el, de így is volt egy-két tehetséges leányzó, akik ilyesmikkel foglalkoztak, akkor még csodaszámba mentek az ő munkáik. Emellett a közösség is máshogy nézett ki, voltak barátságok, klikkek, nagy népszerűségnek örvendő bloggerek, ehhez mérten nem egy vita is. Berobbantak a díjak, mindenki elárasztotta egymást szeretettel, aztán megjelentek a „van egy díjam, kinek küldhetem” posztok is, szóval zajlott az élet. Akkor egy elég nagy, aktív közösséget képeztek a bloggerek, akik elsősorban tizenéves tinilányok voltak – beleértve magamat is. Egyrészről szerettem azt a hangulatot, ami itt uralkodott, mindig számíthattál valakire, ha segítség kellett, nagy barátságok születtek és mindenki megtalálta a maga helyét. Emiatt persze volt elég konfliktus is, de szerintem ez valahol hozzátartozik az egészhez. Másrészről voltak azért durvább esetek is, negatív kommentek (nem az építő jelleggel írtak), meg talán még emlékeztek az ask.fm-es utálóra is, aki kimerítette az internetes zaklatás fogalmát. Emellett ott voltak a népszerűbb emberek is, akiket mindenki ismert legalább névről, rengeteget nyitottak és zártak be újabb és újabb blogokat, és ennek valahol megvolt a szépsége is. Egy idő után megjelentek a kódos designok, deviantartos sablonok, már majdnem minden design blog vállalt ilyesmit, meg egyre többen tanulták meg kezelni. Jöttek az óriási, színes fejlécek, amiket egyébként én nagyon csodáltam, bár tény, hogy egy idő után sok blog ugyanúgy nézett ki.
Aztán már nem is tudom, pontosan mikor, talán 2016 közepe fele volt egy törés. Igazából akkor kezdett kissé személyesebbé válni az egész, megszervezték az első bloggertalikat, egyre többen posztoltak facebook-ra kiírásokat saját magukról, pedig előtte sokan szerettek picit titkolózni, főleg nevet és kort illetően. Ezzel egy időben viszont sokan úgy érezték, hogy kinőttek már ebből, nincs új ötletük, vagy már nem szeretnének részt venni a bloggeres mindennapokban, így többen köszöntek el végleg ettől a közösségtől. Akkortájt lett népszerű a wattpad is, sokan átmentek oda, vagy egyáltalán nem írtak már, a lényeg, hogy egy idő után elég kevesen maradtunk. Ez nem is történt annyira hirtelen, fokozatosan mentek el az emberek, de azért érezhető volt a különbség. Szép lassan pedig eljutottunk a mostani időkhöz. Sokan mondják, hogy hiányzik nekik a régi csapat, és egyébként ezzel én is így vagyok, de azért én a jelenlegi helyzetet is nagyon szeretem. Sokkal többen nyitottak személyesebb, mindenes blogot, egyre többen osztanak meg novellákat és verseket is, meg van, aki a blogregényeket is egy oldalon kezeli. Emellett szerintem nagyon színes lett bloggerfölde, és úgy vettem észre, hogy nem kisebb, csak másabb. Már nincs egy hatalmas közösség, de azért így is sokan ismerik egymást, és ez talán nem is akkora baj. Amíg régebben megvoltak a szociális pillangók, a véleményvezérek, és a híresebb blogok, addig most már egy sokkal nyugodtabb környezet alakult ki, akkor is, ha ennek kevésbé van családias hangulata. Régebben sokszor elhangzott az a mondat, hogy ne másoknak, hanem magadnak írj, és azt hiszem, akik itt maradtak, azok most már ezt tényleg így csinálják. Szerintem akaratlanul is sok mindenkiben volt egyfajta megfelelési kényszer az akkori közösségben, hogy beilleszkedjenek, talán néha már túlzott kedvességbe és negédeskedésbe is átcsapott a dolog. Ez nyilván az én véleményem, és persze, nem mindenkinél volt ez így, de magamon mindenképp tapasztaltam ezt az érzést.

Ezzel pedig át is tértünk hozzám, és ahhoz is, hogy nekem milyen volt az itt töltött öt év. Emlékszem, hogy amúgy elég hamar belerázódtam a bloggerkedésbe, hamar el is vetettem a teljesen személyes blog gondolatát, csatlakoztam egy design bloghoz, írtam kritikákat (akkor általános probléma volt, hogy sokan rövid, semmitmondó kritikákat írtak, az első pár alkalommal az enyémek se sikerültek jobban), aztán majdnem két hónap után megnyitott a JBT. Még egy történetes blogba is belefogtam, bár egy rövidke fejezetnél tovább nem jutottam, így arról nem is beszélünk. Nem rég léptem be a régi facebookos bloggerprofilomba (ugyanis egyszer tiltottak, szóval azt nem használom), és igazából akkor jött a nosztalgikus érzés, fogalmazódott meg bennem a cikk gondolata, meg arra is akkor jöttem rá, hogy amit én itt régebben műveltem, az valami borzalom. Egyrészről amit fentebb írtam a megfelelési kényszerről, az rám teljesen igaz, mert nagyon szerettem volna ebbe a közösségbe tartozni, másrészről viszont hihetetlenül nagyképű voltam, és nagyon elhittem, hogy én most jobb vagyok másoknál, mert ugye azzal a pár hónapos bloggertapasztalattal nagyon sok mindent letettem az asztalra (érezzétek az áradó szarkazmust). Tizenhárom-tizennégy évesen a legnagyobb büszkeségem volt, hogy tizenhatnak néztek itt sokan, és szerettem mindenbe beleszólni, mert én azt biztos jobban tudom (azért jó tudni, hogy akkor még volt önbizalmam, nem is kevés).
Erre visszagondolva pedig rá kellett jönnöm, hogy én tulajdonképpen ebben az időszakban semmit nem csináltam, egy értelmes blogot nem tudok felmutatni, csak a szám járt, az viszont nagyon. Visszakanyarodva a közösséghez és a beilleszkedéshez, én ezt úgy értem el, hogy mindenkivel beszélgetni és barátkozni próbáltam, ami annyira nem lenne baj, de szörnyű stílusom volt, követelőztem és bunkó voltam, olyanokkal is, akik csak segíteni akartak. Innen is elnézést mindenkitől, akit anno megtaláltam (még 2014-15 fele) a hülyeségeimmel, valamit vissza is olvastam, és inkább letagadnám. Egyszerűen szerettem volna én is jóban lenni mindenkivel, olyanokkal is, akik jóval régebb óta itt voltak, és sokkal idősebbek és érettebbek voltak, mint én, csak ezt akkor én nem érzékeltem. A célomat elértem, mert engem is számon tartottak a szociális pillangók között, kifejezetten „népszerűnek” számítottam, pedig tényleg maximum próbálkozásaim voltak. A kódoló és szerkesztő tudást összekapartam valahonnan, de egy-két kihalt közös ötleten kívül semmi saját dolgot nem csináltam, ehelyett mindenkinek az agyára mentem. Egy idő után pedig rá kellett döbbennem, hogy sokkal több jelentőséget tulajdonítok a bloggernek, mint ami még egészséges lenne, csoportchatekben éltem az életem, ezek miatt nem egy balhéba belekeveredtem (ehhez hozzátartozik, hogy én ezeket élveztem egy bizonyos pontig), viszont így utólag azért látom, hogy ezzel nem csak én voltam így. Emiatt is jó talán a mostani helyzet, mert én megtaláltam a stílusomat, már nem csak beszélek arról, hogy én írok meg blogolok, hanem ténylegesen csinálom is, és ezt egyébként sok embernél látom. Nyilván a legtöbben nem művelték ezt olyan drasztikusan, mint én, de azért szerintem akadnak páran. Szerettem mindenhol ott lenni, sőt, muszáj volt mindenhol ott lennem, és annak ellenére, hogy a közösség úgymond oszlopos tagjának mondhattam magamat, nem is voltam igazán benne, mert végül is nem blogoltam, csak úgy tettem. Aztán amikor jött az a törés, és kevesebben maradtunk, egy ideig még ragaszkodtam az egészhez, elkezdtem a Lyla's-t, aztán szép lassan rájöttem, hogy én azért írok, mert szeretek, és ha már három-négy éve bloggerkedek, akkor itt lenne az ideje rendesen is. Ez szintén régebben történt már, egy ideig megint csak próbálkoztam, aztán eljött az a pont, hogy elkezdtem, és realizáltam, hogy imádom. Ehhez hozzátartozik az is, hogy sokat változtam, belátom a hibáimat, hogy régebben mennyire képmutató voltam, és miután már nem akartam kényszeresen itt is barátokat keresni, akkor találtam olyanokat, akik tényleg azok. Most pedig itt vagyok, még egy ideig nem is terveztem elmenni, és szeretem a mostani környezetet, az itteni embereket. Szerintem végső soron jót is tett a bloggernek a változás, magamon és másokon is ezt látom. 

Remélem, vannak még itt olyanok, akik emlékeznek a régi szép időkre, és van, akinek talán tudtam újat mutatni.
Love, a nosztalgiázó Lyluci ♥️
(csak mert régebben hívtak így is, és bár magát a nevet szeretem, az nem volt egy jó időszak)

2019. 03. 14.

Asszociációs tag

Hello my beautiful babes!

El sem hiszem, hogy mostanában tudom tartani a heti egy posztot. Kicsit mindig variálok mondjuk, mikor például kihívnak egy tagre. Most is ez történt, talán láttátok már ezt a játékot másoknál is, nekem pedig most Abeth és Amber is elküldte. Egy ideig agyaltam, hogy hogyan is tudnám egyszerre kitölteni, de végül úgy döntöttem, mindegyik pontra asszociálok, az én kihívottjaim pedig választhatnak, mire reagálnak. Egyébként nagyon mosolyogtam, mikor láttam másoknál, mert mostanában a húgommal sokszor játszunk ilyesmit. Jó olvasást! ♥️


tag | játék | asszociáció | kreatív

Ülj le, helyezd kényelembe magad! Hunyd le a szemed, és ürítsd ki a fejed! Ez egy asszociációs játék, ne gondolkozz, csak csináld! Készen állsz?

 Itt van tíz (húsz, vagy inkább harminc) szó, írd le, melyik másik szó ugrik be róla! Akár jelentésről, a csengéséről, bármiről, ne korlátozd magad.

napnyugta - hajnal
tenger & sziget - kaland
börtön - büntetés
háború & rabszolgaság - diktatúra
Hermione - barátság
üst & erdő - wicca
korona - árulás
történelem & európa - középkor
fertőtlenítés - szabadulás
nyár & szellő - zápor
erdő - homály
puha & illatos - takaró
vért - fegyverzet
önkeresés & bizonytalanság - falak
mandala - teaház
csillagvizsgáló torony & telihold - asztronómia
villám - mennydörgés
eső illat & forró beton - csend
olvasztott fém - Hephaisztosz
mitológia & görögország - istenek

Adott öt kép (khm, tíz), amire képben kell válaszolnod! Ha nem elég a géped/telefonod galériája, akkor alkalmazz hasonlót, mint a második részben! Nézz a képre, és guglizz rá az első szóra, ami eszedbe jut róla, érzés, benyomás, emlék, bármi, és válaszd ki a találatok közül az ízlésednek leginkább megfelelő választ!














 












Kapsz három zenét, amire három zenével kell válaszolnod! Figyeld a ritmust, a hangszerelést, a szöveget, a hangulatát a kapott daloknak, vagy bármit, ami hatással van rád egy zenében, és reagálj rá az egyik olyan számmal, amit ismersz!

Shatter me - Lindsey Stirling ft. Lzzy Hale - Just like fire - P!nk
Fall - EXO - Keep yourself alive - Queen
The eagle flies alone - Arch Enemy - It's my life - Bon Jovi
Dystopia - B.A.P. - It's time - Imagine Dragons
Memoirs of a Geisha (Sayuri's Theme) - Figures - Jessie Reyez
At the end  - Lee Chansub - House of memories - Panic! at the disco

Küldd tovább (maximum) öt bloggernek, akiknek a neve eszedbe jut a játékokról, akik szerinted élveznének egy ilyen kis kihívást! Nekik már azokra kell reagálni, amilyen szavakat, képeket és zenéket te reagáltál valaki máshoz, így láncszerűen haladhat a dolog, és akár többször is érdekes lehet kitölteni.

Én eléggé átírtam az eddigi szabályzatot, mert két tagre reagáltam egyszerre, de arra gondoltam, hogy akiket kihívok, azoknak választania kell tíz szót, öt képet, három dalt az én válaszaim közül (mindig a második az enyém). Egyébként igyekeztem visszafogni a fangirl énemet, több-kevesebb sikerrel, meg a daloknál is csak leírtam, ami először eszembe jutott, de végül is ez a játék lényege. Szeretettel küldöm Petrának, Gigernek, Alexnek és Eriknek, mert mindannyiótokra ráfér egy kis ihlet a következő bejegyzéshez! ♥️

Remélem, érdekes válaszokat adtam, jövőhéten megint összetöröm mindenki pici szívét egy novellával!
Love, az álmodozó Lyla ♥️

2019. 03. 07.

Harry Potter | Eltemetett múlt

Hey babes!

Meghoztam a következő bejegyzést, ami szintén egy Harry Potter fic, ha már a kedvenc fandomom. Még az új Legendás állatok film után kezdtem megint rákattanni Albus és Gellert kapcsolatára, így írtam velük egy szöszt, szokás szerint angst lett (egyébként Petrának készült, csak hogy feldobjam a napját). Jó olvasást! ♥️
HP | Grindeldore | novella | angst

Albus Dumbledore egyedül volt. Nem rég nevezték ki a Roxfort új igazgatójának, így az irodájában állt, de furcsán idegennek érezte a környezetét. Más esetben örült volna a rengeteg eszköznek, könyvnek, és tudásnak, amit ráhagytak, akkor viszont nem tudott ezekért lelkesedni. A hatalmi helyzet megijesztette, mert megígérte magának, hogy nem akar majd vezető szerepben lenni, most pedig mégis itt volt, és egy egész iskola számított rá.
Legutóbb, amikor hatalmat akart, nem lett jó vége, és még most is viseli a következményeket. Sejtette, hogy még nincs vége, de félt befejezni. Nem tudott megint Gellert szemébe nézni, azok után, ami köztük történt. Hagyta magát tőrbe csalni, és nem vette észre az intő jeleket, de azóta se tudta őt hibáztatni, csak saját magát. Neki kellett volna időben rájönnie, hogy ez nem fog működni. De nem ment. Grindelwald mellett életében először úgy érezte, hogy nincs egyedül. Hogy van valaki, aki megérti a gondolatait, aki hasonlóan nagyra vágyik, mint ő, és akivel közösen el tudják érni a céljaikat. Időközben viszont rá kellett jönnie, hogy mindketten mást szeretnének, és ezt együtt nem tudják megvalósítani. Ő tehetett az egészről. Nem tudott elég nagyot, merészet álmodni, és túl gyáva volt, hogy megtegye a lépéseket.
Úgy érezte, valaki tényleg megbecsüli, és szeretni tudja. Száműzni akarta az emlékeit, de azok akaratlanul is visszakúsztak a tudatába. Szinte érezte az érintéseket, ahogy egy erős kéz megszorítja az övéit, miközben az asztalnál ülnek a jegyzeteik felett, és végre valami áttörést érnek el. Ahogy lágyan a füle mögé tűrik a hosszú hajtincseit, amikor a szemébe hullottak. Amikor betakarják és végigsimítanak a karján, mert a kanapén aludt el munka közben. Amikor már nem bírja tovább, és kiborul, hogy aztán a karok erős szorításában megnyugodhasson. Ahogy egy-egy átdolgozott éjszakán lágyan összeérnek az ajkaik, amikor már a fáradtságtól nincs máshoz erejük. Amikor reggel egymást ölelve ébrednek, és a másik illata körbeöleli minden porcikáját.
A gondolatokra egy könnycsepp gördült le az arcán, de már nem volt vele senki, aki letörölhette volna őket. Magára maradt az irodai eszközökkel, a felelősséggel, és a gondolataival, amiket már nem bírt tovább elfojtani. Bármit megadott volna, hogy még egyszer belenézhessen a kék szemekbe, amik szeretetet sugározva, áthatóan nézik őt, és érezhesse Gellert Grindelwald ajkát a sajátján, de a köztük lévő kapocsból már nem maradt semmi, csak gyűlölet.

Remélem, tetszett nektek ez a rövidke szösz, jövőhéten egy kicsit vidámabb játékkal érkezem. 
Love, az örök HP fan, Lyl ♥️

2019. 02. 28.

Drarry | Szürke szemek

Hello dearies!

Jelentem, holnap újranyit a Jó blogok tárháza, és most igyekszem minden blogomon többet jelen lenni. Ezért meg is hoztam a következő bejegyzést, ami megint angst lett, pedig én igazán próbálkoztam valami vidámat összehozni, de nem sikerült, annak ellenére, hogy kedvenc párosom. A novella egyébként Rutának készült. Jó olvasást! ♥️


HP | Drarry | novella | angst

Az elegáns kis kávézó az Abszol-út egyik eldugott utcácskájában volt. Harry Potter elnyomott egy mosolyt, mert Madam Puddifoot roxmortsi teaházára emlékeztette, ahol eltöltött már pár kínos percet. Bár itt nem volt semmi rózsaszín, mégis ugyanolyan nyugtalanul lépett be a helyiségbe, mint évekkel ezelőtt oda, és ugyanúgy kerülte az ott lévő párokat a tekintetével. Mélyet sóhajtott, amikor meglátta a szőke tincseket az egyik saroknál lévő asztal mellett, majd elindult arra. Pár órája még a King's Crosson állt, és büszkén nézte a távolodó vonatot, miután a saját fiának segített eloszlatni a kételyeket, most meg nem tudott megbirkózni a sajátjaival. Végül úgy döntött, nem menekülhet tovább, így odaült az asztalhoz, Draco Malfoyjal szemben. Nem köszöntek egymásnak, ahogyan délelőtt sem, mert egyikük sem tudta, hogyan.
– Melyik ház? – kérdezte a szőke férfi, mire Harry halványan elmosolyodott. Azelőtt kapta a híreket a Roxfortból, mielőtt elindult otthonról.
– Griffendél, csak úgy, mint a bátyja, James – mondta. – Nálad?
– Meg mint az apja... Természetesen Mardekár. – Draco büszke vigyorra húzta a száját.
– Vannak dolgok, amik nem változnak.
Mindketten a saját roxfortos éveikre gondoltak, a rivalizálásokra, amiken most majd a fiaik mennek keresztül, de keserű gondolatot ébresztettek az emlékek. Egy ideig egyikük sem szólt, csak csendben néztek ki az ablakon, elkerülve a beszélgetést, amire már évekkel ezelőtt sort kellett volna keríteniük. Végül megitták a kávéjukat, egyikük sem húzta sokáig, aztán egyikük feldobta, hogy sétáljanak. A sötétben legalább már nem látták egymás arcát. Ugyan szeptember volt, de estére elég hidegre fordult az idő, így mindketten összehúzták az átmeneti kabátjukat.
– Tudod, hiányoztál – szólt végül Draco, olyan halkan, hogy Harry is alig hallotta. Átkozta magát, hogy kimondta, miután az alacsonyabb, fekete hajú férfi nem felelt, és már azt is megbánta, hogy megszervezték ezt a találkozót. Évek óta nem beszéltek, csak néha pillantották meg egymást egy-egy eseményen, de az aznap délelőtt felhozott mindent, amit addig próbáltak elfojtani. Mindketten tudták, hogy a másik ott lesz, de a valóság ennek ellenére is fájt.
Harry Potter szótlan volt, erre most tényleg nem tudott felelni. Neki is hiányzott a másik, pokolian, de tudta, hogyha ezt kimondja, akkor egy olyan lavinát indít el, ami elől nem tud elmenekülni. Lopva oldalra pillantott, de a csalódott és elkeseredett arcot látva elkapta a fejét. Ugyanezt az arcot látta akkor is, amikor elköszöntek egymástól, annyi évvel ezelőtt. Senkinek nem beszélt arról az időről, amit a Roxfort biztonságot nyújtó rejtett folyosóin és a Szükség szobájában töltöttek együtt , és tudta, hogy a másik is hallgatott. Azóta se verte ki a fejéből azokat a szürke szemeket, amik végtelen szomorúságot árasztottak akkor, és amik mintha nem is változtak volna.
Annyira belemerült a gondolataiba, hogy észre sem vette a kereszteződést, és ha a szőke férfi erős karjai nem rántják vissza, le is lépett volna az útra. Végül egy néma pillantást vetettek egymásra, és egy mellékutcába indultak, amit megvilágított egy közeli kocsma. Harry még mindig érezte a csuklóján a helyet, amit néhány pillanattal azelőtt még a férfi hideg ujjai szorítottak. Nem bírta tovább.
– Draco – suttogta, és végre belenézett a szürke szempárba, amit addig annyira került. – Szeretlek. Soha nem tudtalak elfelejteni. Feleségem és gyerekeim vannak, ahogyan neked is. Ginnyt is nagyon szeretem, próbálom megbecsülni, de soha nem éreztem iránta azt, amit irántad. Azóta se vertelek ki a fejemből.
Megint lehorgasztotta a fejét, így nem láthatta, ahogy a szomorú szemekben valami más is megcsillan. A szőke varázsló közelebb lépett, és kissé megemelte a férfi állát. Sok mindent szeretett volna mondani, de nem tudta elkezdeni.
Csak egy rövid, lágy csók volt. Nyoma sem volt már a két elszánt fiatalnak, akik egymás karjaiba menekültek a körülöttük lévő világ szörnyűsége elől. Mindketten azt tették, amit elvártak tőlük, és abba nem fért bele a kapcsolatuk. A zöld és szürke szempár még egyszer egymásba fonódott, mielőtt visszatértek a saját életükbe, amikbe kettejüknek nem volt helyük. 

Remélem tetszett, jövőhéten egy hasonlóan vidám novellával érkezem, de utána boldogabb vizekre evezünk! ♥️
Love, az angstqueen, Lyl

2019. 02. 21.

Történetek a buszról

Hey guys!

Először is rendszereztem a novelláimat, mert már én sem ismertem ki magamat, szóval ITT találjátok őket. Mostanában megint kicsit elmaradtam a dolgokkal, de most hoztam egy új sorozatot, aminek remélhetőleg még lesz pár része. Kicsit új irány, mert az emberekről fogok írni, akikkel csak egyszer találkoztam, buszutak során. Jó olvasást! ♥️

bus stories | mesélős | emberek 

Talán a legtöbben tudjátok, hogy én Bécsben tengetem mindennapjaimat, viszont budapesti leányzó vagyok, ott töltöttem a gyerekkoromat, és mai napig kötnek oda emlékek és emberek. Főleg Giger és Petra, meg a nyáritáboros csapat miatt szoktam odautazni, emiatt pedig már igen sokszor töltöttem órákat a buszon (régebben vonaton). Többször előfordult, hogy a mellettem ülő emberrel beszélgettem, és én amúgy nagyon szeretek mindenkit megfigyelni a tömegközlekedési eszközökön, meg elgondolkozni, hogy hova mennek, mit csinálnak (not creepy or something). Most összegyűlt egy bejegyzésre való történet, mert szeretném veletek is megosztani az érdekes emberek történeteit.

1. Az első történet november környékén történt, a suliból rohantam a buszpályaudvarra Bécsben, még aggódtam is, hogy le fogom késni. Akkor jöttünk rá, hogy ha Gigerhez megyek, akkor gyorsabb, egyszerűbb és olcsóbb is Győrben leszállni, így az volt az úticél. Végül kiderült, hogy feleslegesen izgultam, mert a busz késik fél órát. Ott ismerkedtem meg Nikivel, aki 24 éves, itt él, és angol foglalkozásokat tart óvodákban. Vettünk mindketten egy kávét, aztán kiderült, hogy két órás késéssel kell számolnunk. Közben elmesélte, hogy Pesten laktak a szüleivel, ahol addiktológiát tanult, de neki is meggyűlt a baja az oktatási rendszerrel, így végül abbahagyta az ottani egyetemet, és ideköltözött. A nagymamájához indult Veszprémbe, de kiderült, hogy a buszunk, ami Párizsból indult, útközben lerobbant, és még egy órát kell várnunk egy másikra. Végül egy kolléganőjével is találkoztunk, aki a lányát kísérte ki. Mire megérkezett a busz, kellően átfagytunk, Niki pedig végül nem jött velünk, mert babonás, és szerinte aznap sok rossz előjel volt, de azért megvárta, amíg elindulunk. A másik lánnyal, Dorkával utaztunk, aki szintén Bécsben élt, de lassan szeretne visszaköltözni Veszprémbe. Három órás késéssel le is szálltunk Győrben, futott velem a vonatig, majd felszállt egy másik buszra. Nikivel néha még beszélgetni is szoktunk, meg egyeztetünk, hogy ki mikor utazik, nehogy megint egyszerre várjunk ott, annak nincs jó vége.

2. A második történetnél Gigerrel utaztunk Pestre, miután nálam töltött pár napot. Előtte meg is ittuk életünk első starbucksos kávéját (megjegyzés: nem értettük meg a körülötte lévő hype-ot). Akkor még vonattal jártam, fülkés járat volt, és egy kedves, idősebb házaspár mellett találtunk helyet. Mint kiderült, Ausztráliából származtak, én meg azon a nyáron voltam Perthben, így nagyon örültem, hogy találkoztunk velük. Nagyon nyitottak voltak, sokat meséltek. A néni nővérként dolgozott épp, de lassan nyugdíjba mentek, és már csak azért járt be heti pár napot, mert szerette, amit csinál. Emellett jogot is tanított az ottani orvosoknak, ez pedig hihetetlen lenyűgöző volt. Több gyerekük van, már mindegyik kirepült, ha jól emlékszem, unokájuk is született már, így elindultak egy világkörüli útra. Épp Európát járták be, mindössze két bőrönddel, Amszterdam után Pozsonyt fedezték fel, amikor pedig találkoztunk, akkor Bécsből utaztak Pestre. Megkérdezték, hogy mit érdemes megnézni, és rólunk is érdeklődtek. Engem nagyon megfogott minden, amit meséltek, és nagyon jó volt ismét megtapasztalni, milyen kedves, aranyos és nyitott emberek az ausztrálok.

3. A harmadik eset nem olyan régen történt, épp egy táboros találkozó után indultam haza, bár ismét akadt némi komplikáció, mert a tüntetések miatt késtek a buszok, így végül csak Kelenföldön értem el, amikor már majdnem tele volt. Egy aranyos lány mellé ültem le, akivel el is kezdtünk beszélgetni. Nem is tudott magyarul, csak egy barátját látogatta meg Pesten, és ki is tárgyaltuk először a tüntetéseket. Jó volt megtudni, hogy hogyan is látják az osztrákok a magyar helyzetet. Végül kiderült, hogy a lány 23 éves (hatalmas göndör hajjal, amit imádtam), nem rég végzett az egyetemen, így szeptemberben kezdett el egy Bécs melletti suliban rajzot és pszichológiát tanulni. Nagyon nyitott és intelligens leányzó volt, beszéltünk az oktatásrendszerről, meg a pszichológiáról is, mert pont kapott egy osztályt, akik velem egyidősek. Ő is adott pár tanácsot nekem, hogy mire készüljek fel az egyetemen, meg én is tudtam neki kicsit segíteni, hogy mit kezdjen egy csapat kamasszal, így mindketten jól jártunk. 

Remélem, tetszett nektek ez a poszt, még szívesen osztok meg veletek ilyen történeteket, ha összegyűlik megint egy bejegyzésre való!
Love, az utazgatós hangulatban lévő Lyl ♥️

2019. 01. 30.

Bloggerkarácsony 2018 | Összefoglaló

Drága bloggerek és angyalkák! 

Egy hónap késéssel ugyan, de meghoztuk a játékunk összefoglalóját, mert mindenképp szerettük volna veletek megosztani az ajándékokat. Ezen kívül egy-két kulisszatitkot is megosztunk veletek, reméljük, tetszeni fog. Jó olvasást! ♥️


kulisszatitkok

- Idén húszan játszottatok velünk, aminek hihetetlenül örültünk, mert jó látni, hogy ennyi embert megmozgatott a játékunk.
- Ebből tíz ember volt, akik már másodjára játszottak velünk.
- A legutóbbi játékban mindenki kérdőívben jelentkezett, így most emailben nem is lehetett. Ezt ugyan picit átfogalmaztuk, de a kérdések megmaradtak. 
- Mivel a December elseje egyikünknek se volt jó, már November utolsó napján megcsináltuk a párosítgatást és kiküldtük mindenkinek az angyalkakinevezést (bár természetesen akkor fagy le a gép, vagy megy el a wifi, mikor minden ablakot megnyitottunk, és már elküldtük a levelek felét - tipikus). 
- Ismételten az volt az egyik legnehezebb része a párosítgatásnak, hogy ne tudjuk, minket ki kapott (meg mi kit lepünk meg). Ezt egyébként úgy oldottuk meg, hogy véletlenszerűen felosztottuk a jelentkezőket, és mindketten a saját csapatunkban lévő bloggereknek találtuk ki, hogy kinek legyenek az angyalkái, közben meg egy google doksiban pipálgattuk, hogy kit foglaltunk le. Többé-kevésbé működött is, csak a végén kellett egy párost kicserélni. A folyamat nagyjából egy óráig tartott, de az ajándékokat látva nekünk nagyon tetszik a végeredményt. Természetesen most is teljesen belezavarodtunk az egészbe, de nem is vátunk magunktól mást.
- Tavaly egy nagy kört alkottunk, de idén, mint az a lenti listán is látszik, voltak olyanok, akik kettesével vagy hármasával egymást kapták. 
- Az emailek kiküldése további időbe telt, kicsit el is húzódott a wifink miatt, de szerencsére idén sem rontottunk el semmit, vagy hagytunk benne egy-egy "józsi"-t vagy "xy"-t, ami azért elég nagy megkönnyebbülés. 
- Idén több köremaillel is boldogítottuk a csapatot, úgyhogy reméljük, hogy még senki nem tiltotta le az emailcímünket. Talán jövőre!
- Most majdnem mindenki hadilábon állt a határidőkkel, bár most mi sem mondhatunk semmit, mert huszadikán még mi sem álltunk sehol, de azért az utolsó napokban okozott egy kis pánikhelyzetet, hogy kitől nem kaptunk visszajelzést, meg ki nem fog elkészülni.
- Végül csak egy darab pótajándékra volt szükség, amit végül Leah készített el (innen is nagyon köszönjük ♥️), de jó volt látni, hogy mennyien vállaltak volna még egy apróságot.
- Majdnem elkezdtünk egy másodikat is, de végül előkerült az angyalka, így nem volt rá szükség. Azért az utolsó napokban minden stalker-képességünket bevetve próbáltunk mindenkitől életjelet szerezni, már kémnek érezzük magunkat. 
angyalkák

És most nézzük azokat, akik velünk játszottak, és csodákat alkottak a decemberi hidegben:
Abeth – Lyla
Andi – Lily
Apollonia – Ruta
Criszi – Andi
KaDó – Hanka
Giger – Abeth
Hana - KaDó
Hanka – Leah
Hazel – Petra
Janett – SB Hawk
Kira – Giger
Leah – Hana
Lily – Apollonia
Lyla – Criszi
Majra – Janett
Merci – Zsófi
Petra – Kira
Ruta – Hazel
SB Hawk – Majra
Zsófi – Merci

ajándékok

Végül az elkészült ajándékok. Csak azok kerültek ide, akiknek valahol kint van az ajándékuk, de ha még bárki szeretné itt látni a sajátját, nyugodtan linkeljétek. ♥️

Abeth egy novellával készült Lylának. Harry Potter fandom, azon belül Drarry, a múltba tekint vissza, és azt a kérdést boncolgatja, hogy mi történne, ha Harry máshogy döntött volna: Mi lett volna, ha...
Andi egy elképesztő rajzot készített Lilynek, a Howl's moving castle c. film alapján. Nézzétek meg a többi csodáját is ITT.
Criszi egy original novellát írt Andinak, '30-as években játszódó karácsonyi fluff: Apró kis semmiség.
Hana egy nagyon érdekes, original disztópikus sci-fi novellával készült KaDónak: Elfeledett testek.
Hanka Leah-nak írt egy Harry Potter verset, Sirius és Harry kapcsolatáról: Öt alkalom, amikor Sirius Black ellentmondott keresztfiának, és egy, amikor nem.
Hazel egy gyönyörű fanartot alkotott Petrának, Harry Potter és Percy Jackson. A többi munkáját ITT tudjátok meglesni.
Janett SB Hawknak csinált egy videót, Marvel, Assassin's creed és Batman alapján. 


Kira egy novellával készült Gigernek, Supernatural fanfiction, Destiellel a középpontban. Kedvenc párosunk épp egy pszichológushoz igyekszik: Párterápia
Leah Hanát lepte meg egy original novellával, amiben egy hegedűs lányt nem várt meglepetés fogad otthon: Szenteste. Ezen kívül volt olyan tündér, hogy bevállalt egy pótajándékot, és egy csodaszép új külsőt készített Majra blogjának: A rózsák vére.
Lily Apollóniának rajzolt egy elképesztő fanartot Pidge-ről, a Voltron egyik szerelőjéről. Nézzétek meg a többi munkáját is ITT.

Lyla Criszinek írt egy original sci-fi novellát, amiben egy különös labor kap főszerepet, illetve egy vidámabb hangvételű Harry Potter (Drarry) fluffot is: A labor és Hócsata.
Majra Janettnek készített egy gyönyörű fejlécet: Geek World.
Petra egy elképesztő crossoverrel készült Kirának. Percy Jackson, Marvel, Gravity Falls, Sherlock, Rick & Morty, mind egy történetben: Asgardban nincs karácsony.
Zsófi egy romantikus krimivel lepte meg Mercit: Életünk szerelme.

Nagyon köszönjük mindenkinek, hogy velünk játszott, reméljük, a 2019-es Bloggerkarácsonyon is ennyi csoda fog születni! ♥️
Love, az angyalkamesterek, Gig & Lyla