Novella | Hócsata

Hey babes!

Meghoztam a második karácsonyi novellát, szintén Criszinek készült. Mivel az előző nem épp egy vidám karácsonyi történet, ezért írtam egy rövid Drarry szöszt is. Eléggé OOC karakterek vannak benne, és nagyon fluff, úgyhogy ez tényleg csak egy kis boldog apróság. Jó olvasást! ♥️

Drarry | OOC | AU | karácsony | fluff

Harry Potter a roxforti tó befagyott vize mellett állt. Nem sokszor érezte magát ilyen gondtalannak, mint ott, akkor, a karácsonyi szünetben. Ugyan Hermione hazautazott a szüleihez, Ron pedig a családjával Romániában, a havas csúcsokon töltik az ünnepeket, ő mégsem volt egyedül. Ezt rögtön érzékelte is, amikor egy hógolyó repült felé, majd nagy erővel vállon találta.

 – Figyelj már, Potter! – kísérte a támadást egy hang is. Harry elvigyorodott, majd felkapott egy adag havat, és pálcáját lendítve megcélozta a támadót. Sajnos az ügyes célzás nem hozott neki sikert, mert egyenesen eltalálta a szőkeség arcát, aki meg is botlott, és hanyatt vágódott a hidegben. A kis túlélő most kissé artikulálatlan üvöltésként hallotta ismét a vezetéknevét, így gyorsan odasietett Dracóhoz. 

– Sajnálom – nevetett Harry, egy cseppnyi sajnálat nélkül. 

– Sajnálhatod is – mondta morcosan a mardekáros, miután felállt. Nem csak a kipirosodott arca fájt, de a becsülete is, mert elesett, és még a hócsatát is elvesztette. Mérgesen indult vissza a kastélyba, Harry pedig megpróbálta kiengesztelni, és komolyan venni, de Draco olyan volt, mint egy duzzogó kismacska. Túl sokáig viszont nem élvezhette a győzelmét, mert miután ki is nevette Malfoyt, az megsértődött, és a szobájába indult.

 – Várj, Malfoy! – szólt utána Harry, de addigra a fiú beért a klubhelyiségbe, így a másik is a Griffendél toronyba vette az irányt. Ágyában egy olvadozó hógolyót talált, ezzel jelezte neki Draco, hogy egy ideig nem kíván most vele beszélgetni. Draco Malfoyt nem sok mindennel tudta felidegesíteni, de ha megsérti a becsületét, azt halálosan magára veszi. Jobban belegondolva elég könnyű megsérteni a becsületét, így igen gyakran szoktak ilyen apróságokon veszekedni.

*

Másnap reggel Draco fáradtan nyöszörgött az ágyában. Nem volt egy reggeli típus, így sokszor nehezére esett felkelni, most viszont határozottan zavarta valami. Hamarosan rá is eszmélt, hogy az a valami Harry Potter, aki épp gyengéden próbálta ébresztgetni. 

– Boldog karácsonyt! – suttogta a fiú szöszi barátja fülébe, mikor látta, hogy lassan ébredezik. – Hoztam neked valamit. Előhúzott egy nagy, hosszúkás csomagot, mire Draco azonnal éberebb lett.

 – Potter, te vettél nekem egy seprűt? 

– Úgy tűnik. És megtaláltam a te ajándékodat is, cukormérgezést fogok kapni.

 – Az a cél. Rendben, megbocsájtok, de remélem tudod, hogy ezzel még nincs vége, és ma lealázlak hócsatában. 

– Tudom. Próbálkozz csak! 

Draco egy mozdulattal közelebb húzta magához a fekete hajú srácot, majd nyomott egy lágy csókot az ajkára. 

– Boldog karácsonyt, Potter! 

 

Remélem, tetszett, holnap még jön egy rövid HP-s szösz. Mindenki egyen sokat! ♥️

Love, a boldogságot terjesztő Lyl

Drabbles | Drunk Ships

*félénken idesündörög*

Hello dearies!

Előfordulhat, hogy történt egy apró kihagyás, tényleg nem olyan sok, épphogy egy pici. Nem pont úgy indítottam ezt az évet, ahogy szerettem volna, de jelentem, visszatértem, most már tényleg, vannak előre megírt posztjaim, szokás szerint rengeteg ötletem, épp megint átvariáltam az összes tervemet, frissítettem a tartalomjegyzéket, szóval visszatértem a jól megszokott káoszomba, már hiányzott. Sőt, még lehet egy last-minute blognyitás is várható holnapra. Addig is, hoztam pár kedvenc shippemmel egy kis részeg-félperces-fluffot, jó olvasást! ♥ (ne kérdezzétek, ez honnan jött)

 

fanfic | drabble | részeg!AU | Wolfstar | Artez  | Percico | fluff

– Azt hiszem, szerelmes vagyok.

– Kibe?

– Ebbe a falba. Nézd milyen szép a fáklyafényben.

– Gyönyörűek.

Egy kihalt, eldugott folyosón próbálta Remus feltámogatni Siriust a hetedikre, ám ez az utóbbi enyhén illuminált állapotának köszönhetően igen nehéznek bizonyult.

– Szép, egészséges zöld színe van az arcodnak – nézett aggódva barátjára a barna hajú srác.

– Azt mondod zöld? És szép arcom van? A te arcod is szép. Meg a szemed is az. Szép zöld, azt szoktam nézni. Mondtam már, milyen szép szemeid vannak? – kérdezte Sirius, megpróbálva minél inkább úgy tenni, mintha jól lenne. Hát, nem volt.

– Nem, még nem – jött kissé zavarba Remus, aki mindenre fel volt készülve, de erre nem. Már meg sem lepődött, mikor barátja feldobta, milyen jó is lenne a karácsonyi szünet első napját lent kezdeni a konyhán, majd becuccolva az egyik titkos zugba az ott szerzett piákkal. Remus megpróbált felelősségteljesen inni, ugyanez viszont nem volt elmondható Siriusról. Már sokszor látta barátait részegen, bár tény, hogy ha James is ott volt, akkor mindketten elég bátornak érezték magukat és azzal töltötték az idejüket, hogy rosszabbnál rosszabb, ám vicces ötleteiket valósították meg, Peter és ő pedig utánuk próbálták eltörölni a nyomokat.

– Pedig tényleg nagyon szépek a szemeid. Meg a szád is szép. Azt is sokszor bámulom. Olyan pirosak. Mindig meg akarom őket ízlelgetni, de soha nem szokott összejönni. Most nem hagyom, hogy bárki megakadályozza – hadarta Sirius, majd a meglepett Remusnak esett és boldogan lecsapott az ajkaira. A barna hajú srác belenevetett a csókba, majd ő is viszonozta.

***

A konyhában ültek, mindketten gyanúsan méregették a hűtőt, ahol találtak pár doboz sört.

– Én nem iszom – mondta határozottan Arnold.

– Én se – vont vállat lazán Cortez.

– Let's just kiss.

– Oké.

***

– Ezt add ide... nem kéne innod... kicsi vagy még – nyögte kissé nehézkesen a magasabbik srác és megpróbálta kivenni a kisebbik kezéből az üveget.

– Percy, ugye tudod, hogy jóval idősebb vagyok nálad? – kérdezte Nico teljesen nyugodtan, közben a tengeristen fia mellette hadonászott. Mivel nem tudott annyira erősen rászorítani a piára és kikapni a másik kezéből, így megpróbálta kiverni a kezéből, kevés sikerrel. A srác ezen igen jót szórakozott, majd ugyanolyan higgadtsággal meghúzta az ismeretlen eredetű innivalót.

– Add már ide... vigyáznom kell rád... nem ihatsz... – Percy nem adta fel ilyen könnyen.

– Maradj már!

– De nem! Nem... engedem.

– Oh, fogd már be! – Végül Nico úgy döntött, a szavak nem hatnak, így a szájával némította el a másikat.

Remélem tetszett, még tervezek ilyesmit ám másokkal is.

Love, a visszatért, lelkes, ám igen gonosz Lylu ♥

Novella | The Theory of Fandoms

Csodaszép karácsony estét!

Remélem mindenkinek jól telik eddig a karácsony, egyetek sokat és élvezzétek ki. Lassan véget ér a Bloggerkarácsony is, én pedig úgy döntöttem, kirakom ide a Hazelnek írt fluffomat. Egy kis fizika/kémia, hitelesnek indult, félúton meggondolta magát, de legalább összehoztam pár fandom utalást. Jó olvasást és boldog karácsonyt, dearies! ♥

novella | Hazelnek | karácsonyi | original | gay | nagyjából fluff | fizika/kémia (na jó, fizika) 

Kint szakadt a hó, mindent beborított a nagy fehérség, idilli tájképet festve. A legtöbben azon a helyen ültek, amit az otthonuknak neveztek, meghitt környezetben. Végül is ők is, csak mindenkinek mást jelent az otthon. A labor hideg, fehér csempéi makulátlanul tiszták voltak, ahogy mindig, a szürke műszerek fényesen csillogtak és az egész helyiséget átjárta az erős, kissé kékes fény, ám mégis volt valami sejtelmes, mint mikor az uszodában a víz fodrokat fest a falra. Ugyan középen állt egy nagy, pulthoz hasonlító asztal, rajta különféle eszközökkel, egy mikroszkóppal, kémcsövekkel, rádobva két szemüveggel és egy fehér köpennyel, mellette pedig voltak székek, de a két ott tartózkodó a földre telepedett le. A szintén ragyogó, ám igen hideg padlón rengeteg jegyzet hevert a fiúk mellett, ők pedig tollat rágcsálva nézegették őket.

Felettük egy komplett sci-fihez elég berendezés volt, több számítógép és öt képernyő. Abból három a tumblr-t mutatta, a maradék kettőn meg a pinterest volt nyitva. A lenti, asztali gépeken statisztikák és programok álltak, kis ábrákkal illusztrálva. Arrébb a falon, a hatalmas parafatáblán egy térkép állt, különböző emberek voltak feltűzve, kivágott cikkek, pirossal jelölt helyek és nyomtatott képek városokról. Ha nem tudósok csinálták volna, egy megszállott stalker, vagy akár egy rendőrség falán is lehetett volna. A helyiségben ezeken kívül rengeteg fehér szekrény állt, a rend pedig csak látszólagos volt, a legtöbbet nem szabadott kinyitni. A nagy részükben szimplán csak kupi volt, behajigált üvegek, mágnesek, kis szerkezetek, de például a sarokban akadt egy, amiben egy kétes eredetű zöld massza várt arra, hogy kitörhessen, így azt messzire elkerülték, ugyanis még nem jöttek rá, hogyan is lehetne eltüntetni. Egy polcon szép sorjában mappák sorakoztak, szépen felcímkézve, ennek ellenére pedig teljesen összekeverve. Az asztal fiókjaiba minden olyan dolog került, amit gyakran használtak, mint az olló, a rajzszögek, kisebb mágnesek vagy épp az öngyújtó. Itt jön képbe a leghasznosabb tárgy a laborban, a poroltó az ajtóként szolgáló lift melletti sarokban állt.

Az egyik srác hirtelen felpattant, de mivel elég magas volt, majdnem beverte a fejét a falra erősített képernyőbe. Odasietett a laptopjához, majd villámgyorsan pötyögni kezdett. A másik értetlenül nézte, majd ő is felállt, és lábujjhegyre állva társa válla fölött átlesve olvasta, hogy mit ír. Próbálta megérteni, de a képernyőn csak összefüggéstelen szavak álltak, majd a fiú abba is hagyta a gépelést és az egyik megnyitott tumblr-n kezdett el keresgélni. Társa csak kérdő tekintettel bámulta.

– Gav, beavatnál, hogy mégis mi történt? – kérdezte végül barátját, aki halkan motyogott magában, miközben hevesen tekergetett le, majd villámgyorsan másik keresést indított és megint lefele pörgetett a találatok között. Pár szótlan perc után sóhajtott egyet, majd végre társára nézett, aki egyre kevésbé értette, hogy mi történik.

– Rájöttem valamire. Cade, azt hiszem, tudom, hogy mi történik! – mosolygott csillogó szemmekkel, szavaiban izgatottság csengett.

– És be is avatnál? – nevette el magát az említett.

– Oké, szóval. Figyelj! Azt tudjuk már, hogy a könyvekben nincs semmi, ahogyan a CD-ken sem. Viszont mi van, ha nem tárgyhoz kötöttek, hanem emberekhez és helyekhez, gondolj csak bele! – Gavyn arcán gyermeki lelkesedés látszott és türelmetlenül várta, hogy társa válaszoljon. Cade röviden elmélázott, majd lassan, még mindig gondolkozva válaszolt.

– Lehet benne valami... Akkor viszont teljesen rossz irányban keresgéltünk. És mi lehet a rajongókkal? Valami kapcsolat akkor is kell legyen.

– Hát figyelj, akkor vizsgáljuk meg a többi mindent, valamit csak találunk!

Cade sóhajtott, de barátja teljesen komolyan gondolta. Ellenkezett volna, de gyötörte a kíváncsiság. Az egyik szekrényből elővettek pár tálcát, tele kis üvegcsékkel és dobozokkal, majd a mikroszkóp elé telepedtek. Többnyire csendesen dolgoztak egymás mellett, lejegyzetelték az eredményeket, megmutattak a másiknak egy-két érdekességet, de egyelőre nem találtak semmi áttörőt.

– Amúgy itt egy darab a Percy Jackson egyik lapjából, ezt még nem néztük meg.

– Gavyn, te kitéptél egy lapot egy könyvből és még azt is megcsonkítottad? – hüledezett Cade. – Meg vagy te húzatva? Többet nem állok veled szóba.

– Nyugi már, tudományos célok miatt tettem – próbált a srác védekezni, de inkább kissé arrébb csúszott székével.

– Mindjárt téged váglak fel és vizsgállak meg tudományos célok címszó alatt!

– Utána megragasztom, oké?

– Veszel nekem egy másikat, akartad mondani...

A fél idegrendszerük ráment a kutatásra, kávéfüggőségük igencsak megmutatkozni látszott, de eredménye még mindig nem volt a sok vesződésnek. Egy komplett csontkollekción, két állati maradványon, rengeteg kőzeten és pár, speciális boltokban fellelhető furcsa tárgyon, mint egy érdekes, többnyire hegyes trónon, két közepesen hosszú, mintás, faragott boton és egy vasból összetákolt kukaszerű dolgon túl mindketten kedvtelenül próbálgatták az újabb és újabb apróságokat. Jegyzeteik egyre rövidebbek lettek, az előttük álló átvizsgálandó halom, meg csak nőtt. Közben próbáltak hatékonyabb megoldást találni, kiszűrni a haszontalan mintákat, több-kevesebb sikerrel.

– Egy jávorszarvas agancsának része? – próbálkozott Cade, egy nagyon kis darabot tartva egy csipesszel.

– Tedd a fandomos tárgyakhoz, bár nem hiszem, hogy hasznát vennénk – nézett rá furcsán Gavyn. – Homok a játszótérről?

– Már megint beengedted ide a húgodat…?

– Jó, kidobom. Stephen King hajszála?

– Nem százfűlé főzetet csinálunk! De jó lesz, add ide. – Gad büszkén átnyújtotta társának a darabot, aki rögtön a mikroszkóp alá tette. – Akarjam tudni, hogy honnan vagy miért?

– Hagyj, négy órát álltam érte sorba és mellesleg dedikálta nekem az Azt.

– Nincs több kérdésem.

Hirtelen történt az egész. Cade kedvtelenül nézegette a hajszálat, lassan kijegyzetelve az eredményeket és észrevételeket. Vetett még egy pillantást a monitorra, majd kivette a lencse alól a megvizsgált darabot. Gavyn épp egy vízmintát vitt a saját helyére, de társa a könyökével meglökte, így az ráborult Cade jegyzeteire és a kezében tarott hajra is. A srác már elfogadta saját szerencsétlenségét, így csak lemondóan sóhajtott, majd úgy döntött, újraírja az elmosódott darabokat. Ám a műszerek kijeleztek valamit.

– Gav, valami történt! – mutatott lefagyva a képernyőre.

– A víz és a minta reagál egymásra... ú, ez olyan, mint a H2O-ban! – lelkendezett a másik. Cade megrökönyödve bámult barátjára, majd fejét rázva visszafordult.

– Kevesebb mese, könyörgöm. Figyelnél, légy szíves? – kérdezte nem várva választ, miközben hevesen pötyögni kezdett laptopjába.

– Lehetséges ez egyáltalán?

– Nem tudom... Honnan volt a víz?

– Fogalmam sincs.

– Nézd meg!

– Ja, Csendes óceán.

A fiúk izgatottan adogatták egymásnak a helyüket, miközben a mikroszkóppal figyelték a fejleményeket. A változás nem volt nagy, de eltért a megszokottól. Mintha egy kapcsolat alakult volna ki a minta és a víz között. Cade figyelmesen tanulmányozta a történteket, motyogva kommentálva azt, Gavyn pedig pontosan leírt mindent, amit hallott vagy ő maga megvizsgált. Bár gyakran veszekedtek, poénkodtak vagy tapasztalták a koncentrálás teljes hiányát, ha komoly kutatásról volt, mindketten odafigyeltek és tökéletes összhangban dolgoztak. Egymásnak adogatták a szükséges dolgokat, a magasabbik mindent előkészített egy kísérlethez, Cade pedig addig kipróbálta a többi óceán vizét.

– Mindegyik egyezik – mondta végül, miután feljegyezte az eredményeket.

– A strandi homok?

– Szintén.

Egymásra pillantottak, Gavyn arcán izgatott félmosoly volt, a másik fiú pedig visszavigyorgott rá.

– Tudod, mit jelent ez, ugye?

– Az egész a vízből jött, ezért áll kapcsolatban minden!

– Amerika, Nagy Britannia, Japán... a filmezés nagyjai!

– Gondolj csak bele, minden az olaszoktól és franciáktól indult, ott kezdődött, aztán jött Hollywood!

A kép összeállt, mindketten a másik gondolatmenetét fejezték be, és örültek a saját sikerüknek. Azonban egy kérdés még nyitva állt. Miután a kezdeti lelkesedés elmúlt, merengve bámultak egymásra, ugyanazon agyalva. Végül Cade mondta ki a kérdést, ami a következő nagy problémájuk.

– Viszont akkor... milyen kapcsolatban állnak a helyek, az alkotók és a fogyasztók? – Lassan formázta a gondolatfoszlányokat szavakká, óvatosan próbálta megközelíteni a témát.

– Van egy feltevésem, már gondoltam rá, csak eddig túl örültnek hangzott.

– A te ötleteid mindig őrültek, Doki, aztán kiderül, hogy egy zseni vagy. Bár nem mindig, néha megmaradsz őrültnek.

– Kösz. Szóval, tudjuk, hogy van ez a mező, az óceánból jön és körbelengi a világ nagy városait, ahonnan a művészet indult. Görögország, Olaszország, USA, Japán...

– A lényegre.

– Oké. Mi van, ha ez a mező kölcsönhat az emberi részecskékkel? Akiknél nagyobb az az erő, azok lesznek a művészek vagy a rajongók, vagy a kettő egyben. Ezért van az, hogy kialakulhat kisebb vagy akár hatalmas vonzódás a filmekhez, a festményekhez, igazából bármihez.

– Ez megmagyarázná mondjuk a fake fanokat, vagy miért létezik egyáltalán az a fogalom, hogy fangirl.

– Persze. Ez megmagyarázna mindent. Nézd csak meg.

Gavyn a gépekhez lépett és a tumblr, majd a pinterest keresőjét használta.

– Egyre több ember nap, mint nap, a rajongás egyre fiatalabb korban alakul ki, ezek a részecskék terjednek, ahogy nő a népesség.

– Meg ha igazad van, akkor a fandomok is ebből fakadnak, innen jön a kreativitás. A több erővel rendelkező művészek alkotásai több rajongót hoz magával. Ezért váltak az alapműveltség részévé is.

Pár perccel később megint a földön helyezkedtek el, egy-egy laptoppal maguk előtt, összeírva mindent, amire aznap jutottak. Le akarták fektetni az alapokat, hogy tudják, mivel kell foglalkozniuk a következő időszakban. Több kísérletük volt már arra, hogy megfejtsék a fandomok nagy rejtélyeit, a tumblr sötét oldalát, a fájdalmas rajongás okát, de eddig mindegyik kudarcba fulladt, akár több hónap munka után. Ám ezúttal más volt, belenyúltak valamibe, valami nagyba. Nem akarták elkapkodni, ugyanakkor mindketten izgatottak voltak és jóval gyorsabban járt az agyuk, mint a kezük. Legalább azt el akarták dönteni, hogy milyen irányban szeretnének vagy inkább tudnának elindulni.

– Gav, amúgy ha igazunk van... – kezdte Cade, ám társa félbeszakította.

– Márpedig igazunk van!

– Komolyan mondom. Ha sikerül bebizonyítani, csinálhatnánk egy szérumot.

– Na, megszólalt a kémikus.

– De figyelj, ezzel akár irányítani is lehetne az egészet, vagy befolyásolni bárkit, hogy új dolgokat találjon ki.

– Akár magunkat is?

– Csodaszérumot akarok, nem drogot.

– Te mondtad, hogy nem Százfűléfőzetet csinálunk.

– Maradj már csöndben egy picit. Megígértem neked, hogy nézek veled Be more chillt, de így elfelejtheted. – Cade kezdett durcás lenni, bár barátja egy mosollyal meg tudta lágyítani.

– Jó, oké, figyelek. De akkor is, hogy gondoltad. Óceánvíz, random könyvekből lapok, pár CD, egy Salvador Dali festmény és bumm, varázslat?

– Nem, és ne is emlegesd a könyveimből a lapokat, vagy az egész lakásban piros lufikat kötök mindenhová.

– Meg ne próbáld!

– Akkor fogd be.

– Nyugi, inkább nézd meg, amit írtam! – Gav büszkén társa elé rakta a gépét és mögé telepedve a vállára helyezte az állát.

Cade figyelmesen nézte a sorokat. Fel-felnevetett olvasás közben, majd hátrafordulva egy csókot lehelt barátja ajkaira.

Eközben kint felerősödött a hóvihar, egy közeli templomból halk zene és ének szűrődött ki, a házakban boldog családok ültek a karácsonyfa mellett. Cade és Gav pedig pont úgy töltötték a szentestét, ahogy akarták: egymás mellett, a kedvenc helyükön. Mögöttük, a pulton a mini karácsonyfájuk díszei vidáman csillogtak, ahogy a laptop megvilágította őket. Az össze-vissza szövegből összeállt a nagy egész. A rajongók, az óceán, a Cadyn-mező és a Cadyn-részecskék, a (szigorúan NEM saját) könyvek lapjai és a nagy kérdőjel, ami kiegészítette a hiányos részeket. Ott és akkor született meg a közös kémiájukból a fandomok elmélete. 

Remélem, tetszett, további csodaszép ünnepnapokat és boldog karácsonyt mindenkinek!

Love, a kissé ügyetlen, ám igyekvő angyalka, Lyla

Drarry | Gondoltam...

Sziasztok babáim! 

Pár dolog így az elejére: köszönöm szépen Babunak, hogy gondolt rám és írt nekem megjegyzést! A múltkori bejegyzés óta összeszedtem a közeljövőben kikerülő posztokat, beleírtam, hogy mik vannak folyamatban, illetve mikorra várhatóak, csak egy pár kulisszatitkot, szóval végre kész a tartalomjegyzékem, itt olvashatjátok: ♥. Ma pedig meghoztam a blog első ficét, egy félperces kis cukiságot az egyik kedvenc párosommal, Dracóval és Harryvel. Köszönöm Redynek, meg mindenki másnak, aki barkochbázott velem, hogy ihletet gyűjtsek! (ugyanitt: bárkivel szívesen játszom, kreatív vagyok gondolás terén) ♥

drabble | fanfic | HP | Drarry | fluff | slash

 Draco és Harry a könyvtárban barkochbázik. Harry gondol, Draco pedig a szokásos egoizmusával válaszolgat.

– Te kezdesz.

– Gondoltam!

– Tárgy?

– Nem.

– Állat?

– Néha.

Értetlen fej.

– Várj, mi? Néha? Potter, ismered te ennek a játéknak a szabályait?

– Igen, tisztában vagyok vele.

– Oh, ember?

– Igen.

– Animágus?

– Nem.

– Mi? Oké, akkor mágus?

– Igen.

– Roxfortos?

– Igen.

– Sárvérű?

Harag.

– Malfoy!

– Oké, szóval mugliszületésű?

– Nem.

– Aranyvérű?

– Igen.

– Szóval mardekáros.

– Hé, nem minden aranyvérű mardekáros!

– Részletkérdés. De azért mardekáros?

Sóhaj. Szemforgatás.

– Igen, az.

– Fiú?

– Igen.

– Én!

– Nem kérdezünk rá! Ne legyél egoista, nem csak te létezel a világon.

– Értem.Vagyis nem. Szóval jóképű?

– Egyesek szerint.

– Szerinted is?

– Vannak jó napjai.

Düh. Asztalra csapás.

– Potter, ugye ezt nem gondoltad komolyan?

– Nyugodj le!

– Nem nyugszom le! Mi az, hogy helyesnek találsz valakit, aki nem én vagyok?

– Én ilyet nem mondtam.

– De, az előbb mondtad, hogy vannak jó napjai, amiből egyértelműen következik, hogy...

Bűnös mosoly.

– Mondom, én ilyet nem mondtam.

– Várj!

– Igen?

Pirulás.

– Mégis rám gondoltál?

– Kitaláltad, te jössz.

– Hé, várj! Mi az, hogy egyesek szerint és vannak jó napjai? Kikérem magamnak, hogy mindenki helyesnek tart, aki nem, annak ízlésficama van és én még mosott szar fejjel is jól nézek ki. És néha állat? Potter, van fogalmad arról...

Hirtelen csönd. Hatásos elhallgattatás.

Mondtam én, hogy drabble, de azért remélem tetszett, igyekeztem. Ti szeretitek ez a párost? Jó, őket nem lehet szeretni. Köszönöm, hogy elolvastad ♥

Love, a (halál- ), kerítő- és szerelemistennő, Lyla