Kingsman | Pimasz mosoly

 Heyhey darlings!

Mandulagyulladással csücsülök épp az ágyamban, így megint nem volt energiám a szerdai bejegyzésre, meg későn is értem haza, szóval bocsánat. Deee, kárpótlásként hoztam egy Kingsman ficet, bár lehet ez nem nem vigasztal senkit, véletlenül angst lett (jó, lehet, hogy nem véletlenül). Ugyan az új filmet még nem néztem meg, de az első részt nem rég láttam újra, az pedig megihletett. Oké, Petra is tehet róla, ő adta a shipötletet, szóval én ezért haragszom rá, ő meg a novella miatt rám. Jó olvasást! ♥

 novella | slash | egyperces | Kingsman ff | Galahad szemszöge | visszaemlékezés | angst

Mindenben őt látta. Mindenről ő jutott eszébe. És mindenhol összefutott vele. Lehet, hogy csak ő képzelte oda, mert már rémálmaiban is szerepelt, de nem tudott szabadulni a gondolatától.

– Harry, figyelsz rám? – Töki hangja hirtelen zökkentette ki elmélkedéséből. A fiú kíváncsian nézett rá, mire megrázta magát és visszaigazította szemüvegét.

– Elnézést. Tehát, a legfontosabb, hogy ide állj... – fordult vissza a tervrajzhoz, de agyban megint messze járt.

Nem szerette azt a pimasz mosolyát. Mindig szarkasztikusan nézett a világra, de ő észrevette rajta, mikor jól szórakozott. A szája szélén ott szokott bujkálni a nevetés, mikor kiosztotta valamelyik ügynököt, vagy szívatta az újakat. De még akkor is, amikor jelentett vagy magyarázott. Sokszor érezte, hogy figyeli, még amikor nem bevetésen volt is.

Kevesen látták az igazi arcát. Az őszinte nevetését, a kedves, aggódó tekintetét. A lágy hangját. Néha szerette volna elhinni, hogy ezt csak ő ismeri, csak neki mutatta meg. De tisztában volt vele, hogy ez nem így van. Elhidegültek egy mástól, és bár ő maga nem keresett soha új kapcsolatot és inkább a munkájára koncentrált, tudta, hogy a másik soha nem bírta sokáig egyedül. Bár kívülről gyakran ridegnek és távolságtartónak tűnt, egyáltalán nem volt az, és ezt Harry valaha nagyon csodálta benne.

Évekkel ezelőtt is azzal a pimasz mosollyal indította útjára a csapatot kiképzésre, ám ő visszanézve kapott egy másikat is. Talán csak hallani vélte, de mintha egy lágy „vigyázz magadra” is elhagyta volna a száját, ő pedig bólintott, aztán elszántan elindult. Nem félt, tudta, hogy ott lesz vele, figyeli minden egyes mozdulatát és ha ő magára nem is, a másik majd vigyáz rá. És végre nem csak a jó cél és a túlélési ösztön hajtotta, hanem volt is kihez hazamennie. Tudta, hogy a másik próbál ridegen összpontosítani, de közben ujjai elfehérednek ökölbe szorított kezén, ha valami veszélyes történik, ahogyan azt is, hogy megkönnyebbülten felsóhajt, amikor elindulnak haza. Olyankor üdvözli a csapatot, majd elvonul, ő pedig utána megy és rendesen is köszönnek egymásnak. Legalábbis így volt régen és még most is így kéne lennie. Pedig most csak pimaszul rámosolyog egyet, aztán folytatja a teendőit, ő pedig már nem megy be utána.

– Szóval ide gondoltam a bázist – fejezte be Töki a gondolatait, ő pedig csak bólintott egyet, mintha felfogta volna. Valahol a fejében talán ott volt, amit a fiú mondott neki, de nem igazán tudta volna most felidézni. Szerencsére erre nem is volt szükség, mert nyílt az ajtó és Töki gyorsan felpattant, hogy az újonnan érkezettnek is elmagyarázza terveit, most, hogy Galahad rábólintott. A belépő körülnézett, majd biccentett egyet felé. Ő pedig belegondolt, hogy talán mégis szereti Merlin pimasz mosolyát.

Remélem tetszett, szerdán érkezem egy meglepetés projekttel, amin egy másik bloggerleányzóval dolgozunk! ♥

Love,  a titokzatos, ám még mindig gonosz Lyla