300 | Csillagles

Hey guys!

Jelenleg görögországból írok nektek, mert ugye ógörögöt tanulok a suliban, és eljöttünk ide művelődni (természetesen csak azért, véletlenül sem szórakozni, borozni és társai).  A mostani írásom illik is a témához, mert egy Percy Jackson ficet írtam a hetedik címre, amiben Artemisz mesél a csillagokról és hősökről. Igyekeztem minden háttértudásomat bevetni, sokat gondolkodtam, hogy kikről írjak, remélem tetszeni fog, jó olvasást! ♥️

saját készítésű, fanartokból összerakott kép

 300 | Percy Jackson | Artemisz | görög mitológia | Vadászok

A szikla szélén két lány ült, csöndben figyelték az előttük elterülő nagy tavat, és a végtelen erdőt. Mögöttük a sátrak lakói elcsendesedtek, csupán farkasok köröztek nesztelenül, az egyik védelmezően meg is állt mellettük. A fáklyákat eloltották, és csak a halvány ezüstös fény derengett a táborhely körül.

– Az kinek a képe? – mutatott fel az égboltra a kisebbik. Larisa nem rég csatlakozott a lányokhoz, és szentelte életét Artemisznek. Az istennő elmosolyodott. A jelenlétében még jobban kirajzolódott a hold erős fénye, és a csillagok, amik bevilágították az egész környéket.

– Az a Kígyótartó, Aszklépiosz. Az unokaöcsém volt, az ókor egyik nagy tudósa, a gyógyítás istene. Kheirón tanította, és ő fektette le az orvostudományok alapjait. Sajnos túl messzire ment, mert a halál törvényeit szegte meg, így Hádész közbelépett.

A kislány érdeklődve figyelte egy ideig a csillagképet, majd egy másikra mutatott. Artemisz elmélázva nézett fel, majd ismét megszólalt.

– Perszeusz egy nagyszerű félisten volt, maga Zeusz fia, az egyik legelső hérosz. Ő győzte le először Medúzát, és azon kevesek egyike, akiknek a története boldog véget ért. Talán hallottál Percyről, róla kapta a nevét, és eddig ő is hasonlóan hősiesnek bizonyult.

Az istennő hangjában tisztelet, ám keserűség is csengett. A fiú a közelgő háborúra emlékeztette, és tudta, hogy az egyik utolsó estéjét tölti el Vadászai társaságában, mielőtt a többi kötelezettségét kell teljesítenie. Szerette ezeket a nyugodt pillanatokat. Larisa kíváncsisága tetszett neki, a lány merész volt, és amikor ránézett, egy elszánt harcost látott. Talán ezért is érdekelték ennyire a történetek azokról, akik nagy tetteket vittek véghez.

– És az? – kérdezte. Artemisz szomorú, de büszke mosolyra húzta száját.

– Ő egy igazi hős volt, nem rég távozott közülünk. A leghűségesebb és legbátrabb Vadászom volt. Onnan vigyáz rátok, csak kövessétek őt, ha kétségbeesnétek. A neve Árnyék Zoé, és a Vadászlányként nyerte el végső nyugalmát az égbolton.

Még nem tudom, hogy jövőhéten mit hozok, valószínűleg egy conos élménybeszámolót, de addig is, remélem, hogy tetszett! ♥️

Love, a görög-fan leányzó, Lyla

Születésnapi mentőakció

 Hello, my dearies!

Jelentem, visszatértem bloggerföldére, azóta a kritikarendelős opciók elköltöztek, ugyanis lett egy design blogom Majrával, Liával és Nadinnal, link ITT. A nyár alatt sikerült összeszednem magamat, most vannak előre bekészített bejegyzéseim. A mai egy rövid crossover slash novella lenne, amit Petrának írtam még szülinapjára. Jó olvasást! ♥️ (omg, it's actually happy, can you believe it?)

novella | fanfic | slash | crossover | HP | PJO | ajándék

A nyári hőség miatt a Privet Drive utcái kihaltak voltak, aki tudott, elhagyta a forró kertvárost, mások a házukban hűsöltek, miután korán reggel meglocsolták a száraz gyepet. Harry Potter az ágyán ült, és néhány levelet tanulmányozott, amit a barátai írtak neki. A meglazult padlódeszka alatt, ahol évek óta dugdosta a tankönyveit, és minden mást is, amit a nagybátyjáék elkoboztak volna, ha meglátják nála, most egy torta is lapult, egy bizonyos félóriás saját készítésű, kevésbé ehető, ám annál inkább szívből jövő meglepetése. A fiú mellett ajándékok hevertek, Kviddics cuccok, egy könyv, meg néhány édesség is. Hedvig és néhány másik madárvendége nagy utat tettek meg, de hát nem minden nap lesz tizenhat éves az ember. Harry mosolyogva tette arrébb legjobb barátja, Ron macskakaparását, aztán felkapta a fejét, mikor lentről hangok szűrődtek fel. A Dursley család épp egy vadonatúj tévét csodált meg a nappaliban, amit véletlenül se unokaöccsük kapott, hanem a szülők szeme fénye, Dudley. Harry meg is lepődött volna, ha Vernon bácsiék gondoltak volna rá, de azért egy felköszöntést el tudott volna viselni. Kissé csalódottan fordult vissza a kapott dolgaihoz, és eléggé hiányérzete volt. Na, nem Dursleyék megható kedvessége miatt érzett így, azt már megszokta, de még valakinek számított volna a levelére. Nem tudta, hogy épp hol járhatott, de a hiánya fojtogatta őt, ezen a napon pedig az érzés csak fokozódott. Ki akart szabadulni a házból, de nem tudta, hova mehetne.

Lent Dudley az új, hatalmas képernyőn nézte épp a kedvenc műsorát, a Dursley szülők pedig minden energiájukkal azon voltak, hogy elfelejtsék, milyen nap is van aznap. Tavaly unokaöccsük szülinapján valami hazugsággal elcsalogatták őket, mire visszaértek, Harry felszívódott. Nem mintha hiányzott volna, de ilyen szemtelenséget nem lehet velük megtenni. Az azelőtti évben egy bizonyos vörös hajú család tagjai is tiszteletüket tették náluk, abból a fajtából, azt a kandalló, a nappali és fiacskájuk nyelve sínylette meg, így még annál is inkább utálták nevelt fiuk születésnapját. Úgy gondolták, ha nem vesznek tudomást róla, akkor megúszhatják az aznapi kellemetlenségeket. Nem is tudták, mekkorát tévednek.

Az egész úgy kezdődött, hogy valaki kopogtatott az ajtón, mire Vernon bácsi boszúsan feltápászkodott a kedvenc foteljából, ahol egy újságban a nap fontosabb híreit bújta, hogy megnézze, ki zaklatja őket egy ilyen forró napon. Harry ugyan hallotta a zajokat, meg nagybátyja feldúlt hangját, ahogyan valakit szörnyen kedvesen kitessékelt az ajtón, de gondolta, hogy csak hirdetésekkel vagy térítéssel jöttek, a bácsi akkor szokta rövid kiabálás után rájukcsukni az ajtót. Halk pusmogásként érzékelte, ahogy Petunia néni megkérdezi, mi történt. Biztosan nagyon rámenősek lehettek, mert a néni durcázva bevonult a konyhába a tiszta edényeket még tisztábbra sikálni, ami a kedvenc durcázós elfoglaltságainak egyike volt.

Ám a vendégek nem tágítottak. Valaki ráfeküdt a csengőre, mire már Dudley is felnézett, ugyanis az éles hang megzavarta őt tévénézés közben. Miután továbbra se sietett senki újra ajtót nyitni, a hívatlan, nem szívesen vendégek úgy döntöttek, megoldják egyedül is, két perccel később pedig egy csapat tinédzser taposta össze a nappali nemrég ismételten kitisztított szőnyegét. A Dursley család döbbenten nézett az érkezettekre, ilyen színes társaságot ritkán látnak, egy pillanatra megszólalni se tudtak.

– Hol van Harry? – kérdezte egy fekete hajú, zöld szemű srác, mire Vernon bácsi is megtalálta a hangját.

– Hol van Harry? Mi az, hogy hol van Harry? Mit képzeltek, hogy csak így betörtök, mint egy csapat rossz utcakölyök és utána még kérdéseket tesztek fel? AZONNAL KIFELÉ! – üvöltötte, mire a ház egyetlen normális lakója is úgy döntött, megnézi mi történt, addigra azonban a kérdést feltevő fiú már elindult felfele a lépcsőn. Időközben egy szőke, kócos hajú lány előrelépett, mert úgy érezte, barátja illetlensége ellenére illendő lenne bemutatkozni, annak ellenére is, hogy történetesen ő nyitotta ki az ajtót is.

– Jó napot, a nevem Annabeth Chase, ön pedig gondolom Mr Dursley – mondta bátor mosollyal az arcán, majd kezet nyújtott a bácsinak. Az nem volt hajlandó elfogadni a kézfogást, így folytatta. – Harryért jöttünk.

Vernon bácsi még mindig sokk hatása alatt állt, mögötte Petunia néni is csak bámult a jelenlévőkre, Dudley pedig anyja mögött keresett menedéket esetleges támadások elől. Tény, hogy meglehetősen furcsa társaság zavarta meg a család idilli nyugalmát. Annabeth mellett egy rövid, fekete hajú lány állt, bőre halványan fénylett, bár ezt Dursleyék valószínűleg nem igazán látták. Volt egy alacsonyabb, furcsa srác is, göndör haja kitüremkedett egy idétlen sapka alól, lábait pedig meglehetősen érdekesen tartotta. A csontsovány, fekete hajú srác nem keltett akkora feltűnést, ám a hatalmas, testes fiú mellette, óriási bociszemekkel annál inkább, pláne, hogy nehéz volt az arcára nézni. A maradék két jelenlévő, egy borzas hajú lány és egy vörös, szeplős, Vernon bácsi számára igencsak ismerős srác kifejezetten normálisnak tűnt.

– Ti is... olyanok vagytok? – A család döbbent feje csak ennyit tudott kipréselni magából.

– Mármint milyenek? – nézett értetlenül Annabeth, ami alapból nála igen ritkán fordult elő.

– Bűvészbottal rohangáló őrültek – nézett végig megvetően a társaságon Petunia néni.

– Nos, nem egészen – szólalt meg óvatosan Thalia. – Nem vagyunk varázslók, ha erre gondol.

– Akkor? – nézett összehúzott szemekkel Vernon bácsi.

– Egy... vallás hatalmait használjuk – fogalmazta meg óvatosan Annabeth, mire Tysonból kitört a nevetés.

– Mint egy szekta? – érdeklődött megvetően Mrs Dursley, ám hangjában félelem csendült.

– Végül is – mogyogta Nico Grovernek, mire ő és Ron is röhögésben tört ki.

– TESSÉK? HAGYJÁTOK EL A HÁZAMAT! HARRY! – ordította a ház ura paprikavörös arccal.

A fiú azonban egész mással foglalkozott, nagybátyja hangját szinte meg sem hallotta. Mondjuk válaszolni se tudott volna, mert száját épp lefoglalta Percy Jackson. Mikor pár perccel azelőtt felment az emeletre, Harry még mindig az ágyán ült és meglepettségében megszólalni se tudott. Végül a tengeristen fia tette meg az első lépést, mert odament, és magához húzva lágy csókot lehelt barátja szájára, ami időközben heves nyelvpárbajba ment át. A hangokat hallva végül szétváltak, majd úgy döntöttek, lassan ideje elhagyni a helyszínt. A szülinapos gyorsan bedobálta a cuccait egy táskába, majd kézen fogta a félistent és elindultak lefelé. Dursleyéknek kisebb gondjuk és nagyobb volt annál, hogy a kezeikre figyeljenek, mert Vernon bácsi megindult a vigyorgó Harry felé.

– Azonnal tüntesd el ezeket innen – hörögte a fiúnak.

– Elképesztő a vendégszeretete – mondta Grover, Tyson pedig elkezdett sírni, mikor meghallotta Mr Dursley szavait.

– Oké, indulunk is – vont vállat Harry.

– Te nem mész sehova! – próbálta megállítani bácsikája. – AZONNAL GYERE VISSZA!

A fiú kecsesen kikerülte, majd kilépett az ajtón. Miután mindannyian kijutottak, Grover gyorsan játszani kezdett a pánsípján, mire a bejáratot növények hada állta el.

– Harry, úgy örülünk, hogy jól vagy – ölelte meg legjobb barátnője. – Ha tudom, hogy hamarosan találkozunk, nem vesződtem volna a bagollyal. Csak eléggé váratlanul ért minket a barátaid érkezése, este szóltak.

Hermione vetett egy óvatos pillantást Annabethre, akivel gondosan tartották a három lépés távolságot, ám arcán mosoly bujkált.

– Hogyhogy? – nevette el magát a szülinapos.

– Nos, eléggé hirtelen ötlet volt – röhögött Nico, majd kezet fogott Harryvel. – Boldog szülinapot!

– Eléggé hirtelen ötlet? Konkrétan Percy a tábortűz után jelentette be, hogy mi most meglátogatunk téged.

– Hát na, illett felköszöntenem téged – karolta át az említett barátja vállát, majd egy gyors puszit nyomot az arcára.

– És hogy jutottatok ide? – kérdezte a kissé elpirult Harry. – Csak nem repültetek?

– Hajóztunk... – morogta Grover, mint aki ennek nem igazán örült volna.

– Amerikából?

– Igen – felelte Thalia, majd megrovóan Percyre nézett.

– Jobb ötletem nem volt – vont vállat a fiú.

– Nekem lett volna. Akármi. De így Grover majdnem megfulladt, Nico kimerült, miután visszaküldött egy csapat szörnyet Tartaroszba, Thaliával pedig majdnem ottragadtunk egy szigeten – sorolta Annabeth, de utána mosolyogva megölelte és felköszöntötte Harryt.

– De megérte! – mondta lelkesen Tyson, majd magához húzva összeroppantotta a fiú gerincét.

– Minket meg tegnap este hívtak fel, hogy menjünk ki eléjük, hogy együtt jöjjünk ide – mesélte röhögve Ron.

– És most mik a tervek?

– Elmegyünk inni, filmezni, megünnepeljük a szülinapodat, aztán visszafele keresünk egy rendes fuvart és velem töltöd a nyár többi részét – ismertette Percy a természetesen jól kigondolt tervet.

– Jó ötlet ez? – kérdezte Harry vigyorogva, pedig ennél szebb dolgot nem is kaphatott volna barátaitól.

– Nem – felelték kórusban a többiek nevetve.

To be continued...

Remélem tetszett, ezt még tényleg szeretném befejezni. Giger kihívott a retró kihívásra, so it's coming!

Love, az ismételten lelkes Lyla ♥️

Drabbles | Drunk Ships

*félénken idesündörög*

Hello dearies!

Előfordulhat, hogy történt egy apró kihagyás, tényleg nem olyan sok, épphogy egy pici. Nem pont úgy indítottam ezt az évet, ahogy szerettem volna, de jelentem, visszatértem, most már tényleg, vannak előre megírt posztjaim, szokás szerint rengeteg ötletem, épp megint átvariáltam az összes tervemet, frissítettem a tartalomjegyzéket, szóval visszatértem a jól megszokott káoszomba, már hiányzott. Sőt, még lehet egy last-minute blognyitás is várható holnapra. Addig is, hoztam pár kedvenc shippemmel egy kis részeg-félperces-fluffot, jó olvasást! ♥ (ne kérdezzétek, ez honnan jött)

 

fanfic | drabble | részeg!AU | Wolfstar | Artez  | Percico | fluff

– Azt hiszem, szerelmes vagyok.

– Kibe?

– Ebbe a falba. Nézd milyen szép a fáklyafényben.

– Gyönyörűek.

Egy kihalt, eldugott folyosón próbálta Remus feltámogatni Siriust a hetedikre, ám ez az utóbbi enyhén illuminált állapotának köszönhetően igen nehéznek bizonyult.

– Szép, egészséges zöld színe van az arcodnak – nézett aggódva barátjára a barna hajú srác.

– Azt mondod zöld? És szép arcom van? A te arcod is szép. Meg a szemed is az. Szép zöld, azt szoktam nézni. Mondtam már, milyen szép szemeid vannak? – kérdezte Sirius, megpróbálva minél inkább úgy tenni, mintha jól lenne. Hát, nem volt.

– Nem, még nem – jött kissé zavarba Remus, aki mindenre fel volt készülve, de erre nem. Már meg sem lepődött, mikor barátja feldobta, milyen jó is lenne a karácsonyi szünet első napját lent kezdeni a konyhán, majd becuccolva az egyik titkos zugba az ott szerzett piákkal. Remus megpróbált felelősségteljesen inni, ugyanez viszont nem volt elmondható Siriusról. Már sokszor látta barátait részegen, bár tény, hogy ha James is ott volt, akkor mindketten elég bátornak érezték magukat és azzal töltötték az idejüket, hogy rosszabbnál rosszabb, ám vicces ötleteiket valósították meg, Peter és ő pedig utánuk próbálták eltörölni a nyomokat.

– Pedig tényleg nagyon szépek a szemeid. Meg a szád is szép. Azt is sokszor bámulom. Olyan pirosak. Mindig meg akarom őket ízlelgetni, de soha nem szokott összejönni. Most nem hagyom, hogy bárki megakadályozza – hadarta Sirius, majd a meglepett Remusnak esett és boldogan lecsapott az ajkaira. A barna hajú srác belenevetett a csókba, majd ő is viszonozta.

***

A konyhában ültek, mindketten gyanúsan méregették a hűtőt, ahol találtak pár doboz sört.

– Én nem iszom – mondta határozottan Arnold.

– Én se – vont vállat lazán Cortez.

– Let's just kiss.

– Oké.

***

– Ezt add ide... nem kéne innod... kicsi vagy még – nyögte kissé nehézkesen a magasabbik srác és megpróbálta kivenni a kisebbik kezéből az üveget.

– Percy, ugye tudod, hogy jóval idősebb vagyok nálad? – kérdezte Nico teljesen nyugodtan, közben a tengeristen fia mellette hadonászott. Mivel nem tudott annyira erősen rászorítani a piára és kikapni a másik kezéből, így megpróbálta kiverni a kezéből, kevés sikerrel. A srác ezen igen jót szórakozott, majd ugyanolyan higgadtsággal meghúzta az ismeretlen eredetű innivalót.

– Add már ide... vigyáznom kell rád... nem ihatsz... – Percy nem adta fel ilyen könnyen.

– Maradj már!

– De nem! Nem... engedem.

– Oh, fogd már be! – Végül Nico úgy döntött, a szavak nem hatnak, így a szájával némította el a másikat.

Remélem tetszett, még tervezek ilyesmit ám másokkal is.

Love, a visszatért, lelkes, ám igen gonosz Lylu ♥