2019. 03. 30.

Cikk | A bloggervilág és én

Hey dearies!

Picit megint elmaradtak a dolgok, de itt vagyok ám, és most egy jó ideig nem is terveztem leállni. Ma egy cikket hoztam, amit már régóta szeretnék megírni, és ennek most jött el az ideje. Én sem nagyon hittem el, de a Jó blogok tárháza tegnap lett öt éves, úgyhogy gondoltam most összefoglalom, hogy mi is történt azóta, hogy megjelentem a bloggeren. Az elején a változásokról lesz szó, a poszt második fele pedig inkább személyesebb hangvételű, mert sok mindent adott nekem az itt eltöltött pár év.



Mikor először bloggerföldére tévedtem, tizenhárom éves friss kamasz voltam, akinek nagyon kellett még egy világ, amibe belemerülhet. Ez is öt éve történt, 2014 februárjában regisztráltam a blogspotra, akkor egy személyes bloggal (Lyla blogja volt a címe, szóval sok minden nem változott, kreatívabb sem lettem). Még emlékezhettek páran arra az időszakra, rengeteg blogregény született – bár a legtöbb nem bizonyult hosszú életűnek –, hódítottak a One Direction, Justin Bieber és egyéb fanfictionök, és minden csoportban az első öt találat design blog volt. Az akkori kinézetek legtöbbször egy egyszerű fejlécből álltak (egy szerkesztett háttér, amit "fejlécalapnak" hívtunk, arra pár karakter, és a cím), és a szövegdobozok is a fénykorukat élték, a design blogok is ilyesmikre fókuszáltak. A kódos kinézetek még nem terjedtek el, de így is volt egy-két tehetséges leányzó, akik ilyesmikkel foglalkoztak, akkor még csodaszámba mentek az ő munkáik. Emellett a közösség is máshogy nézett ki, voltak barátságok, klikkek, nagy népszerűségnek örvendő bloggerek, ehhez mérten nem egy vita is. Berobbantak a díjak, mindenki elárasztotta egymást szeretettel, aztán megjelentek a „van egy díjam, kinek küldhetem” posztok is, szóval zajlott az élet. Akkor egy elég nagy, aktív közösséget képeztek a bloggerek, akik elsősorban tizenéves tinilányok voltak – beleértve magamat is. Egyrészről szerettem azt a hangulatot, ami itt uralkodott, mindig számíthattál valakire, ha segítség kellett, nagy barátságok születtek és mindenki megtalálta a maga helyét. Emiatt persze volt elég konfliktus is, de szerintem ez valahol hozzátartozik az egészhez. Másrészről voltak azért durvább esetek is, negatív kommentek (nem az építő jelleggel írtak), meg talán még emlékeztek az ask.fm-es utálóra is, aki kimerítette az internetes zaklatás fogalmát. Emellett ott voltak a népszerűbb emberek is, akiket mindenki ismert legalább névről, rengeteget nyitottak és zártak be újabb és újabb blogokat, és ennek valahol megvolt a szépsége is. Egy idő után megjelentek a kódos designok, deviantartos sablonok, már majdnem minden design blog vállalt ilyesmit, meg egyre többen tanulták meg kezelni. Jöttek az óriási, színes fejlécek, amiket egyébként én nagyon csodáltam, bár tény, hogy egy idő után sok blog ugyanúgy nézett ki.
Aztán már nem is tudom, pontosan mikor, talán 2016 közepe fele volt egy törés. Igazából akkor kezdett kissé személyesebbé válni az egész, megszervezték az első bloggertalikat, egyre többen posztoltak facebook-ra kiírásokat saját magukról, pedig előtte sokan szerettek picit titkolózni, főleg nevet és kort illetően. Ezzel egy időben viszont sokan úgy érezték, hogy kinőttek már ebből, nincs új ötletük, vagy már nem szeretnének részt venni a bloggeres mindennapokban, így többen köszöntek el végleg ettől a közösségtől. Akkortájt lett népszerű a wattpad is, sokan átmentek oda, vagy egyáltalán nem írtak már, a lényeg, hogy egy idő után elég kevesen maradtunk. Ez nem is történt annyira hirtelen, fokozatosan mentek el az emberek, de azért érezhető volt a különbség. Szép lassan pedig eljutottunk a mostani időkhöz. Sokan mondják, hogy hiányzik nekik a régi csapat, és egyébként ezzel én is így vagyok, de azért én a jelenlegi helyzetet is nagyon szeretem. Sokkal többen nyitottak személyesebb, mindenes blogot, egyre többen osztanak meg novellákat és verseket is, meg van, aki a blogregényeket is egy oldalon kezeli. Emellett szerintem nagyon színes lett bloggerfölde, és úgy vettem észre, hogy nem kisebb, csak másabb. Már nincs egy hatalmas közösség, de azért így is sokan ismerik egymást, és ez talán nem is akkora baj. Amíg régebben megvoltak a szociális pillangók, a véleményvezérek, és a híresebb blogok, addig most már egy sokkal nyugodtabb környezet alakult ki, akkor is, ha ennek kevésbé van családias hangulata. Régebben sokszor elhangzott az a mondat, hogy ne másoknak, hanem magadnak írj, és azt hiszem, akik itt maradtak, azok most már ezt tényleg így csinálják. Szerintem akaratlanul is sok mindenkiben volt egyfajta megfelelési kényszer az akkori közösségben, hogy beilleszkedjenek, talán néha már túlzott kedvességbe és negédeskedésbe is átcsapott a dolog. Ez nyilván az én véleményem, és persze, nem mindenkinél volt ez így, de magamon mindenképp tapasztaltam ezt az érzést.

Ezzel pedig át is tértünk hozzám, és ahhoz is, hogy nekem milyen volt az itt töltött öt év. Emlékszem, hogy amúgy elég hamar belerázódtam a bloggerkedésbe, hamar el is vetettem a teljesen személyes blog gondolatát, csatlakoztam egy design bloghoz, írtam kritikákat (akkor általános probléma volt, hogy sokan rövid, semmitmondó kritikákat írtak, az első pár alkalommal az enyémek se sikerültek jobban), aztán majdnem két hónap után megnyitott a JBT. Még egy történetes blogba is belefogtam, bár egy rövidke fejezetnél tovább nem jutottam, így arról nem is beszélünk. Nem rég léptem be a régi facebookos bloggerprofilomba (ugyanis egyszer tiltottak, szóval azt nem használom), és igazából akkor jött a nosztalgikus érzés, fogalmazódott meg bennem a cikk gondolata, meg arra is akkor jöttem rá, hogy amit én itt régebben műveltem, az valami borzalom. Egyrészről amit fentebb írtam a megfelelési kényszerről, az rám teljesen igaz, mert nagyon szerettem volna ebbe a közösségbe tartozni, másrészről viszont hihetetlenül nagyképű voltam, és nagyon elhittem, hogy én most jobb vagyok másoknál, mert ugye azzal a pár hónapos bloggertapasztalattal nagyon sok mindent letettem az asztalra (érezzétek az áradó szarkazmust). Tizenhárom-tizennégy évesen a legnagyobb büszkeségem volt, hogy tizenhatnak néztek itt sokan, és szerettem mindenbe beleszólni, mert én azt biztos jobban tudom (azért jó tudni, hogy akkor még volt önbizalmam, nem is kevés).
Erre visszagondolva pedig rá kellett jönnöm, hogy én tulajdonképpen ebben az időszakban semmit nem csináltam, egy értelmes blogot nem tudok felmutatni, csak a szám járt, az viszont nagyon. Visszakanyarodva a közösséghez és a beilleszkedéshez, én ezt úgy értem el, hogy mindenkivel beszélgetni és barátkozni próbáltam, ami annyira nem lenne baj, de szörnyű stílusom volt, követelőztem és bunkó voltam, olyanokkal is, akik csak segíteni akartak. Innen is elnézést mindenkitől, akit anno megtaláltam (még 2014-15 fele) a hülyeségeimmel, valamit vissza is olvastam, és inkább letagadnám. Egyszerűen szerettem volna én is jóban lenni mindenkivel, olyanokkal is, akik jóval régebb óta itt voltak, és sokkal idősebbek és érettebbek voltak, mint én, csak ezt akkor én nem érzékeltem. A célomat elértem, mert engem is számon tartottak a szociális pillangók között, kifejezetten „népszerűnek” számítottam, pedig tényleg maximum próbálkozásaim voltak. A kódoló és szerkesztő tudást összekapartam valahonnan, de egy-két kihalt közös ötleten kívül semmi saját dolgot nem csináltam, ehelyett mindenkinek az agyára mentem. Egy idő után pedig rá kellett döbbennem, hogy sokkal több jelentőséget tulajdonítok a bloggernek, mint ami még egészséges lenne, csoportchatekben éltem az életem, ezek miatt nem egy balhéba belekeveredtem (ehhez hozzátartozik, hogy én ezeket élveztem egy bizonyos pontig), viszont így utólag azért látom, hogy ezzel nem csak én voltam így. Emiatt is jó talán a mostani helyzet, mert én megtaláltam a stílusomat, már nem csak beszélek arról, hogy én írok meg blogolok, hanem ténylegesen csinálom is, és ezt egyébként sok embernél látom. Nyilván a legtöbben nem művelték ezt olyan drasztikusan, mint én, de azért szerintem akadnak páran. Szerettem mindenhol ott lenni, sőt, muszáj volt mindenhol ott lennem, és annak ellenére, hogy a közösség úgymond oszlopos tagjának mondhattam magamat, nem is voltam igazán benne, mert végül is nem blogoltam, csak úgy tettem. Aztán amikor jött az a törés, és kevesebben maradtunk, egy ideig még ragaszkodtam az egészhez, elkezdtem a Lyla's-t, aztán szép lassan rájöttem, hogy én azért írok, mert szeretek, és ha már három-négy éve bloggerkedek, akkor itt lenne az ideje rendesen is. Ez szintén régebben történt már, egy ideig megint csak próbálkoztam, aztán eljött az a pont, hogy elkezdtem, és realizáltam, hogy imádom. Ehhez hozzátartozik az is, hogy sokat változtam, belátom a hibáimat, hogy régebben mennyire képmutató voltam, és miután már nem akartam kényszeresen itt is barátokat keresni, akkor találtam olyanokat, akik tényleg azok. Most pedig itt vagyok, még egy ideig nem is terveztem elmenni, és szeretem a mostani környezetet, az itteni embereket. Szerintem végső soron jót is tett a bloggernek a változás, magamon és másokon is ezt látom. 

Remélem, vannak még itt olyanok, akik emlékeznek a régi szép időkre, és van, akinek talán tudtam újat mutatni.
Love, a nosztalgiázó Lyluci ♥️
(csak mert régebben hívtak így is, és bár magát a nevet szeretem, az nem volt egy jó időszak)

4 megjegyzés:

  1. Először is: az egyetemista énem dübörög a fejemben, hogy ebből milyen érdekes kutatást lehetne összehozni.
    Másodszor: én is régi motorosnak mondanám magam, noha én általában a csendes típus szoktam lenni, aki inkább csak megfigyel és nem avatkozik a dolgokba. Szerintem tök jól végigvezetted a bejegyzést, nagyon sok dolgon mosolyogtam vagy grimaszoltam. Én is úgy gondolom, hogy nem lett rosszabb a blogvilág, egyszerűen csak megváltozott, és változni is fog. Az influencerek korát éljük, és ez a kor még csak most kezdődött, szóval szerintem lesznek itt még érdekes megfigyelnivalók. :)

    xx Jolt

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszett, és köszönöm a kommentedet. Legszívesebben én is kielemezném az egész bloggervilágot, meg mindenki viselkedését, érdekes lenne, az egyszer biztos. Amúgy sokan nem szeretik a változást, pedig szerintem semelyik időszak sem jobb vagy rosszabb a másiknál. Mindig van jó és rossz oldala is a dolognak, csak épp más-más. :)

      Törlés
  2. Mikor zárod már be a blogot??? Senki nem kíváncsi erre a sok szarra!!!

    VálaszTörlés

Nagyon köszönöm, ha megjegyzést írsz, igyekszem minél hamarabb válaszolni is ♥