2018. 11. 09.

What's up, Lyla?

Hey babes!

Megérkezett a lustaság koronázatlan királynője, akinek kifogásai mindig akadnak bőven. Ugye Görögországban voltam a sulival, utána rögtön mentem MondoConra, aztán a tanárok úgy döntöttek, eleget használtuk a nyelvi utakat indoknak, hogy miért ne legyen házi, dolgozat vagy projekt, úgyhogy ideje belevetni magunkat rendesen a suliba. Mondjuk az ősziszünet erősen beleszólt eme nagy tervekbe, de ez nekünk, diákoknak nem okozott túl sok gondot. Most pedig, min dolgozom, tervek, sztorik, NaNoWriMo, és egyéb nyalánkságok következnek. Jó olvasást! ♥️

helyzet | nanowrimo | storytime | ötletek | bullet journal

Eddig történt

A MondoConról sajnos most nem tudtam volna annyit mesélni, hogy érdemes legyen rá posztot szánni, mert hihetetlenül fáradt voltam (negyed ötös kelés, nagyon jó ötlet volt), Giger nem tudott eljönni, és most leginkább Petrával haldokoltunk ketten, vagy mások társaságában. Bár kár titeket megfosztani a bokás poénoktól, mert kedvenc crossoverqueenünk a Pál utcai fiúk megnézése után egy utolsó pillanatos Boka cosplayt hozott ki conra, így ezekből született elég. Ennek ellenére nagyon jól telt, csak nem pörögtünk annyit, mint szoktunk. Görögországról is terveztem írni, de sok olyan sztori van, ami inkább nekünk volt vicces, nektek nem lenne az, viszont gondolkoztam azon, hogy néha hozok galériás posztokat, és akkor tudok mutatni képeket. Amúgy utolsó előtti nap cserbenhagyott a Bokám, de ezen kívül imádtam az egészet (jó, ez borzalmas volt). Ezután lassan a sulival is ideje volt foglalkoznom, így tizenkét év után először. Ezzel kapcsolatban egyébként tervezek egyszer posztot az osztrák iskolarendszerről, mert jövőre érettségizni fogok, és szerintem érdekes, hogy mennyire máshogy mennek a dolgok. Ugyan maguk a vizsgák annyira nem vészesek, az előfeltétele, és az eredmény része egy miniszakdolgozat (jobb szót nem nagyon tudok rá mondani), ahol egy tudományos témában kell mindenkinek egy tanár segítségével összehozni valamit, majd elő is adni, és ezekhez hihetetlenül sok kritérium van, amikkel már most bombáznak minket. Én egyébként angolul, pszichológiából akartam írni a genderről, ehhez képest fizikából fogok az időutazásról, de végül is majdnem. (Utólag a második témámat sokkar jobban szeretem mondjuk.) Ezekről mindenképp lesz még poszt. Miután a szünet előtti hetet ezzel zártam, hullafáradtan, a szünet elejét Gigerékkel töltöttük, aztán... Aztán. Elkezdődött a NaNoWriMo.

NaNoWriMo

Aki esetleg nem ismeri, ez egy írós kihívás, a lényege pedig annyi, hogy a novemberi hónapban (minden évben megszervezik) 50.000 szót írj. Az oldalon lehet vezetni a szószámot, lehet word sprinteket is rendezni, hogy akár barátokkal együtt időre írjatok, és rengeteg lehetőség, meg játék van még. Nos, bevallom őszintén, én úgy indultam neki ennek, hogy talán megírok 30.000 szót, kezdésnek elég lesz, meg kipróbálom magamat ebben is, mert már mióta nem írtam hosszabb dolgokat, regényeket, és azokat se gyorsan, napok alatt. Ehhez képest elkezdtük egy bloggeres csapattal, és az első napokban (még a szünetben) napi hét-nyolcezer szót sikerült írni. Az elmúlt héten lassítottam a tempón, mert szinte egy betűt nem pötyögtem le, de a negyedik napon elértem ezzel a 25.000 szót, amit életemben nem gondoltam volna, hogy ilyen rövid idő alatt menne. Hozzátartozik, hogy a történet egy könnyed, humoros nyári történetnek indult, azóta kissé depressziós lett, és rájöttem, hogy a regényem egy bipoláris tinédzser, de majd visszaolvasom január-február környékén, és meglátjuk, mi lesz belőle. Remélhetőleg blogon is látjátok majd Fanni történetét. Addig hétvégéken megpróbálok belehúzni, szerintem a nanós cél hamar meglesz, aztán meglátjuk, meddig jutok vele. Nekem hihetetlen élmény volt, hogy mennyit sikerült írnom, amivel bőven túlteljesítettem saját magamat is. Bár sokat szoktam tervezgetni még a párszáz szavas szöszeimet is, most semmi konkrét tervem nem volt, a karakterek fele még most is xy-ként szerepel, mert nevük még nincs, és szerintem ezért is vett más irányt a történet, de még én sem tudom, mi lesz ebből. Remélhetőleg a végére valami elfogadható, de ez csak azután derül ki, miután befejeztem, amire kivételesen esélyt is látok. (wait, what? lyla, what happened?)

bár borítója már van, csináltam hozzá még egy képet, mert unatkoztam írás helyett

Továbbiak & BuJo

Most novemberben a NaNo mellett nem sok kapacitásom marad, hétvégente pedig először a Bohemian Rhapsody, aztán a Grindelwald bűntettei fog berántani ismét a fangirl tenger aljára. Ennek ellenére egy posztot még mindig biztosan hozok, jövőhét csütörtökön várható. Hogy mit? *dobpergés* Giggerrel idén is megszervezzük a Bloggerkarácsonyt! *fájó lelkesedés helye*
Ezen kívül megpróbálom majd összekreatívkodni a görögországos galériámat, írást viszont szerintem majd csak decemberben fogok újra publikálni, de onnantól újra retteghettek, mert elárasztalak titeket a legfájóbb angstokkal, és legcukibb fluffokkal, meg karácsonyi hangulatban dobálok mindenkire hópelyhes konfettit. Arról soha nem tudok nyilatkozni, hogy mit takarnak ezek a rövidebb szöszök, mert mindig vannak új ötleteim, amik háttérbe szorítják a régieket, de ez szerintem már senkit nem tud meglepni. 
Ezen kívül van egy dolog, amiről kivételesen nem feledkeztem meg: az 101-1001 kihívás, aminek egy-két pontja sikerült is már, vagy látok esélyt a teljesítésére, az egyik ilyen pedig a bullet journal vezetése. Nagyon megihletett egy-két ötlet, így én is elkészültem a novemberi kis naplómmal. Ezt a könyvecskét HP témában kezdtem el, és szerintem a többi hónapban is így folytatom, ha meg esetleg betelne, a következőbe valami görög/PJO stuff kerül. Képeket mindenképp mutogatok majd többet is, de annyira részletesen nem szeretném leírni, mert ez egy abszolút személyre szabott dolog. Egy egyszerű fekete tűfilc, és arany csillámtoll segítségével csináltam meg az oldalakat, naptárral, habit/mood/fangirl/nano/blog trackerrel és week plannerrel, bár sajnos eddig eléggé hanyagoltam, mióta október végén elkészültem. Ha meglesz a módszer, amivel valami jó galériát tudok blogposztokba rakni, akkor képeket is osztok meg minden ilyen projektemről. 


Remélem, tetszett a bejegyzés, akkor is, ha túl sok hasznos infóval nem szolgáltam nektek, de várlak titeket szeretettel jövőhéten a bloggerkarácsonyon! ♥️
Love, the lazyqueen, lyl

2018. 10. 15.

300 | Csillagles

Hey guys!
Jelenleg görögországból írok nektek, mert ugye ógörögöt tanulok a suliban, és eljöttünk ide művelődni (természetesen csak azért, véletlenül sem szórakozni, borozni és társai).  A mostani írásom illik is a témához, mert egy Percy Jackson ficet írtam a hetedik címre, amiben Artemisz mesél a csillagokról és hősökről. Igyekeztem minden háttértudásomat bevetni, sokat gondolkodtam, hogy kikről írjak, remélem tetszeni fog, jó olvasást! ♥️

saját készítésű, fanartokból összerakott kép
 300 | Percy Jackson | Artemisz | görög mitológia | Vadászok

A szikla szélén két lány ült, csöndben figyelték az előttük elterülő nagy tavat, és a végtelen erdőt. Mögöttük a sátrak lakói elcsendesedtek, csupán farkasok köröztek nesztelenül, az egyik védelmezően meg is állt mellettük. A fáklyákat eloltották, és csak a halvány ezüstös fény derengett a táborhely körül.
– Az kinek a képe? – mutatott fel az égboltra a kisebbik. Larisa nem rég csatlakozott a lányokhoz, és szentelte életét Artemisznek. Az istennő elmosolyodott. A jelenlétében még jobban kirajzolódott a hold erős fénye, és a csillagok, amik bevilágították az egész környéket.
– Az a Kígyótartó, Aszklépiosz. Az unokaöcsém volt, az ókor egyik nagy tudósa, a gyógyítás istene. Kheirón tanította, és ő fektette le az orvostudományok alapjait. Sajnos túl messzire ment, mert a halál törvényeit szegte meg, így Hádész közbelépett.
A kislány érdeklődve figyelte egy ideig a csillagképet, majd egy másikra mutatott. Artemisz elmélázva nézett fel, majd ismét megszólalt.
– Perszeusz egy nagyszerű félisten volt, maga Zeusz fia, az egyik legelső hérosz. Ő győzte le először Medúzát, és azon kevesek egyike, akiknek a története boldog véget ért. Talán hallottál Percyről, róla kapta a nevét, és eddig ő is hasonlóan hősiesnek bizonyult.
Az istennő hangjában tisztelet, ám keserűség is csengett. A fiú a közelgő háborúra emlékeztette, és tudta, hogy az egyik utolsó estéjét tölti el Vadászai társaságában, mielőtt a többi kötelezettségét kell teljesítenie. Szerette ezeket a nyugodt pillanatokat. Larisa kíváncsisága tetszett neki, a lány merész volt, és amikor ránézett, egy elszánt harcost látott. Talán ezért is érdekelték ennyire a történetek azokról, akik nagy tetteket vittek véghez.
– És az? – kérdezte. Artemisz szomorú, de büszke mosolyra húzta száját.
– Ő egy igazi hős volt, nem rég távozott közülünk. A leghűségesebb és legbátrabb Vadászom volt. Onnan vigyáz rátok, csak kövessétek őt, ha kétségbeesnétek. A neve Árnyék Zoé, és a Vadászlányként nyerte el végső nyugalmát az égbolton.


Még nem tudom, hogy jövőhéten mit hozok, valószínűleg egy conos élménybeszámolót, de addig is, remélem, hogy tetszett! ♥️
Love, a görög-fan leányzó, Lyla

2018. 10. 08.

DIY | szobadekor I.

 Hey babes!

Mindig elmondom az ilyen posztoknál, hogy nincs túl nagy kézügyességem, a családomban még a nyolc éves húgom is szebben fest, de a kreativitásommal nincs gond, így igyekeztem a szobámban is hasznosítani. Most a saját fandom-szobám díszítését mutatom be, amikhez hasonlót bárki könnyedén meg tud csinálni, csak fantázia, üres felület, festék és ragasztó kell hozzá, esetleg inspiráció (és az egyikhez pár száz forint, de tényleg nem nagy összeg). Jó olvasást, és remélem, sikerül valakit megihletni! ♥️

*festés után*
DIY | szobadekor | fandomok | kreatív

Évekig egy szobában laktam a drága húgommal, akkor még beértem a poszterekkel, meg a könyvespolcom díszítgetésével, de aztán apum átalakította a lakásunkat, és két fallal lekerített egy részt az amúgy sem sokat használt nappalinkból, ahol utána berendeztem a kuckómat. Mivel az egészet ő csinálta és tapétázta, nyugodtan festegethettem rá, amit ki is használtam. A posztnak tervezek második részt is csinálni, mert még jó pár tervem van, amikhez eddig túl lusta voltam.

Elsőnek van egy kis Disney-kastélyom (csak vállig ér nekem), amit simán vízfestékkel, egy konyhai törlőkendő segítségével vittem fel a falamra (a fentebbi kép illusztrálja az utána uralkodó állapotokat a padlómon). Először kép alapján megrajzoltam a körvonalakat, aztán elkezdtem pamacsolgatni, összemostam a színeket, ehhez különösebb művészi véna sem kellett. Összességében két-három órát vett igényben, kivételesen a padlóm sem lett festékes, pedig a végén még le is spricceltem (amit mondjuk nem ilyenre terveztem, de hát mikor megy bármi úgy, ahogy kitaláljuk).


Utána következett a felirat a plafonomra. Mivel tetőtéri lakásban lakunk, ez egy elég vicces folyamat volt, ugyanis az a rész, ahova festettem, ferde, a tetejét széken állva is alig értem el (nyakfájásért nem vállalok felelősséget), az aljára meg az ágyamon ülve is kényelmetlen volt összekuporodva alkotni. A felirat stílusa ismerős lehet, engem is más ilyen képek ihlettek meg, de személyre szabtam, új szövegekkel és fandomokkal (meg a ház szót kicseréltem szobára, bár a szüleim is fanok, csak nem vallják be). A neten keresgéltem meg a különböző betűtípusokat, van, ahol csak az abc-t találtam meg, azt nyomtattam ki, máskor meg az egész szöveget. Nem rajzoltam meg előre, csak nagyjából felírtam, hogy hogyan fér ki (ez látszik is rajta, khm), aztán egy fekete temperával neki is estem. Ezzel többet szöszöltem, meg az elején még méricskéltem, hogy kijöjjön, de utána ezt is elengedtem. Aki esetleg meg szeretné csinálni, nézzelődjön nyugodtan neten („in this house” címszóra sok képet ad ki).
Fordítás: Ebben a szobában hiszünk a varázslatban, váratlan utazásokra indulunk a Félvér-táborba, a gardróbba, át a kilenc és háromnegyedik vágányon, egy messzi-messzi galaxisban. Tudjuk, hogy minden varázslatnak ára van, és közeleg a tél. Sosem hagy el bennünket a remény, és nem kell nekünk más, csak hit, bizalom és egy csipetnyi tündérpor. Nem érdekel, hogy ki mit gondol, mert ebben a szobában geekelünk. (A legtöbb helyen nem pontosan fordítottam, hanem ahogy az adott fandomban tették, a geekre pedig sajnos nem tudok olyan magyar szót, ami visszaadja azt a jelentését, sorry )
Fandomok (sorban): Gyűrük ura/Hobbit, Percy Jackson, Narnia, Harry Potter, Star Wars, Egyszer volt hol nem volt, Trónok harca, Éhezők viadala, Disney (Pán Páter). 

Szintén egy festői műalkotás (se) a következő, természetesen fandomos. Ehhez is netről szedtem ihletet, azt alakítottam át. Talán láttatok már ti is hasonlót, utcatáblák, különböző helyekre mutatnak. A lámpaoszlopot megrajzoltam, utána jöttek a táblák körvonalai, az egész szabad kézzel készült, de még lehet, hogy kap egy 3D-es hatást, csak ahhoz semmi szemmértékem nincs. A feliratokat szintén netről állítottam össze, amelyikhez nem volt egy jellegzetes betűtípus, amit megismernek, azokhoz kerestem mást. Fentről sorba: Magányos hegy (Hobbit), Roxfort (Harry Potter), Sohaország, Panem (Éhezők viadala), Csodaország, Félvér-tábor (Percy Jackson). Még lehet festek mellé mesefigurákat, vagy szimplán Micimackó fogja böngészni a táblákat, még meglátjuk.


Az utolsó díszítésemhez képeket nyomtattam ki (elég olcsón lehet többet is előhívatni, a dm-et ajánlom erre a célra). Nekem apum adta az ihletet, mert a munkahelye közelében vannak ingyen elvihető, vicces képeslapok, és azokat rakta ki a nappalinkban, én pedig mindenféle engem jellemző képet kerestem, azokat kinyomtattam, majd kiplakátoltam vele egy részt (két oldalú ragasztót, vagy hasonlót ajánlok, bár sokszor kellett visszaragasztgatnom). Ezen kívül egy másik üres felületre is tettem ki fotókat, amiket a legjobb barátaimtól kaptam, szintén montázsként.


Ezen kívül egy parafatáblára pakoltam ki mindenféle emlékeket, van két nagyobb képkeretem, azokba pakoltam fotókat, meg a könyvespolcomon és a szekrényem tetején gyűjtögetek apróságokat. Amiket még tervezek: Mardekár logó, a táborom logója, térkép, részlet a Tekergők térképéből, de ezekről majd a következő posztomban írok, ha összekaparok annyi energiát, hogy megcsináljam. Meg fel akarom szenvedni az ajándékba kapott rajzaimat, de egyelőre a falamnak nem tetszettek, szóval majd meggyőzöm.
régebbi kép, most a képkeret alatt van a kastélyom
összkomfort

Remélem, hogy tudtam már ötletet adni, esetleg megtetszett valami annyira, hogy elkészítsetek egy hasonló díszítést! ♥️
Love, a kreatívkodó lustaság, Lylu

2018. 09. 27.

Off | blogszülinap

Hey dearies!

Ma van egy éve, hogy újra megnyitottam szeretett kis blogomat, hogy összeszedjem az ötleteimet egy helyre. Gondoltam, hogy hozok egy rövidke posztot, amiben mesélek egy picit a Lyla'sról, meg a terveimről. Jó olvasást! ♥️

blogszülinap | tervek | storytime

A blogot eredetileg még 2015-ben nyitottam, szintén szeptemberben. Akkor még inkább cikkekkel, élménybeszámolókkal és bloggerügyekkel foglalkoztam itt, novellákig nem jutottam el, bár azok is tervben voltak. Nem lett túl hosszú életű, a designt azóta lecseréltem, csak a menüm maradt meg. Ezután volt pár próbálkozásom, egy ideig toplistákat kezdtem el kirakni, tematikus napokat csinálni (wtf lyla...?), majd tavaly nyáron Ausztráliáról meséltem, de egyik sem tartott ki sokáig. Utána elkezdtem írni a rövid szöszeimet, rátaláltam a 300-as kihívásra, és mikor újult erővel belevágtam, ezeket osztottam meg itt, fűszerezve egy-két személyesebb poszttal, cikkel, kvízzel, és bár voltak apróbb szünetek,  mindig visszataláltam ide.
Az egy év alatt 36 posztot tettem közzé, ennek nagyjából a fele novella, a többi minden más (random trash). 24 tündér iratkozott fel, együtt összesen 136 kommentet tettünk közzé, és már majdnem 18000 ember kattintott rá a blogomra. Tavaly megszerveztük Gigerrel a bloggerkarácsonyt, amit idén is tervezünk, és a kereti között rengeteg csodálatos ajándék született. Thanks for everything! ♥️

Hogy egy picit a hátteréről is meséljek: mikor elkezdtem blogolni, még az itteni őskorban, összesen két történetet tettem közzé, az egyiket még elég fiatalon írtam, és nem is nagyon hirdettem, a másikról pedig inkább nem beszélünk, mindenki jobban jár. A legelső rendes itteni oldalam minden kreativitást nélkülözve a Lyla blogja nevet kapta, de ott is inkább személyesebb dolgokat osztottam meg, ahogy később se az írásaimon volt a hangsúly. Elég sok próbálkozásom volt, még annál is több megkezdett blogom, ezért is szerettem volna egy helyet, ahol összegyűjthetek minden ötletet, akár kritikát és designt is vállalhatok, és kiélhetem a kreatív, beteg kis lelkemet. Mivel a saját buksimba kalauzoltalak titeket, a Lyla's nevet kapta. A mostani designt már nem tudom, mikor hoztam össze, de fejlécnek azért választottam ezt a képet, mert hangulatos és sok mindent jelent számomra. A nyáritáborban, amiről már volt párszor szó, minden este tábortűz van, ott szoktunk együtt leülni, énekelni, lenyugodni picit, nekem a kedvenc részem az egészben. A színeket a képről szedtem, de a zöld amúgy is a kedvencem (just slyth girl things). 
Aztán feltöltögettem ide mindent, ami én vagyok, kezdve a random bemutatkozásommal, az agyrémeimmel, a beteg gondolataimmal, de igazából ide bármi jöhet, ami engem jellemez. Úgy érzem, emellett ki is tudok most tartani, ha nem is rendszeresen, ha van egy-két (hét, hónap, évszak) kihagyás, akkor is visszatérek ide. Maximum néha-néha változtatok a terveken (úgy napi szinten), de ennyi belefér. 


A terveimről annyit, hogy nem ígérek semmit, talán az a legbiztosabb. Most részt szeretnék venni az idei NaNoWriMo-n, a fenti borítót ahhoz a történetemhez készítettem. Egy egyetemista lányról szól, aki a barátaival elmegy nyárra egy hatalmas táborba dolgozni. Lesznek benne vicces, szomorú, romantikus részek, kalandok, újdonságok is, de még nem szeretnék semmit elárulni, mert akkor lehet el se kezdem (neeem tapasztalat, dehogy). ITT találjátok a profilomat, ahol novembertől nyomon követhetitek a haladást, ha pedig összejön, később egy külön blogon is olvashatjátok. Emiatt lehet, hogy novemberben elmaradoznak a bejegyzések (legalább van mire fogni, hihi), de igyekszem majd. 

Ezen kívül rengeteg ötletem van, a 300-as kihívás, hosszabb novellák, rövidebb szöszök. Neverland Stories, fandomközpont, Csingiling fic, gay shit everywhere, de ezekről nem tudok semmi konkrétat mondani. Mindig tele van a buksim tervekkel, egy megírt egypercesre jön tíz új ötlet, ezért is szép a bloggerállatfajba tartozás. Emellett ugye ismét jön a bloggerkarácsony, haladok a 101-1001 kihívással, most a retró songficeket is új szintre viszem, szóval elvagyok, mint mindig.

Remélem, tetszett, köszönöm, hogy eddig itt voltatok mellettem!  ♥️
Love, a tervszövögető Lyla

2018. 09. 24.

Retró kihívás | Wanted Dead or Alive (songfic)

Hey babes!

Múlt héten ugyan kimaradt a bejegyzés, de most egy picit hosszabb novellával jöttem az eddigi párszázszavasok után. A retró kihívás keretei között íródott, amiből még szeretnék többet írni, a szabályokat, bejegyzéseket, forrást ITT találjátok hozzá. Gigertől egy Queen, egy Bon Jovi és egy Green day számot kaptam, a középsőre esett a választásom. Igazából teljesen más oldalról közelítettem meg a dalt, mint az eredetiben, egy pszichodrámát próbáltam összehozni, miután hagytam, hogy megihlessen a szöveg. Jó olvasást (ismét egy vidám történet)! ♥️

songfic | Wanted Dead or Alive | pszichdráma (akar lenni) | angst

Magamra húztam a kapucnimat, és kissé összébb húztam az elnyűtt farmerdzsekimet, hogy óvjon a hidegtől és a szemerkélő esőtől, de ez sem segített túl sokat. Beálltam egy szűk mellékutcácska sarkára, a kukák mellé, majd elővettem egy gyűrött doboz cigit. Csalódottan láttam, hogy már csak három szál van, de azt még nem tudtam, honnan szerzek többet. Rágyújtottam, és bámultam ki a forgalmas útra. Zenelejátszók, földet bámuló, mélabús emberek, akik siettek, ezért fel se fogták a körülöttük zajló világot. Úgy éreztem, már ezerszer láttam ezt képet, minden annyira monoton, soha nem történik semmi. Néha egy-egy mentős vagy tűzoltó belezavart a mindennapi zajba, előfordultak balhék, hangos veszekedések, de semmi nem törte meg igazán a ritmust. Rosszul voltam attól, hogy senki nem mutatott újat, minden ugyanolyan szürke, sőt, csak napról-napra szürkébb.
Hirtelen fojtogatónak éreztem a levegőt, túl fülledt volt, túl sok. Megígértem magamnak, hogy ezt a pár napot kibírom, de nem ment. Semmi pénzem nem volt, szóval valahonnan szereznem kellett. Napok óta ezen a környéken járkáltam, figyeltem és hallgattam. Tudtam, hogy van egy üres lakás innen két utcára, de oda csak a legvégső esetben akartam menni. Hirtelen viszont egy meglehetősen kellemetlen zaj ütötte meg a fülemet, így rohanni kezdtem. Túl közel éreztem a rendőrautók szirénáját, szóval előkapartam a zsebemből a kulcscsomót, amit a lakás előtti növény földjében találtam. Az ott lakóknak fel se tűnt, mikor elindultak nyaralni, hogy ott ültem épp a lépcsőházban, ahol pár órával azelőtt elaludtam. Odaértem a kapuhoz, majd remegő kézzel próbáltam megtalálni a megfelelő kulcsot. Épp akkor slisszoltam be, mikor megláttam a ház egyik lakóját arrafelé tartani, szóval reméltem, hogy nem látott meg, vagy ő is ugyanolyan, mint mindenki más, aki fel sem figyel a környezetére, csak a saját kis problémáival van elfoglalva.
Abban a pillanatban arra se emlékeztem, melyik emeletre tartok. Nem tudom, hogy jutottam be a lakásba, az egész kiesett. Talán félig másztam a lépcsőn, négykézláb. Mire felértem, csak levágódtam a kanapéra. Le akartam zuhanyozni, legutóbb egy napja ettem száraz kenyeret, nem ittam. Sem vizet, sem mást.
Mikor felébredtem, fogalmam sem volt, merre lehetek, bár ez az utóbbi hetek tapasztalatai után nem volt meglepő. Estefele lehetett, de nyár lévén még nem ment le a nap. Kimásztam a fürdőszobába, és belepillantottam a tükörbe, de a látvány megijesztett. Talán egy hónapja borotválkoztam utoljára, a hajam is megnőtt már, a szemek alatt sötét karikák látszottak, a szemem durván bevérzett, és sok ráncot összeszedtem, mióta eljöttem otthonról. Az eljövés talán nem is a legjobb szó. Kiraktak. Megszöktem.
Miután megmostam az arcom, és le is zuhanyoztam, elindultam körbenézni a lakásban. A családnak két gyereke lehetett, két kis szobát találtam. A sajátjaimra gondoltam, már nem láttam őket egy éve. Az egyik sarokban egy hintaló állt. Nekik is van otthon. Nekem is volt. Nem bírtam tovább a látványt, az elrendezett hálószobákat, a kirakott közös képeket, így megkerestem a konyhát, mert a hasam már korgott. Találtam toast kenyeret, megpirítottam kettőt, de azokat is nehezemre esett lenyelni. Mostanában keveset ettem, amitől az elején mindig éhesebb voltam, most viszont már minden falatot sokáig kellett rágnom, hogy lemenjen. Végül benéztem a hűtőbe, amit később megbántam. Nem tudom, mit kerestem, de azt tudom, mit találtam: alkoholt. Mostanában nem nyúltam hozzá, és valahol mélyen éreztem, hogy jobb volt ez így, bár nem saját döntés volt. Már pénzem nem volt rá. Másra kellett.
A következő pár óra homályosan van meg. Emlékszem a dohány szagára, a számból kiömlő sörre, amikor már nem tudtam normálisan nyelni. A füst csípős szagára, akkor már égett a gyomrom, meg a tüdőm is, bár inkább a szívem. Találtam egy gitárt. Először csak párszor megpengettem, egy idő után viszont énekelni próbáltam, de a hangom fojtott és rekedtes volt. Már rég nem szólaltam meg, közben pedig sokszor köhögési roham tört rám, ennek ellenére pedig elszívtam az újabb és újabb szál cigiket. A dohányom már összekeveredett a fűvel, nem is számolgattam már, hogy mennyit juttatok be a szervezetembe. Egyre erőteljesebben énekeltem, a végére talán már üvöltöttem is, nem tudom. Elborult az agyam, felálltam a kanapéra, a gitárt már szinte ütögettem, nem is pengettem. Aztán elkezdtem földhöz vágni, közben már nem is dallam tört fel a torkomból, hanem reménytelen ordibálás. Nem gondoltam semmire, mégis mindenre, miközben a gitárt hozzávágtam bármihez, amit értem, majd az öklömmel püföltem. Levertem vele a falakról a család közös képeit, majd elkezdtem a húrokat letépkedni. Romboltam, de nem tudatosan, csak kiadtam minden dühömet. Végül a sarokba hajítottam a hangszer maradványait, majd lerogytam a padlóra, akkor már zokogtam. Fulladozva próbáltam visszanyelni a könnyeimet, állati hangokat produkálva. A hajamat téptem, majd ott kucorogtam a sarokban. Magzatpózban fetrengtem, a saját szennyemben. Így aludtam el megint.

­***

Egy ház előtt álltam, takaros kis kerttel, lenyírt fűvel, tökéletesen berendezett környezettel. Talán túl tökéletes is volt. Elindultam a gondosan lehelyezett járólapokon a bejárat felé, majd beléptem. Ismerősnek tűnt a hely, mégis idegen. Talán a makulátlan tisztaság, meg a precízen elhelyezett tárgyak miatt. Mindennek pontosan ki volt centizve a helye, még a díszek is katonásan álltak egymás mellett. Úgy éreztem, minden léptemmel, mozdulatommal, és a lélegzetemmel is csak beszennyezem a környezetemet. Tudtam, mit merre találok, mégis úgy éreztem, mintha most lennék itt először. Lassan felderengtek régi emlékfoszlányok, de furcsán éreztem magamat. Egy kisfiú szaladgált kint, az ablakból lehetett csak látni, egy kutyával kergetőztek. Egy másik, idősebb kissrác a sarokban játszott az építőkockákkal, egy harmadik pedig a konyhában rángatta anyukája kötényét, hogy éhes. Megzavarodtam, hirtelen megtelt a tér, és mindenhol ugyanazt a gyereket láttam, csak más-más korban. Az egyik a lépcsőn szaladgált egy papírrepülővel, viszont valaki fejvesztve rohant ugyanott felfele, mintha az életéért futna. Talán így is volt. Láttam egy hét-nyolc éves formát, aki társasozott, de a másik játékos alakja elmosódott. Szinte ugyanazt a gyereket a szekrény előtt kuporogva is megpillantottam, ő sírt, előtte pedig a kivehetetlen férfi állt, üvöltözve. Aztán változott a kép, én még mindig ugyanott álltam, földbegyökerezett lábbal, de a kisfiúk megváltoztak. A saját fiamat pillantottam meg, többedmagával, ugyanazokat a mozdulatokat csinálva, mint az én kiskori énjeim. Az egyetlen dolog, ami más lett, hogy az a férfi nem az apám, hanem én voltam. Hirtelen túl sok lett, ismét megjelentek a saját gyerekkori emlékeim, most egyszerre a másikkal, a szoba pedig összefolyt, egyszerre láttam a széthagyott játékokat, a koszos padlót, a véres konyhapultot, ahová bevertem a fejem, mikor nekilöktek; és azt a fojtogató tisztaságot, ami az érkezésemnél fogadott. Ismét úgy éreztem, hogy képtelen vagyok befogadni az egészet, hogy megőrültem.

***

Mikor magamhoz tértem, még mindig ott feküdtem, ahol végül kiütöttem magamat, ugyanolyan pózban. Hihetetlen bűz volt, ahogy feltápászkodtam, láttam a vért, ami az öklömről cseppent le. Még mindig vérzett. Hányás és húgy szaga keveredett. Azt kívántam, bár belefulladtam volna a saját nyomaimba. Émelyegni kezdtem, most már nem szűnt az érzés, ami eddig is bennem volt: menekülni akarok, el innen, a városból, a világból, de legfőképp a saját fejemből, ahova hónapok óta be vagyok zárva. Felálltam, bár nehezemre esett, majd megtámaszkodtam a falba. Körbenéztem, de fel sem fogtam a károkat, amiket én magam okoztam, mert hihetetlenül sajgott a fejem. Nem messze tőlem egy széttépett újság hevert, arra próbátam összpontosítani, amit valószínűleg pár órával azelőtt téphettem szét. Már az ideérkezésemnél észrevettem, de nem akartam belenézni. Nem érdekelt, hogy köröznek-e, vannak-e hírek, mondott-e valamit a feleségem. Napok óta eszembe se jutott, bár nem is foglalkoztam semmi mással, csak hogy eltereljem a figyelmemet, száműzzem a gondolataimat, az embereket tanulmányozzam. Felröhögtem, mély, keserű hörgéssel, ijesztően. Ítélkeztem mások fölött, mikor ott voltam én, elcsesztem az életemet, egy drogos alkoholista voltam, aki menekült az igazság elől. Tudtam, hogy nem a rendőrség miatt félek, vagy ami az elkapásom után következne, hanem hogy belenézzek a saját szemembe. Tudtam, hogy abba kéne hagynom, de nem ment.
Onnan is elmenekültem, otthagyva a romokat. Úgy éreztem, hogy tönkretettem egy család életét, ahogy apám a miénket, és én a sajátomét. Fojtogatott a levegő, de azt hiszem, ez már nem is fog elmúlni soha, örökké így marad.

***

Futottam. Nem tudtam, hova, vagy hogy ki elől, csak azt, hogy üldöznek. Sokáig álltam még a lakásban, magam sem tudom, miért, talán szembesülni akartam az általam okozottakkal, amik engem tükröztek. Az otthagyott rom én voltam, csak magamat már jóval régebben tettem tönkre. Talán ismét egy sziréna térített magamhoz, már nem tudom. Csak azt, hogy kirohantam a lakásból, úgy hagyva magam mögött, mint régebben a sajátomat. Hajnal lehetett, már világosodott. A fullasztó érzés nem múlt el, csak erősödött de ahhoz lassan hozzászoktam. Most viszont mást is éreztem, mintha figyelnének. Tudtam, hogy futnom kell, valami vagy valaki közelít felém. Nekiiramodtam, át a szűk utcákon. Kiértem a főútra, ahol embereket érzékeltem magam körül, de nem volt időm megvizsgálni őket. Talán őket is üldözte az a dolog, lehet oda kellett volna kiáltanom, de kezdtem kifogyni a szuszból, már csak az adrenalin mozgatta a végtagjaimat, esetleg a bennem maradt drog, én már rég elvesztettem az irányítást. Ahogy egy kisvárosi részhez értem, még gyorsabban rohantam, el az emlékeimtől, meg attól, ami követett engem. Néha láttam egy-egy felvillant arcot, de az elején nem tudtam kivenni, kik azok. Megpróbáltam kiüríteni a fejemet, és nem figyelni semmi másra, csak hogy megmeneküljek. Aztán felismertem az első arcot. A fiam volt. A fejemben hallottam, ahogy azt mondja, csalódott bennem. Már kezdett elfogyni minden tartalék levegőm, de nem álltam meg, nem tudtam megállni. Úgy éreztem, az életem múlik rajta, így hát folytattam. A saját arcomat is megláttam, aztán sorban mindenkiét: apámét, anyámét, a feleségemét, a kislányomét, akivel szinte semmi időm nem volt. Már a kezemmel próbáltam elhessegetni a képeket, kiáltani akartam, de nem jött ki hang a torkomon, az arcomon könnyek folytak le. Körülöttem újra változott a helyszín, ahogy rohantam, megint magasabb társasházakat láttam, egy főutat is. Befordultam egy sarkon, talán egy sikátor lehetett, nem tudtam megmondani. Magamtól meg sem álltam volna soha, addig akartam futni, míg el nem fogyok. Végül átestem pár kukán, amiket észre sem vettem, felborítva mindent. Nem érzékeltem sem a zajokat, sem a saját kiáltásomat, nem éreztem a fájdalmat sem, ahogyan felhorzsoltam a végtagjaimat. Körülnéztem, felismertem, hogy hol vagyok. Én egyenesen futottam, nem kanyarodtam el, most mégis szinte ugyanott voltam, ahonnan elindultam. Abban a szűk kis utcácskában, ahonnan előző nap a lakáshoz mentem. A családra gondoltam, akik majd hazaérve az én mocskomat találják ott. Nem csak a koszt, a törött holmikat, hanem a romlott lényemet is. Most viszont ott ültem, egyedül, horzsolásokkal, véresen, kifulladva. Az előbb az életemért futottam, vagy magam elől, már nem tudom. Abban sem vagyok biztos, hogy futottam. Nem is üldözött semmi. 

Én Gigert, Petrát, Majrát és Liát hívtam ki, a számaik pedig a következők:
  1.  John Lennon - Imagine
  2. Marilyn Manson - Sweet Dreams
  3. Republic - 67-es út
 Remélem, tetszett, jövőhéten újra itt! ♥️
Love, a beteg elméjével nevetgélő Lyla 

2018. 09. 10.

300 | Szépség

 Hey, babes!

Itt vagyok a következő bejegyzésemmel, ezúttal egy újabb 300 szavas szösszel, amibe belefojtottam minden önértékelési problémát, just because it's fun. Jó olvasást! :))) ♥️

 300  | szösz | angst | szépség | önértékelési zavarok

A tükör előtt állt, és magát nézte.
Annyira szép vagy! – hangzott az egyik „barátnője” szájából.
Utálta a haját, nem lehetett vele semmit kezdeni. A fésű nem segített rajta, sehogy sem állt és nem tudta megtalálni a megfelelő stílust.
Úgy szeretnék olyan lenni, mint te! – A szobatársát se érezte soha közel magához.
Az arca egyáltalán nem volt szimmetrikus vagy arányos, az orra túl pici, a szája csak egy vékony vonal, a szemei pedig túl nagyok.
Lélegzetelállító vagy – suttogta a fülébe a fiú, aki később kegyetlenül elhagyta.
Egészségtelenül soványnak érezte magát, a csontjai túl erősen kirajzolódtak. A combjai között hatalmas rés volt, mellei és feneke pedig mintha nem is léteznének.
Ne aggódj ennyit magad miatt – jegyezte meg rengetegszer az anyja, de semmi érzelmet vagy törődést nem érzett a hangjában, mintha csak egy újabb tehertől akarna szabadulni.
Néha kimázolta magát, de attól se érezte magát szebbnek vagy jobbnak. Kényszerből tette, mert körülötte mindenki csinálta, de nem tetszett magán a smink.
Te így vagy tökéletes – hallgatta kiskorában az apját.
Ahhoz mégse volt elég tökéletes, hogy a férfi vele maradjon vagy bármennyire igényelje a válás után a társaságát.
Hogy tudsz ilyen jól kinézni? Állandóan fogyózom, de akkor sincs ilyen alakom. – Az osztálytársa is csak azért beszélt hozzá, mert nem volt jobb dolga.
Már évek óta nem érezte őszintének a saját mosolyát. Egyszerűbb volt magára erőltetnie egy művigyort, aztán az is természetesen jött.
Úgy irigylünk. Igazi szépség van. Mit használsz az arcodra, annyira szép a bőröd! Szeretnék olyan lábakat, mint a tieid.
– Ne egyél annyit. Olyan kövér vagy! Minek erőlteted azt a mosolyt, rajtad az sem segít. Elhiszed nekik, amit mondanak? Csak nem merik a szemedbe mondani az igazat. Csúnya vagy! – A démonok hangjainak annyival könnyebb volt hinni, mint a kedves szavaknak.

Remélem tetszett, jövőhéten még meglátom, melyik ötletemre lesz több időm! ♥️
Love, Lyla

2018. 09. 03.

Születésnapi mentőakció

 Hello, my dearies!

Jelentem, visszatértem bloggerföldére, azóta a kritikarendelős opciók elköltöztek, ugyanis lett egy design blogom Majrával, Liával és Nadinnal, link ITT. A nyár alatt sikerült összeszednem magamat, most vannak előre bekészített bejegyzéseim. A mai egy rövid crossover slash novella lenne, amit Petrának írtam még szülinapjára. Jó olvasást! ♥️ (omg, it's actually happy, can you believe it?)

novella | fanfic | slash | crossover | HP | PJO | ajándék

A nyári hőség miatt a Privet Drive utcái kihaltak voltak, aki tudott, elhagyta a forró kertvárost, mások a házukban hűsöltek, miután korán reggel meglocsolták a száraz gyepet. Harry Potter az ágyán ült, és néhány levelet tanulmányozott, amit a barátai írtak neki. A meglazult padlódeszka alatt, ahol évek óta dugdosta a tankönyveit, és minden mást is, amit a nagybátyjáék elkoboztak volna, ha meglátják nála, most egy torta is lapult, egy bizonyos félóriás saját készítésű, kevésbé ehető, ám annál inkább szívből jövő meglepetése. A fiú mellett ajándékok hevertek, Kviddics cuccok, egy könyv, meg néhány édesség is. Hedvig és néhány másik madárvendége nagy utat tettek meg, de hát nem minden nap lesz tizenhat éves az ember. Harry mosolyogva tette arrébb legjobb barátja, Ron macskakaparását, aztán felkapta a fejét, mikor lentről hangok szűrődtek fel. A Dursley család épp egy vadonatúj tévét csodált meg a nappaliban, amit véletlenül se unokaöccsük kapott, hanem a szülők szeme fénye, Dudley. Harry meg is lepődött volna, ha Vernon bácsiék gondoltak volna rá, de azért egy felköszöntést el tudott volna viselni. Kissé csalódottan fordult vissza a kapott dolgaihoz, és eléggé hiányérzete volt. Na, nem Dursleyék megható kedvessége miatt érzett így, azt már megszokta, de még valakinek számított volna a levelére. Nem tudta, hogy épp hol járhatott, de a hiánya fojtogatta őt, ezen a napon pedig az érzés csak fokozódott. Ki akart szabadulni a házból, de nem tudta, hova mehetne.
Lent Dudley az új, hatalmas képernyőn nézte épp a kedvenc műsorát, a Dursley szülők pedig minden energiájukkal azon voltak, hogy elfelejtsék, milyen nap is van aznap. Tavaly unokaöccsük szülinapján valami hazugsággal elcsalogatták őket, mire visszaértek, Harry felszívódott. Nem mintha hiányzott volna, de ilyen szemtelenséget nem lehet velük megtenni. Az azelőtti évben egy bizonyos vörös hajú család tagjai is tiszteletüket tették náluk, abból a fajtából, azt a kandalló, a nappali és fiacskájuk nyelve sínylette meg, így még annál is inkább utálták nevelt fiuk születésnapját. Úgy gondolták, ha nem vesznek tudomást róla, akkor megúszhatják az aznapi kellemetlenségeket. Nem is tudták, mekkorát tévednek.

Az egész úgy kezdődött, hogy valaki kopogtatott az ajtón, mire Vernon bácsi boszúsan feltápászkodott a kedvenc foteljából, ahol egy újságban a nap fontosabb híreit bújta, hogy megnézze, ki zaklatja őket egy ilyen forró napon. Harry ugyan hallotta a zajokat, meg nagybátyja feldúlt hangját, ahogyan valakit szörnyen kedvesen kitessékelt az ajtón, de gondolta, hogy csak hirdetésekkel vagy térítéssel jöttek, a bácsi akkor szokta rövid kiabálás után rájukcsukni az ajtót. Halk pusmogásként érzékelte, ahogy Petunia néni megkérdezi, mi történt. Biztosan nagyon rámenősek lehettek, mert a néni durcázva bevonult a konyhába a tiszta edényeket még tisztábbra sikálni, ami a kedvenc durcázós elfoglaltságainak egyike volt.

Ám a vendégek nem tágítottak. Valaki ráfeküdt a csengőre, mire már Dudley is felnézett, ugyanis az éles hang megzavarta őt tévénézés közben. Miután továbbra se sietett senki újra ajtót nyitni, a hívatlan, nem szívesen vendégek úgy döntöttek, megoldják egyedül is, két perccel később pedig egy csapat tinédzser taposta össze a nappali nemrég ismételten kitisztított szőnyegét. A Dursley család döbbenten nézett az érkezettekre, ilyen színes társaságot ritkán látnak, egy pillanatra megszólalni se tudtak.
– Hol van Harry? – kérdezte egy fekete hajú, zöld szemű srác, mire Vernon bácsi is megtalálta a hangját.
– Hol van Harry? Mi az, hogy hol van Harry? Mit képzeltek, hogy csak így betörtök, mint egy csapat rossz utcakölyök és utána még kérdéseket tesztek fel? AZONNAL KIFELÉ! – üvöltötte, mire a ház egyetlen normális lakója is úgy döntött, megnézi mi történt, addigra azonban a kérdést feltevő fiú már elindult felfele a lépcsőn. Időközben egy szőke, kócos hajú lány előrelépett, mert úgy érezte, barátja illetlensége ellenére illendő lenne bemutatkozni, annak ellenére is, hogy történetesen ő nyitotta ki az ajtót is.
– Jó napot, a nevem Annabeth Chase, ön pedig gondolom Mr Dursley – mondta bátor mosollyal az arcán, majd kezet nyújtott a bácsinak. Az nem volt hajlandó elfogadni a kézfogást, így folytatta. – Harryért jöttünk.
Vernon bácsi még mindig sokk hatása alatt állt, mögötte Petunia néni is csak bámult a jelenlévőkre, Dudley pedig anyja mögött keresett menedéket esetleges támadások elől. Tény, hogy meglehetősen furcsa társaság zavarta meg a család idilli nyugalmát. Annabeth mellett egy rövid, fekete hajú lány állt, bőre halványan fénylett, bár ezt Dursleyék valószínűleg nem igazán látták. Volt egy alacsonyabb, furcsa srác is, göndör haja kitüremkedett egy idétlen sapka alól, lábait pedig meglehetősen érdekesen tartotta. A csontsovány, fekete hajú srác nem keltett akkora feltűnést, ám a hatalmas, testes fiú mellette, óriási bociszemekkel annál inkább, pláne, hogy nehéz volt az arcára nézni. A maradék két jelenlévő, egy borzas hajú lány és egy vörös, szeplős, Vernon bácsi számára igencsak ismerős srác kifejezetten normálisnak tűnt.
– Ti is... olyanok vagytok? – A család döbbent feje csak ennyit tudott kipréselni magából.
– Mármint milyenek? – nézett értetlenül Annabeth, ami alapból nála igen ritkán fordult elő.
– Bűvészbottal rohangáló őrültek – nézett végig megvetően a társaságon Petunia néni.
– Nos, nem egészen – szólalt meg óvatosan Thalia. – Nem vagyunk varázslók, ha erre gondol.
– Akkor? – nézett összehúzott szemekkel Vernon bácsi.
– Egy... vallás hatalmait használjuk – fogalmazta meg óvatosan Annabeth, mire Tysonból kitört a nevetés.
– Mint egy szekta? – érdeklődött megvetően Mrs Dursley, ám hangjában félelem csendült.
– Végül is – mogyogta Nico Grovernek, mire ő és Ron is röhögésben tört ki.
– TESSÉK? HAGYJÁTOK EL A HÁZAMAT! HARRY! – ordította a ház ura paprikavörös arccal.
A fiú azonban egész mással foglalkozott, nagybátyja hangját szinte meg sem hallotta. Mondjuk válaszolni se tudott volna, mert száját épp lefoglalta Percy Jackson. Mikor pár perccel azelőtt felment az emeletre, Harry még mindig az ágyán ült és meglepettségében megszólalni se tudott. Végül a tengeristen fia tette meg az első lépést, mert odament, és magához húzva lágy csókot lehelt barátja szájára, ami időközben heves nyelvpárbajba ment át. A hangokat hallva végül szétváltak, majd úgy döntöttek, lassan ideje elhagyni a helyszínt. A szülinapos gyorsan bedobálta a cuccait egy táskába, majd kézen fogta a félistent és elindultak lefelé. Dursleyéknek kisebb gondjuk és nagyobb volt annál, hogy a kezeikre figyeljenek, mert Vernon bácsi megindult a vigyorgó Harry felé.
– Azonnal tüntesd el ezeket innen – hörögte a fiúnak.
– Elképesztő a vendégszeretete – mondta Grover, Tyson pedig elkezdett sírni, mikor meghallotta Mr Dursley szavait.
– Oké, indulunk is – vont vállat Harry.
– Te nem mész sehova! – próbálta megállítani bácsikája. – AZONNAL GYERE VISSZA!
A fiú kecsesen kikerülte, majd kilépett az ajtón. Miután mindannyian kijutottak, Grover gyorsan játszani kezdett a pánsípján, mire a bejáratot növények hada állta el.
– Harry, úgy örülünk, hogy jól vagy – ölelte meg legjobb barátnője. – Ha tudom, hogy hamarosan találkozunk, nem vesződtem volna a bagollyal. Csak eléggé váratlanul ért minket a barátaid érkezése, este szóltak.
Hermione vetett egy óvatos pillantást Annabethre, akivel gondosan tartották a három lépés távolságot, ám arcán mosoly bujkált.
– Hogyhogy? – nevette el magát a szülinapos.
– Nos, eléggé hirtelen ötlet volt – röhögött Nico, majd kezet fogott Harryvel. – Boldog szülinapot!
– Eléggé hirtelen ötlet? Konkrétan Percy a tábortűz után jelentette be, hogy mi most meglátogatunk téged.
– Hát na, illett felköszöntenem téged – karolta át az említett barátja vállát, majd egy gyors puszit nyomot az arcára.
– És hogy jutottatok ide? – kérdezte a kissé elpirult Harry. – Csak nem repültetek?
– Hajóztunk... – morogta Grover, mint aki ennek nem igazán örült volna.
– Amerikából?
– Igen – felelte Thalia, majd megrovóan Percyre nézett.
– Jobb ötletem nem volt – vont vállat a fiú.
– Nekem lett volna. Akármi. De így Grover majdnem megfulladt, Nico kimerült, miután visszaküldött egy csapat szörnyet Tartaroszba, Thaliával pedig majdnem ottragadtunk egy szigeten – sorolta Annabeth, de utána mosolyogva megölelte és felköszöntötte Harryt.
– De megérte! – mondta lelkesen Tyson, majd magához húzva összeroppantotta a fiú gerincét.
– Minket meg tegnap este hívtak fel, hogy menjünk ki eléjük, hogy együtt jöjjünk ide – mesélte röhögve Ron.
– És most mik a tervek?
– Elmegyünk inni, filmezni, megünnepeljük a szülinapodat, aztán visszafele keresünk egy rendes fuvart és velem töltöd a nyár többi részét – ismertette Percy a természetesen jól kigondolt tervet.
– Jó ötlet ez? – kérdezte Harry vigyorogva, pedig ennél szebb dolgot nem is kaphatott volna barátaitól.
– Nem – felelték kórusban a többiek nevetve.

To be continued...

Remélem tetszett, ezt még tényleg szeretném befejezni. Giger kihívott a retró kihívásra, so it's coming!
Love, az ismételten lelkes Lyla ♥️