2019. 01. 30.

Bloggerkarácsony 2018 | Összefoglaló

Drága bloggerek és angyalkák! 

Egy hónap késéssel ugyan, de meghoztuk a játékunk összefoglalóját, mert mindenképp szerettük volna veletek megosztani az ajándékokat. Ezen kívül egy-két kulisszatitkot is megosztunk veletek, reméljük, tetszeni fog. Jó olvasást! ♥️


kulisszatitkok

- Idén húszan játszottatok velünk, aminek hihetetlenül örültünk, mert jó látni, hogy ennyi embert megmozgatott a játékunk.
- Ebből tíz ember volt, akik már másodjára játszottak velünk.
- A legutóbbi játékban mindenki kérdőívben jelentkezett, így most emailben nem is lehetett. Ezt ugyan picit átfogalmaztuk, de a kérdések megmaradtak. 
- Mivel a December elseje egyikünknek se volt jó, már November utolsó napján megcsináltuk a párosítgatást és kiküldtük mindenkinek az angyalkakinevezést (bár természetesen akkor fagy le a gép, vagy megy el a wifi, mikor minden ablakot megnyitottunk, és már elküldtük a levelek felét - tipikus). 
- Ismételten az volt az egyik legnehezebb része a párosítgatásnak, hogy ne tudjuk, minket ki kapott (meg mi kit lepünk meg). Ezt egyébként úgy oldottuk meg, hogy véletlenszerűen felosztottuk a jelentkezőket, és mindketten a saját csapatunkban lévő bloggereknek találtuk ki, hogy kinek legyenek az angyalkái, közben meg egy google doksiban pipálgattuk, hogy kit foglaltunk le. Többé-kevésbé működött is, csak a végén kellett egy párost kicserélni. A folyamat nagyjából egy óráig tartott, de az ajándékokat látva nekünk nagyon tetszik a végeredményt. Természetesen most is teljesen belezavarodtunk az egészbe, de nem is vátunk magunktól mást.
- Tavaly egy nagy kört alkottunk, de idén, mint az a lenti listán is látszik, voltak olyanok, akik kettesével vagy hármasával egymást kapták. 
- Az emailek kiküldése további időbe telt, kicsit el is húzódott a wifink miatt, de szerencsére idén sem rontottunk el semmit, vagy hagytunk benne egy-egy "józsi"-t vagy "xy"-t, ami azért elég nagy megkönnyebbülés. 
- Idén több köremaillel is boldogítottuk a csapatot, úgyhogy reméljük, hogy még senki nem tiltotta le az emailcímünket. Talán jövőre!
- Most majdnem mindenki hadilábon állt a határidőkkel, bár most mi sem mondhatunk semmit, mert huszadikán még mi sem álltunk sehol, de azért az utolsó napokban okozott egy kis pánikhelyzetet, hogy kitől nem kaptunk visszajelzést, meg ki nem fog elkészülni.
- Végül csak egy darab pótajándékra volt szükség, amit végül Leah készített el (innen is nagyon köszönjük ♥️), de jó volt látni, hogy mennyien vállaltak volna még egy apróságot.
- Majdnem elkezdtünk egy másodikat is, de végül előkerült az angyalka, így nem volt rá szükség. Azért az utolsó napokban minden stalker-képességünket bevetve próbáltunk mindenkitől életjelet szerezni, már kémnek érezzük magunkat. 
angyalkák

És most nézzük azokat, akik velünk játszottak, és csodákat alkottak a decemberi hidegben:
Abeth – Lyla
Andi – Lily
Apollonia – Ruta
Criszi – Andi
KaDó – Hanka
Giger – Abeth
Hana - KaDó
Hanka – Leah
Hazel – Petra
Janett – SB Hawk
Kira – Giger
Leah – Hana
Lily – Apollonia
Lyla – Criszi
Majra – Janett
Merci – Zsófi
Petra – Kira
Ruta – Hazel
SB Hawk – Majra
Zsófi – Merci

ajándékok

Végül az elkészült ajándékok. Csak azok kerültek ide, akiknek valahol kint van az ajándékuk, de ha még bárki szeretné itt látni a sajátját, nyugodtan linkeljétek. ♥️

Abeth egy novellával készült Lylának. Harry Potter fandom, azon belül Drarry, a múltba tekint vissza, és azt a kérdést boncolgatja, hogy mi történne, ha Harry máshogy döntött volna: Mi lett volna, ha...
Andi egy elképesztő rajzot készített Lilynek, a Howl's moving castle c. film alapján. Nézzétek meg a többi csodáját is ITT.
Criszi egy original novellát írt Andinak, '30-as években játszódó karácsonyi fluff: Apró kis semmiség.
Hana egy nagyon érdekes, original disztópikus sci-fi novellával készült KaDónak: Elfeledett testek.
Hanka Leah-nak írt egy Harry Potter verset, Sirius és Harry kapcsolatáról: Öt alkalom, amikor Sirius Black ellentmondott keresztfiának, és egy, amikor nem.
Hazel egy gyönyörű fanartot alkotott Petrának, Harry Potter és Percy Jackson. A többi munkáját ITT tudjátok meglesni.
Janett SB Hawknak csinált egy videót, Marvel, Assassin's creed és Batman alapján. 


Kira egy novellával készült Gigernek, Supernatural fanfiction, Destiellel a középpontban. Kedvenc párosunk épp egy pszichológushoz igyekszik: Párterápia
Leah Hanát lepte meg egy original novellával, amiben egy hegedűs lányt nem várt meglepetés fogad otthon: Szenteste. Ezen kívül volt olyan tündér, hogy bevállalt egy pótajándékot, és egy csodaszép új külsőt készített Majra blogjának: A rózsák vére.
Lily Apollóniának rajzolt egy elképesztő fanartot Pidge-ről, a Voltron egyik szerelőjéről. Nézzétek meg a többi munkáját is ITT.

Lyla Criszinek írt egy original sci-fi novellát, amiben egy különös labor kap főszerepet, illetve egy vidámabb hangvételű Harry Potter (Drarry) fluffot is: A labor és Hócsata.
Majra Janettnek készített egy gyönyörű fejlécet: Geek World.
Petra egy elképesztő crossoverrel készült Kirának. Percy Jackson, Marvel, Gravity Falls, Sherlock, Rick & Morty, mind egy történetben: Asgardban nincs karácsony.
Zsófi egy romantikus krimivel lepte meg Mercit: Életünk szerelme.

Nagyon köszönjük mindenkinek, hogy velünk játszott, reméljük, a 2019-es Bloggerkarácsonyon is ennyi csoda fog születni! ♥️
Love, az angyalkamesterek, Gig & Lyla

2 megjegyzés:

  1. Vártam nagyon ezt az összefoglalót, és nagyon szép ajándékok születtek *-* most mindegyiket végig olvastam végre valahára, és még az instákra is belestem :D
    Tetszett tavaly is ez a kezdeményezés, és ha minden jól megy, jövőre számíthattok rám :3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is imádom őket, és nagyon köszönjük, hogy játszottál! ♥

      Törlés

Nagyon köszönöm, ha megjegyzést írsz, igyekszem minél hamarabb válaszolni is ♥