2018. 03. 04.

300 | Roham

Ciactok babákok!


Múltkor említettem, hogy esetleg nyitok egy blogot, meg a terveimben is szerepelt a titkos projekt. Nos, jelentem, hogy pár másik husival nem rég publikáltuk az oldalt. Olvassátok szeretettel Andi, Babu, Erik, Giger, Lucia, Petra és az agymenéseimet az Altelnative-on!
Ma pedig a következő 300-as szöszt hoztam nektek, már rég volt. Jó olvasást, love ya! ♥

Ismeretlen forrás
300 | novella | pánikroham | félelem

Hirtelen minden lelassul körülöttem, akaratlanul is kiszorítom a környezetemet. Egyedül maradok a kínjaimmal. Tompán érzékelem, hogy kapkodva veszem a levegőt, fulladok, a tüdőm oxigén után szomjazik. Összerogyok, hirtelen nem vagyok képes megtartani a saját súlyomat. Félek. Nem tudom, mitől, de rettegek. A gyomrom összeszűkül, rosszullét kerülget és legszívesebben visszahánynám, amit aznap ettem. Homályosan látok, de még így is érzékelem, hogy remeg a kezem, ahogy próbálok megtámaszkodni. Hihetetlenül szédülök, ahogyan összekuporodom a fal mellé. Fázom. Érzem, ahogy ráz a hideg és vacogok. Szinte hallom a szívverésemet, ahogy eláraszt a pánik. A légszomjam elviselhetetlen, egyre inkább próbálom beszívni a levegőt, de nem megy. Gombóc nőtt a torkomban, ami nem engedi. Érzem, ahogy szinte fuldoklom. Alig látok, mintha lépteket hallanék, de már nem tudom, mi valóság. A félelem olyan hullámban tör rám újra, hogy az egész testem beleremeg. Tehetetlen vagyok. Legszívesebben ordítanék, de nem jön hang a torkomból. Minden porcikám fáj, úgy érzem, nem bírom tovább.
Mintha valaki felkarolna, de nem tudom biztosan. Már szinte semmit nem érzékelek a külvilágból. Fájnak a testrészeim, mindenem sajog. Vacogok. Úgy érzem, hogy megfulladok, egyre jobban kapkodom a levegőt, de nem használ. Hangokat hallok, mintha valaki beszélne hozzám. Talán ordít is, de nem értem. Egyre inkább rettegek. Már nem tudom, mi történik velem, csak be vagyok zárva a saját fejembe. Nem érzem a végtagjaimat, csak a kínzó fájdalmat. Lassan az eszméletemet vesztem, de most felüdülés lenne kiszabadulni. Borzalmasan félek. Nem akarok meghalni. Nem akarok megőrülni. Csak szabad lenni. Állandóan rettegek attól, hogy mikor jön egy újabb ilyen, de nem tudok rá felkészülni. A pánik hirtelen tör rám, én pedig nem tudom kezelni. Csak elveszek és remélem, hogy elmúlik a reszketés. Talán könnycseppek csordulnak le az arcomon, de nem tudom érzékelni. Lélegezni szeretnék, abbahagyni a remegést és legyőzni a félelmet. De hagyom, hogy szépen lassan felemésszen a pánik.

Remélem tetszett, szerdán pedig érkezem az Ed Sheeran book taggel!
Love, a nagyon is motivált Lyla 

6 megjegyzés:

  1. Nagyon jó lett, magával ragadott! Csak így tovább. 😘

    VálaszTörlés
  2. HMMMMMM, mint egy olyan embernek, akinek volt sajnos dolga már pánikrohamokkal, elmondhatom hogy nagyon jól megírtad ezt a kis szösszenetet, szerintem megérné hosszabb verzióban is megírni, mert hatalmas nagy potenciál van a témában amúgy :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, ez most nagyon jól esett, pláne tőled. Szerintem is egy olyan téma, amiben sok lehetőség van, mégse használják ki, mert nagyon kevesen írnak róla, akár egy történetbe beleszőve is. Majd szerintem még írok ilyesmit. :D <3

      Törlés
    2. Ha még írsz róla, akkor bökj meg vele ahogyan kész van hogy minnél hamarabb elolvashassam <3

      Törlés

Nagyon köszönöm, ha megjegyzést írsz, igyekszem minél hamarabb válaszolni is ♥