2018. 01. 07.

Helyzetjelentés | 2018

Hello, dearies!
Remélem, mindenkinek jól telt a téliszünet, nekem ma még pont tart, szóval megpróbáltam maximálisan kihasználni. Ezáltal picit el is csúsztak a posztok, mert hát szülinapom is volt, pár napot nem otthon töltöttem, de lassan visszatér minden a normál kerékvágásba, így sikerült újra rendszereznem a dolgaimat. A háttérben azért munkálkodtam, ötleteltem, így össze is írom most a terveimet. ♥
helyzetjelentés | ötletek | fandomok

Először is: a blog márciusban indul újra!

lyla's
Lett pár új ötletem, illetve a régiekből is válogattam, írogattam, szóval összeszedtem, min is fogok dolgozni mostanság és mi várható itt, még a tartalomjegyzéket is frissítettem.

Megírt ötletek: Elkészültem az Ari és Dante novellámmal, bár elég késő volt, azóta nem mertem megnyitni a doksit, de majd átolvasom, átdolgozom, aztán kikerül. Van még egy rész a 300-as kihívásból (Roham), azt is felrakom, illetve elkezdtem egy új dolgot, abból is kész van egy posztnyi (lásd lentebb). Emellett van egy másik kvíz is, a fandomok után könyvek első mondatait kell kitalálni. Az eredetiben blogok is voltak, de szerintem kicserélem és felfrissítem picit, aztán olvasható lesz itt.

Ami most épp foglalkoztat, régi és új dolgok: Megtaláltam a megkezdett, hosszabb Draco x Blaise ficemet (HP), újra van ihletem hosszá, így ezt mindenképp szeretném folytatni, még meglátom, hogy rögtön kikerül az első rész, vagy többet is megírok előre. Van két Csingiling fic tervem, előbb azt szeretném befejezni, amiben a tündérek találkoznak azokkal az emberekkel, akik miatt születtek. Ez is egy hosszabb, több részes szösz lesz majd. A Riverdale második évada javában tart, de engem még mindig foglalkoztat Cheryl és Jason kapcsolata, ebből egy rövidebb novella lesz szerintem, erős, ám indokolt incest. Az előbb már említettem az új ötletemet, amiből már meg van egy posztnyi: rövid, hatásos, félperces, original szöszök T/1-ben, egy bejegyzésben kb. három darab. Mostanában ebbe igazán belejöttem, jó kikapcsolódás. Már régóta érlelődik bennem egy másik HP fic, humoros rövidkék, amiben mardekáros diákok mindennapját írom le a klubhelyiségben, néha főszereplőket, de elsősorban ismeretlen szereplők életébe nyújtok bepillantást. Ezen kívül még a 300-as kihívást fogom mindenképp folytatni, a címek alapján sorban.

További tervek: Disney gonoszok gyerekkora, nosztalgia bejegyzés régi nagy kedvenc sorozatokról (Disney Channel, Nickelodeon, Cartoon Network...), cikk a változó bloggervilágról, nehéz témák bemutatása novella formájában, mert ilyenekről is lehet igényesen írni. Ezekbe még egyáltalán nem kezdtem bele, de igyekszem.
Ezen kívül vannak ám régi-új fandomjaim is, a Kingsman 2 után újra belezuhantam az egészbe, elkezdtem Percy Jacksont olvasni, szóval görög istenek szoktak elrabolni, csak a szokásos, de lehet innen is megihlet majd valami.
egyéb blogok és ötletek
Jó blogok tárháza: A lassan négy éves kis blogocskámat megint elhanyagoltam, de igyekszem újra visszatérni, hamarosan várható egy újabb szerkesztő-felvétel, meg hát én is megpróbálok aktívabb lenni rajta, így, hogy van egy független, gyakran frissülő fix oldalam.

Egyéb bloggerprojekt: Erről nem szeretnék túl sokat elárulni, de a közeljövőben nyitunk pár másik régebbi bloggerrel egy új oldalt. Már mindannyian nagyon készülünk rá, ott is elsősorban történetek lesznek, sokat el is kezdtünk írni. Eddig megvan a blog, kész a kinézet, épp a menüpontokat szerkesztgetjük. Amint lesz annyi történetünk, hogy ne legyen az egésznek pár hét után vége, nyitunk, majd mindenképp jelzem itt is.


Ennyi is lettem volna mára, rövid helyzetjelentés. ♥
Love,  az ismét aktívkodni vágyó, lelkes Lylu

4 megjegyzés:

  1. ARI ÉS DANTE ÚRISTEN KÉRLEK (cries in gay)
    és agresszívan támogatom a nosztalgia vasutat meg a disney gonoszokat,,, halmozz el minket, kérlek :,-))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azt már amúgy tényleg megírtam, már lassan egy hónapja, de tényleg nem merem megnyitni :'D Igyekszeeem *meghatódott nagyon* Love yaa ♥

      Törlés

Nagyon köszönöm, ha megjegyzést írsz, igyekszem minél hamarabb válaszolni is ♥