Hello dearies!
Megjöttem egy újabb bejegyzéssel, most kivételesen semmi angst, sírás és szenvedés (höhö, de, a lehulló fangirl könnyeim), csak pure a r t. Egy fantasztikus sorozatot hoztam, amit egyszerűen nem ismernek elegen és ez szomorú. Szóval gyertek csak közelebb nyugodtan, innen már úgysem szabadultok! ♥
2016 | 1 évad | 10 rész | 1 óra | dráma, sci-fi, misztikus & western
A Westworld egy 2016-ban kijött dráma, misztikus, sci-fi & western zsánerű sorozat, amit az azonos című 1973-as film ihletett. Egyelőre egy évad van (a második jövőre várható), összesen tíz részes, mindegyik egy órás. Én szeptemberben láttam először és nagyon magával ragadott az egész világa és hangulata. Nekem még tavaly ajánlotta az angoltanárnőm, akkor nem néztem utána, de mikor újra eszembe jutott, rákerestem és egyszerűen imádtam (*fájdalmas fangirl nyögés helye*). Mivel magyar körökben annyira nem elterjedt, így gondoltam írok róla egy ajánlót, hogy felkeltsem az érdeklődést (és berángassak másokat is gonoszan és alattomosan a fandomba).
A történet
Pár évtized múlva, egy még modernebb világban játszódik, ahol a gazdagok fizetnek, hogy egy számukra létrehozott élményparkba mehessenek, ahol a régi western környezetet teremtették meg lovakkal, fegyverekkel, kalandokkal, fogadókkal és egy gyönyörű tájjal. Ott a gazdák gondoskodnak arról, hogy a jövevények, vagyis a vendégek jól érezzék magukat. A gazdák úgymond robotok, de ez a megnevezés kissé hibás asszociációkhoz vezethet, mert igazából megpróbálják őket minél emberibbre programozni. Van egy alap történetszáluk, illetve szájukba adott mondatok, de amúgy improvizálnak és a vendégek hatására letérhetnek a kialakított útjukról. A sorozat egyszerre mutatja be a parkban történteket a jövevényekkel és gazdákkal, illetve az irányító központot a programozókkal és vezetőkkel. A probléma akkor kezdődik, mikor az új frissítés után meghibásodnak a gazdák, akár öntudatra ébrednek, a programjuk ellenére tudnak ölni, a központban pedig szintén gondok akadnak, megpróbálják helyreállítani a hibákat és megérteni Fordot, a főnököt. Röviden ennyi, többet pedig nem szeretnék elárulni, mert lelőném a poént (azt pedig igazán nem akarom, úgy nem fáj eléggé).
Genius people (szereplők)
Evan Rachel Wood - Dolores Abernathy
Thandie Newton - Maeve Millay
Anthony Hopkins - Dr. Robert Ford
James Marsden - Teddy Flood
Jeffrey Wright - Bernard Lowe
Ed Harris - Man in Black
Thandie Newton - Maeve Millay
Anthony Hopkins - Dr. Robert Ford
James Marsden - Teddy Flood
Jeffrey Wright - Bernard Lowe
Ed Harris - Man in Black
Szerintem a színészek nagyszerű munkát végeztek, a főszereplőket is nagyon szerettem, de a mellékszereplők között is voltak csodák. Anthony Hopkins nagyon nagy kedvencem, egyszerűen imádom (♥), így a sorozatban is felüdülés volt látni, Ed Harris fantasztikus, James Marsden és Jeffrey Wright se volt számomra új (THG & Bűbáj), őket is szeretem. Ugyan a többieket eddig nem ismertem, szerintem mindannyian remekeltek. Különösen nehéz lehetett azoknak, akik a robotokat játszották, ugyanis gyakran kellett hirtelen teljesen más érzelmet alakítaniuk. A főszereplő, Evan színész-olimpiának nevezte a soroaztot, amivel teljes mértékben egyetértek (és valahol nagyon ijesztő is, amit leműveltek, engem sokkolt).
Dolores, a főszereplő. Pure a r t |
Vélemény & miért ajánlom?
Mint említettem, engem azonnal magával ragadott a sorozat hangulata. Az első rész után az összreakcióm a tátott száj volt, ugyanis valami eszméletlen, amit ott leműveltek. Igazából egy nap alatt néztem meg az egészet, bár ez nem újdonság, előfordult már (khm, csak egyszer-kétszer... havonta). A történetet nagyon szépen felvezették, érthető volt, de mégis tartogattak megoldatlan rejtélyeket, amik végigkísérték a részeket. Néha minden olyan gyorsan történt, máskor hihetetlenül lassan, de ami mindig ott van, az az izgalom. Egyszerűen tűkön ülve vártam, hogy mi fog történni a következő részben, a vége meg egyszerűen sokkolt. Bár volt egy-két csavar, amire rájöttem, a nagyrészük így is nagyon váratlanul ért. Az egyetlen dolog, ami maradt közben, az a hatalmas kérdőjel (na meg a fangörcs, említettem már?). Lehet az is közrejátszott, hogy a színészeket imádom, de a karakterek nélkülük is igazán éltek, kidolgozottak voltak, és főleg nagyon szerethetőek. Azáltal, hogy a robotok emberivé tételéről is sok szó volt, megmutatták, hogy milyenek is az emberek igazából, hogy nincs jó és rossz, és hogy az emberi természet sokszor kiszámíthatatlan. Egyszerűen durva, fájóan igaz, de akkor is zse-ni-á-lis.
Nekem hatalmas élmény volt az egész, mutatott valami újat. Egy másik jövőképet, egy fejlett technikát, érdekes gondolkodást és persze egy másik világot. Nem mondom, hogy mindenkinek annyira fog tetszeni, mint nekem, mert van, akinek ez az egész egyáltalán nem jön be. Mivel próbáltam minél több új embert bevonzani a fandomba (előfordul), ezért megfigyeltem, hogy valakinek vagy nagyon tetszik, rögötn magával ragadja az egész hangulat, vagy egyáltalán nem jön be, egyszerűen nem az ő világa. Én mondjuk remélem, hogy minél többeteknek tetszeni fog, ha belenéztek!
Nekem hatalmas élmény volt az egész, mutatott valami újat. Egy másik jövőképet, egy fejlett technikát, érdekes gondolkodást és persze egy másik világot. Nem mondom, hogy mindenkinek annyira fog tetszeni, mint nekem, mert van, akinek ez az egész egyáltalán nem jön be. Mivel próbáltam minél több új embert bevonzani a fandomba (előfordul), ezért megfigyeltem, hogy valakinek vagy nagyon tetszik, rögötn magával ragadja az egész hangulat, vagy egyáltalán nem jön be, egyszerűen nem az ő világa. Én mondjuk remélem, hogy minél többeteknek tetszeni fog, ha belenéztek!
Kedvencek (a r t)
Kedvenc (fő)szereplő: Dr Robert Ford, és nem csak Anthony Hopkins miatt! (na jó, főleg miatta). Kidolgozott, rejtélyes, egyszerűen zseni és mindig tud újat mutatni.
Kedvenc mellékszereplő: Hector, elbűvölően pofátlan.
Kedvenc mellékszereplő: Hector, elbűvölően pofátlan.
Kedvenc rész: a tizedik, egyben utolsó. Durva volt, sokkoló és emiatt egyszerűen imádtam. Utána csak ültem, hogy what the hell did just happen?
Kedvenc idézet: Na, ebből több is van. „A pokol üres és minden ördög itt van.” (Peter Abernathy), „Nem lehet isten, ha nem ismeri az ördög jellemét.” (Ford), és „Itt minden varázslat, kivéve a varázslót.” (szintén Ford).
Kedvenc jelenet: amikor Ford lazán leoltja Lee ötletét.
Kedvenc jelenet: amikor Ford lazán leoltja Lee ötletét.
Összességében csak nézzetek bele, hagyjátok, hogy berántson és ohgoood, it's just so amaziiing. Utána jöhettek sírni a vállamra, itt mindig vár rátok kakaó és egy meleg ölelés!
Love, az ördögi, fangörcsölő, "gyere a fandomomba, várlak" Lyla
Love, az ördögi, fangörcsölő, "gyere a fandomomba, várlak" Lyla
Jaj, erről a sorozatról már hallotam :D emlékszem, elsőre megtetszett a témája (odavagyok a westernes cuccokért), de aztán valahogy kimaradt. Viszont te adtál egy löketet, hogy felvegyem a nyolc kilóméteres listámra;) de tényleg, annyi jó sorozat van, amiről már rengeteget hallottam, csak valahogy sose vitt rá a lélek, hogy nekiálljak - Trónok harca, Sttanger Things, Skam, OUAT, meg most ez is. De legalább van mibőp válogatni:)
VálaszTörlésKöszi az ajánlót, fantasztikus lett ♡ egyúttal külön gratu neked, amiért ilyen érthetően meg tudod indokolni, miért is érdemes nézni az adott sorozatot - nekem ez sose ment valami normálisan, nem tudtam legyőzni a fangörcsömet :DD
Puszi, Maja <3
Drága Majám, köszönöm nekef a kommentet! Iiigen, a sorozatokkal én is így vagyok, egyszerűen túl sok van. A GoT-or és az OUAT-ot én is csak ajánlani tudom, illetve még írd fel a listádra a Hogyan ússzunk meg egy gyilkosságot is, mert zseniális. Felelősséget vállalok minden lelki sérelem miatt!
TörlésA dicséretet nagyon köszönöm, nem tudom, mit mondjak, de jól esett nagyon.
Love yaa, xx lyl