2018. 10. 08.

DIY | szobadekor I.

 Hey babes!

Mindig elmondom az ilyen posztoknál, hogy nincs túl nagy kézügyességem, a családomban még a nyolc éves húgom is szebben fest, de a kreativitásommal nincs gond, így igyekeztem a szobámban is hasznosítani. Most a saját fandom-szobám díszítését mutatom be, amikhez hasonlót bárki könnyedén meg tud csinálni, csak fantázia, üres felület, festék és ragasztó kell hozzá, esetleg inspiráció (és az egyikhez pár száz forint, de tényleg nem nagy összeg). Jó olvasást, és remélem, sikerül valakit megihletni! ♥️

*festés után*
DIY | szobadekor | fandomok | kreatív

Évekig egy szobában laktam a drága húgommal, akkor még beértem a poszterekkel, meg a könyvespolcom díszítgetésével, de aztán apum átalakította a lakásunkat, és két fallal lekerített egy részt az amúgy sem sokat használt nappalinkból, ahol utána berendeztem a kuckómat. Mivel az egészet ő csinálta és tapétázta, nyugodtan festegethettem rá, amit ki is használtam. A posztnak tervezek második részt is csinálni, mert még jó pár tervem van, amikhez eddig túl lusta voltam.

Elsőnek van egy kis Disney-kastélyom (csak vállig ér nekem), amit simán vízfestékkel, egy konyhai törlőkendő segítségével vittem fel a falamra (a fentebbi kép illusztrálja az utána uralkodó állapotokat a padlómon). Először kép alapján megrajzoltam a körvonalakat, aztán elkezdtem pamacsolgatni, összemostam a színeket, ehhez különösebb művészi véna sem kellett. Összességében két-három órát vett igényben, kivételesen a padlóm sem lett festékes, pedig a végén még le is spricceltem (amit mondjuk nem ilyenre terveztem, de hát mikor megy bármi úgy, ahogy kitaláljuk).


Utána következett a felirat a plafonomra. Mivel tetőtéri lakásban lakunk, ez egy elég vicces folyamat volt, ugyanis az a rész, ahova festettem, ferde, a tetejét széken állva is alig értem el (nyakfájásért nem vállalok felelősséget), az aljára meg az ágyamon ülve is kényelmetlen volt összekuporodva alkotni. A felirat stílusa ismerős lehet, engem is más ilyen képek ihlettek meg, de személyre szabtam, új szövegekkel és fandomokkal (meg a ház szót kicseréltem szobára, bár a szüleim is fanok, csak nem vallják be). A neten keresgéltem meg a különböző betűtípusokat, van, ahol csak az abc-t találtam meg, azt nyomtattam ki, máskor meg az egész szöveget. Nem rajzoltam meg előre, csak nagyjából felírtam, hogy hogyan fér ki (ez látszik is rajta, khm), aztán egy fekete temperával neki is estem. Ezzel többet szöszöltem, meg az elején még méricskéltem, hogy kijöjjön, de utána ezt is elengedtem. Aki esetleg meg szeretné csinálni, nézzelődjön nyugodtan neten („in this house” címszóra sok képet ad ki).
Fordítás: Ebben a szobában hiszünk a varázslatban, váratlan utazásokra indulunk a Félvér-táborba, a gardróbba, át a kilenc és háromnegyedik vágányon, egy messzi-messzi galaxisban. Tudjuk, hogy minden varázslatnak ára van, és közeleg a tél. Sosem hagy el bennünket a remény, és nem kell nekünk más, csak hit, bizalom és egy csipetnyi tündérpor. Nem érdekel, hogy ki mit gondol, mert ebben a szobában geekelünk. (A legtöbb helyen nem pontosan fordítottam, hanem ahogy az adott fandomban tették, a geekre pedig sajnos nem tudok olyan magyar szót, ami visszaadja azt a jelentését, sorry )
Fandomok (sorban): Gyűrük ura/Hobbit, Percy Jackson, Narnia, Harry Potter, Star Wars, Egyszer volt hol nem volt, Trónok harca, Éhezők viadala, Disney (Pán Páter). 

Szintén egy festői műalkotás (se) a következő, természetesen fandomos. Ehhez is netről szedtem ihletet, azt alakítottam át. Talán láttatok már ti is hasonlót, utcatáblák, különböző helyekre mutatnak. A lámpaoszlopot megrajzoltam, utána jöttek a táblák körvonalai, az egész szabad kézzel készült, de még lehet, hogy kap egy 3D-es hatást, csak ahhoz semmi szemmértékem nincs. A feliratokat szintén netről állítottam össze, amelyikhez nem volt egy jellegzetes betűtípus, amit megismernek, azokhoz kerestem mást. Fentről sorba: Magányos hegy (Hobbit), Roxfort (Harry Potter), Sohaország, Panem (Éhezők viadala), Csodaország, Félvér-tábor (Percy Jackson). Még lehet festek mellé mesefigurákat, vagy szimplán Micimackó fogja böngészni a táblákat, még meglátjuk.


Az utolsó díszítésemhez képeket nyomtattam ki (elég olcsón lehet többet is előhívatni, a dm-et ajánlom erre a célra). Nekem apum adta az ihletet, mert a munkahelye közelében vannak ingyen elvihető, vicces képeslapok, és azokat rakta ki a nappalinkban, én pedig mindenféle engem jellemző képet kerestem, azokat kinyomtattam, majd kiplakátoltam vele egy részt (két oldalú ragasztót, vagy hasonlót ajánlok, bár sokszor kellett visszaragasztgatnom). Ezen kívül egy másik üres felületre is tettem ki fotókat, amiket a legjobb barátaimtól kaptam, szintén montázsként.


Ezen kívül egy parafatáblára pakoltam ki mindenféle emlékeket, van két nagyobb képkeretem, azokba pakoltam fotókat, meg a könyvespolcomon és a szekrényem tetején gyűjtögetek apróságokat. Amiket még tervezek: Mardekár logó, a táborom logója, térkép, részlet a Tekergők térképéből, de ezekről majd a következő posztomban írok, ha összekaparok annyi energiát, hogy megcsináljam. Meg fel akarom szenvedni az ajándékba kapott rajzaimat, de egyelőre a falamnak nem tetszettek, szóval majd meggyőzöm.
régebbi kép, most a képkeret alatt van a kastélyom
összkomfort

Remélem, hogy tudtam már ötletet adni, esetleg megtetszett valami annyira, hogy elkészítsetek egy hasonló díszítést! ♥️
Love, a kreatívkodó lustaság, Lylu

4 megjegyzés:

  1. Szia! :D Először is szeretném elmondani, hogy nagyon ügyes vagy, szerintem igenis van kézügyességed! (legalábbis több, mint nekem xD) Ez a bejegyzés egyébként is hasznos volt számomra, mert nemrég költözött ki a közös szobánkból a tesóm, és most enyém az egész placc. Nekem is eszembe jutott, hogy valahogy átalakíthatnám a szobát, de se időm, se ötletem nem volt. Szóval köszi, nagyon szuper tippeket adtál. :D ♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Heyhey!
      Köszönöm, hogy írtál, na meg a dicséretet is. Nagyon örülök, hogy tudtam segíteni, majd ha csináltál valamit, nyugodtan elküldheted, érdekel. A tesós szituáció ismerős, élvezd ki az egyedüllétet!
      Love, Lyl ♥

      Törlés

Nagyon köszönöm, ha megjegyzést írsz, igyekszem minél hamarabb válaszolni is ♥